„Elkötelezett vagyok: a templomok minősüljenek fel mint a zene otthonai”

Tudjuk, szereti magát feladatokkal agyonhalmozni, a vírus nem lassította le?

A
rám ragasztott címkék nem teljesen találók. Néhány éve már lassítok, ami nem
jelenti, hogy a nagy kihívások elől ellépnék. Most éppen egy több szempontból
is különleges, boldogító ügy áll az alkotói tevékenységem középpontjában:
Jankovics Marcell 12 epizódból álló animációs filmje, a Toldi zenéjét
írom. Arany János 12 énekben beszéli el Toldi Miklós történetét, mi ugyanennyi 10
perces epizódon dolgozunk. Lassan a munka végéhez közelítünk, a kilencediknél
tartunk. Szinte biztos, hogy a 12 képernyőre való rész később egy egész estés
filmbe torkollik. Minden epizód alatt végig zene van, hihetetlen örömmel
csinálom, talán kicsit túl is csinálom. Mert jó érzés, hogy bőséget teremtek a
zenei karakterekben. Minden szereplőt, minden helyzetet külön jellemzek, de nem
mechanikusan, hanem sokféle és gazdag – archaikus, népi, polgári, arisztokrata
– anyaggal.

A művészi munkát szükségtelen méricskélni, de talán még nagyobb feladat köti le a nyáron. Afféle mädchen für allesként a Magyar Egyházzenei Fórum szervezésébe fogott.

Természetesen lesznek majd segítőtársaim, a kolozsváriak ragyogó partnerek. De a kezdet valóban hozzám kötődik, mert az egyházzene szívügyem. Régóta szövögettem valamilyen átfogóbb egyházzenei sorozat létrehozásának tervét. Ki is alakítottam egy kis műhelyt néhány pályatársammal. Korábban a Római Magyar Akadémiát is kiszemeltem egy szélesebb körű bemutatkozásra, Molnár Antal akkori igazgató partner lett volna. De a projekt valahogy elúszott, és most új, szimbolikus jellege miatt alkalmasabb helyszínnek látom Kolozsvárt. Az első adventi hétvégén nyílik meg a találkozó, és még két hétvégére, mindig péntektől vasárnap estig tervezünk programokat.

Az antiklerikális kurzus miatt a kortárs egyházzene a rendszerváltozásig gettóba zárva létezett. Nemcsak Magyarországon, hanem az úgynevezett volt szocialista államokban, elég csak Arvo Pärtre gondolni. Ő, mint mások, külföldön telepedett le, megint mások a szűk templomi nyilvánosságnak vagy az asztalfióknak dolgoztak. Az 1980-as évek végén, amikor az eszmei és érzelmi szituáció megváltozott, gátszakadás történt. Motiválta a hirtelen „felszabadulást”, hogy a zeneszerzők le tudták vetni a nyomasztó kettős kényszert. Egyrészt többé nem kellett figyelembe venni a szocialista kultúrpolitika követelményrendszerét, másfelől a nyugat-európai neoavantgárd megmondóembereinek sem kellett megfelelni. Az egyházzene olyan terepnek bizonyult, ahol a kortárs magyar zeneszerzés az elmúlt 30 évben óriásit alkotott.

Mi
győzte meg a fórum szükségességéről?

Egy felkérésre alkalmam adódott egy csaknem teljes diszkográfiát áttekinteni. Az említett periódus után, akik korábban nem mertek, nem tudtak egyházi zenét komponálni, egyszerre rázendítettek. A szorongás ellen a műfaj védelmet nyújtott, hiszen vannak pontos ismérvei, a vokalitás vokalitás, a liturgia liturgia, nem lehet bolondozni, a műveket amatőröknek is el kell tudni énekelni. Ami szép és megszólaltatható, az a következő vasárnap is előadható. Ideologikus elemek nem játszhatnak szerepet, elfogadható minden, amit a gyülekezet elfogad. Szerintem az egyházzene révén lehet visszatérni a zeneművészet egészséges, organikus fejlődéséhez. A helyzet azonban mégsem egyszerű, mert új problémák adódtak. A zeneoktatás eróziója következtében emberek ezrei élő zenével jóformán csak a templomban találkoznak (tekintsünk el a „megrögzött” koncertlátogatóktól). Elkötelezett vagyok abban, hogy a templomok minősüljenek fel mint a zene otthonai.

