Elkezdődött a kisvárdai vár turisztikai célú fejlesztése, a több mint 2,2 milliárd forint összértékű beruházás időkapszuláját csütörtökön tették le a felső-szabolcsi kisvárosban.

Az eseményen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a vár történelmét felidézve elmondta: a kormány által elindított vár- és kastélyprogram célja az, hogy a rekonstrukciókkal a lehető leghitelesebben állítsák helyre a falakat és a tornyokat, új feladatot és funkciót is adva nekik.

Az építkezés végén a várnak otthont adó földdarab méltó módon, 21. századi eszközökkel tudja elmesélni azt a történetet, amely az elmúlt évszázadokban Kisvárda közösségét és térségét jellemezte – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy az építmény felújítására szánt több mint kétmilliárd forint a térség jelene és jövője szempontjából fontos.

Felújítása után a vár kulturális és színházi előadások helyszíne lesz, fesztiváloknak ad otthont, általa az idegenforgalom új lendületet kaphat,

a várban megszervezett események pedig – a környék egyre érdekesebb turisztikai célpontjaival összekötve – sokak számára jelenthetik a felüdülést, a kikapcsolódást és a szabadidő minőségi eltöltését – sorolta a beruházás előnyeit Gulyás Gergely. A miniszter jelezte: ezek a beruházások Magyarország gazdasági újraindításához, a térség gazdasági fejlődéséhez és növekedéséhez is hozzájárulhatnak.

Virág Zsolt, a Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram miniszteri biztosa elmondta, a várhatóan 2022-re elkészülő fejlesztés keretében innovatív, filmes eszközökből építkező kiállítást rendeznek be. Felújítják a meglévő várromot, megépül egy rendezvény- és kiállítóterem, a belső várudvaron színpad és 250 ember befogadására alkalmas nézőtér épül, a külső várrész pedig egy mobil nagyszínpadot és nézőteret kap.

Seszták Miklós kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a beruházással a múlt, a jelen és a jövő kavalkádját sikerül megteremteni, amely illeszkedik a Kisvárda, a Rétköz és a Felső-Szabolcs 2010 óta tartó turisztikai fejlesztését célzó programokba.

Kisvárda hatszáz esztendeje nyerte el a mezővárosi rangot, azt követően töretlen volt a fejlődése. „Én azt hiszem, most ugyanezt a korszakot éljük” – utalt a településen az elmúlt években megvalósult fejlesztésekre Leleszi Tibor polgármester.

Nyitókép: a 2,2 milliárd forintból megújuló kisvárdai vár 2021. június 3-án. Fotó: MTI/Balázs Attila