Formális szakmai beszélgetésre hívta meg Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Film- és Média Intézet oktatóinak delegációját hétfő délutánra a Nemzeti Filmintézetbe.

A megbeszélésre – az előzetesen megbeszéltekkel szemben – a hallgatók is elmentek, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal nem kerülhetett sor – közölte az intézet az MTI-vel.

Mint írták, az előzetes tervek szerint Káel Csaba a beszélgetésen előbb az egyetem részéről felhatalmazást kapó oktatókkal alakítana ki közösen fejlesztési koncepciót, amelyről később megkezdődhet az egyeztetés a diákokkal.

A mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos
kiemelten fontosnak tartja, hogy a szakmai fejlesztési koncepció irányelveit az
oktatókkal a kölcsönös elismerés és bizalom mentén lefektetve, több lépcsőben,
fokozatosan határozzák meg – írták.

„Káel Csaba kezdeményezéséhez híven továbbra is várja az SZFE mozgóképes tanárait az oktatás szakmai kérdéseinek megbeszélésére, hogy a megfelelő időben, módon és mélységben vonhassák be az egyetem szakmai közösségét, érintett diákjait" – tartalmazza a közlemény.

Fotó: Kultúra.hu/Hartyányi Norbert