Gion Nándor Latroknak is játszott tetralógiája a 19. század végén kezdődik, és a 20. század derekáig tart: átvezet két világháborún és megannyi más eseményen. A 2002-ben elhunyt vajdasági író műve egyszerre családregény, történelmi regény, kisebbségi regény, hős- és antihősregény, mely a többnemzetiségű bácskai faluban, Szenttamáson játszódik. A regényfolyam első része a Virágos Katona.

Szenttamás látképe a pravoszláv templommal a Ferenc-csatorna felől
Forrás: Magyar Nemzet

Gimnazista koromban fogtam a kezembe először a könyvet, amit aztán néhány óra alatt elolvastam, mert letehetetlen – azon az éjszakán lettem kicsit én is szenttamási. Még álmodtam is a kálváriával, ahol Rojtos Gallai István a kereszttel a hátán szenvedő Krisztust támogató Virágos Katonát nézegeti, miközben Csoszogó Török Ádám, a zsiványlelkű legjobb barátja a gazdagokat lesi. Kicsit szerelmes is lettem Török Ádámba, aki minden hibája ellenére valamiféle megmagyarázhatatlan, zsigeri jót képvisel, és akiről mindig eszembe jutott egy Kassák verssor, „fiatal volt és gyalázatosan igazságszagú”. Gion Nándor regénye valószínűleg mindig az egyik kedvencem lesz majd, és pár évvel ezelőtti szenttamási látogatásom csak még jobban mélyítette bennem ezt az érzést.

A kálvária bejárata Szenttamáson
Forrás: Facebook

A regényfolyam szereplői, elbeszélésmódja és története egy perc alatt képes magával ragadni azt, aki a kezébe veszi, miközben egyszerre mesél olyan nagy horderejű témákról, mint a határon túliság, nemzetiségek együttélése és a világháborúk, illetve olyan mindennapi életet átható érzésekről, mint a szerelem, az igaz barátság vagy a családi összetartás. A történetben az egyik főbb szereplő, Rojtos Gallai István a szenttamási kálvária keresztútjának egyik állomásán szereplő katona mosolyán mélázgatva tengeti mindennapjait barátjával, Csoszogó Török Ádámmal, amikor is felborítja életüket az első világháború.

Gion Nándor szülőháza Szenttamáson
Fotó forrása: Magyar Művészeti Akadémia

Egyedül ő boldog – részlet a regényből

„…csakhamar felfedeztem a Virágos Katonát, és attól kezdve ő érdekelt elsősorban. A Virágos Katona szöges korbáccsal veri a Megváltót a kőoszlopokba épített képeken. Homokszürke ruha van rajta, és a mellén egy hatalmas, sárga szirmú virág. A rikító sárga virág egyáltalán nem illik a képekre, és vele együtt a katona sem, hiszen senki másnak nincs a ruhájára virág tűzve, sőt még a háttérben sem látszik egyetlen virág sem. Arról a sok tülekedő emberről látszik, hogy onnan nőttek ki, abból a kopár, homokos talajból, és valahogy mindannyian összetartoznak. A Virágos Katona azonban úgy járkál ott közöttük, mint aki véletlenül került oda, és ezért megbélyegezték egy nagy sárga virággal.

Amikor először hosszabb ideig nézegettem a képeket, az volt az érzésem, hogy a Virágos Katona ki akar lépni a képekből. Akkor még azt hittem, hogy mindez a sárga szirmú virág miatt van, de később rájöttem, hogy nem csak emiatt különbözik a többiektől, a virág tulajdonképpen nem is olyan fontos. A Virágos Katonának az arca más, mint a többieké. Ugyanolyan szakállas arc, mint a többieké, de hiányzik róla valami. Ugyanis a Virágos Katona nem szenved. Mindenki más igen: a Megváltó, akinek vérzik a homloka a töviskoszorú alatt, a farizeus, aki leköpi a Megváltót, Simon, a cirénei ember, akinek át kell vennie a keresztet a leroskadó Jézustól, a hóhér és az egész bámész népség mind, mind szenved, mindegyiknek látszik az arcáról, hogy boldogtalan.

Az egyetlen boldog ember a Virágos Katona.

Komoly az arca, majdnem zord, de bozontos, barna szakálla mögül mégis mintha folyton mosolyogna egy kicsit, és az egymástól távol eső szemeivel úgy néz az emberekre, mintha azok nem is léteznének.” 

A keresztút képei
Forrás: bucsujaras.hu

Már máshogy néz, de még mindig ott van

Gion Nándor regényeiben minden szereplő egyenesen nekünk mesél. Mindegyikük olyan, akit egy életre szívébe zár az ember, akkor is, ha nem feddhetetlen – hiszen mi sem vagyunk azok. Pár éve volt szerencsém ellátogatni Szenttamásra, ahol még Csoszogó Török Ádám – aki a valóságban Csosza Tóth János volt – egyik leszármazottját is megismerhettem. Szenttamás mostani lakói magukba szívhattak valamit a vajdasági levegővel, mert éppen annyira lettek a részemmé, mint könyvbéli „elődeik”; találkoztam a Virágos Katonával, de nem csak ő lett a barátom.

A kálvária
Forrás: Facebook

Szenttamási látogatásunk legfőbb célja az volt, hogy feljussak a kálváriára. A segítőkész és kedves helyieknek köszönhetően ez meg is valósult. Privát idegenvezetővel érkeztem a Gion-regények emblematikus helyszínére, akitől megtudtam azt is, hogy pár éve átfestették a keresztút képeit, és eltűnt az a mosoly a katona arcáról, már máshogy néz. Biztosan igaza volt, de én mégis láttam a mosolyt, bár ki tudja, talán csak látni akartam. Megnéztük fentről a falut, láttam a regény helyszíneit, a Zöld utcát, ahol a magyar gyerekek megtanították verekedni a svábokat, ott volt a Szív, a régi Krebs malom, és a Tuk, ahol a gazdagok laktak és laknak a mai napig. Minden ott volt. Miért pont a Virágos Katona mosolya ne lett volna?

A Virágos Katona találkozás egy világgal, amely egy életre megragadja olvasóját. Elég „megismerni” a történet elbeszélőjét, az álmodozó, házi bálokon citerával fellépő Rojtos Gallai Istvánt, barátját, a zsivány Csoszogó Török Ádámot, Rézit, a sváb molnár éles eszű, szorgalmas lányát, vagy magát a Virágos Katonát, aki különös, megmagyarázhatatlan mosolyával kíséri végig a történetet. A könyv szereplői nem rosszak vagy jók, nem feketék vagy fehérek: emberek, valóságosak és képesek kézen fogni az olvasót, hogy aztán elvigyék őt onnan, ahol a rossz dolgok történnek – épp úgy, mint ahogy a Virágos Katona teszi.