Ma még a tekintélyes egyházi központok, az elit is ritkán vagy egyáltalán nem reszkírozza, hogy a kortárs alkotásokat beemelje a templomokba, pedig azok minden tekintetben méltók a nagy hagyományhoz.

Fel kell hívnom a figyelmet egy rossz irányra is: az egyházi környezetben egyre nagyobb teret foglaló gitárkíséretes, egy-két akkordon nyugvó, populáris, kommersz zenei anyag nem tekinthető értékes zenének. A „demokratizálás” leple alatt a rossz ízlést, az igénytelenséget előnyben részesíteni minden jóakarat mellett is öncsalás. Sajnos a magyar papság átlagának művészeti tájékozottsága nem mondható túl mélynek, a lelkészképzés roppant engedményes lehetett korábban művészeti kérdésekben. Megjegyzem, ez a világ ugyanazokat a konfliktusokat hordozza, mint a művésztársadalom egésze. Szembenállások, irányzatosságok, sértődöttségek, generációs ellentétek. Nem vagyok tudós, nagy tiszteletet érzek az egyházi műfajok szakembereivel szemben, de zeneszerző vagyok, aki tehetségét és tudását – sok pályatársához hasonlóan – a vallás és az egyház közegében juttatná érvényre, mégpedig belső késztetésből.

Nyilván
nem érintett minden kérdést, de látszik, hogy a három hétvége programja nem
lesz laza.

Kolozsvár, ahol két kilométeres körzetben legalább tizenkét templom képviseli az összes történelmi egyházunkat, a felekezetek együttműködésének történelmi szimbóluma. Tíz templomban zajlanak majd a fórum eseményei. Egy 40 műből álló kínálatot küldök a kórusoknak, amelyek jelentős támogatást kapnak azért, hogy ezek közül hármat-ötöt megtanuljanak. Az általam összeállított antológiába összesen 58 darab került be, a kötetet a fórumon résztvevő mindegyik énekkar megkapja ajándékba. A fórum honlapja szeptember elsejétől nyilvános. Cél, hogy a kortárs magyar és Kárpát-medencei zeneszerzők bejussanak a templomokba, megismerjék azokat.

Találkozzanak a zeneszerzők és a karnagyok, az alkotók és a kórusok, és nem utolsó sorban mindannyian találkozzanak az emberekkel.

Terítékre kerülnek a népi vallásosság kérdései éppúgy, mint a latinitás, a liturgikus forma változásai vagy például a genfi zsoltárok, amelyeknek a mechanikus fordításából eredő nyomasztó prozódiai problémái máig nehezítik a jó előadást, a közös élmény megszületését.

Négy
egészen új CD-t hozott magával, friss a dizájn, az Auris Collection szépen
gyarapodik.

A kotta és lemezkiadó működése gyarapodott, szép nagy a repertoár. János fiam eredetileg azért vette kézbe, hogy rendezze az én meglehetősen „ápolatlan” műjegyzékemet. De már 2018-ban nyitott más szerzők felé is, olyan nagyszerű műveket adtunk ki, mint Orbán György Kóruskönyve, aminek az anyagát a debreceni Kodály Kórus bravúrosan énekelte fel. Elkezdtük a kortárs dalirodalmat közreadni, napokon belül megjelenik két daloskönyvem, rövidesen kézbe vehető Orbán Kilenc erdélyi madrigálja, Vajda Jánostól az Arany-dalok, Csemiczky Miklóstól az Énekes miniatűrök. A bookletjeink igen informatívak, sok olvasnivalót adunk a zene mellé.

A nagy terv az volt, hogy ne írjak több alkalmazott – színpadi és filmhez készült – zenét, de mindig adódnak baráti, kollegiális kérések, Gothár Péter egyelőre bemutatatlan filmjét elvállaltam. Amikor igent mondtam, nem számítottam rá, hogy ilyen hatalmas munka lesz. A film középpontjában egy Bartók-élmény tűnik fel, ami azt jelenti, hogy mindent Bartókból kell levezetni, 70 percben 82 zenei belépés… képzelheti! A Hagyományok Háza Népzenei inspiráció a kortárs magyar zenében címmel indít új sorozatot, amit Kelemen László felkérésére szerkesztek. Az első koncert a szerzői estem lesz novemberben, kolozsvári vendégművészek és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével.