A sajtótájékoztatón fellépő Szent Efrém Férfikar által előadott énekek már előre jelezték a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál idei irányvonalát: a fesztivál középpontjában idén ugyanis a keleti egyházak énekkari hagyományai szerepelnek. A Filharmónia a Dél-dunántúli régióban hat alkalommal rendezett ez idáig Egyházzenei Fesztivált, idén először pedig az eseménysorozatot országossá bővíti: a fesztiválnak minden évben más város ad majd otthont. A Con Spirito (?Lélekkel?) így egy évente ismétlődő esemény lesz, amelyen a nagy magyar történelmi egyházak zenei kultúrája kerül bemutatásra: koncepciója szerint a programsorozaton négyéves forgásban minden keresztény egyház megjelenhet. Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a fesztivál 4-es számra épülő, új koncepciójának kidolgozása Bősze Ádám, a Filharmónia Magyarország művészeti tanácsadója nevéhez fűződik. A helyszínek beosztása a négy égtáj szerint történt: Nyíregyháza, Debrecen, Pécs és Sopron szolgál majd az események színhelyéül. Idén a bizánci rítusú egyházzenét fókuszba helyező fesztivált nyíregyházi központtal rendezi meg a Filharmónia Magyarország, de a fellépő külföldi együttesek egy-egy koncertjét a következő évek helyszínein is meghallgathatják majd az érdeklődők.

?Mindenki hozza a sajátját?- mondta Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar karnagya, az Egyházzenei Fesztivál művészeti vezetője a fellépők által előadott darabokról szólva, majd ismertette a fesztivál programját. A Férfikar mint a bizánci zene nemzetközi szinten is jelentős képviselője a 2015-ös fesztivál házigazdája is. Mellettük a bizánci rítusú egyházzene jeles nemzetközi előadói lépnek majd fel: Magyarországra érkezik a szentpétervári Optina Pustyn, az oroszországi vokális élet elsőszámú férfi együttese, valamint Hobdics Mykola vezetésével a Kijev Kamarakórus is. Lesz görög katolikus kórustalálkozó is, a Szent Efrém Férfikarral pedig közös műsort ad Nyíregyházán, Hajdúdorogon és Máriapócson a Lautitia Gyermekkar, a NIKA Kamarakórus és a magyar görög katolikus Szent Atanáz kórus is. Bubnó Tamás véleménye szerint mind a Lautitia Kóruscsalád ?üdítő, fiatal hangjai?, mind a NIKA Kamarakórussal közösen előadott Rahmanyinov darab, az Éjszakai virrasztás maradandó élményül szolgál majd a közönségnek.


efrem_500x333.png
A Szent Efrém Férfikar

Az Országos OperaPont Sorozatról a Filharmónia Magyarország NKft. nevében Igric György beszélt, aki elmondta, a június 13. és augusztus 30. között 10 helyszínen helyet kapó 30 orgonakoncert programjában idén milyen fellépőkre és darabokra lehet majd számítani. ?A Filharmónia feladatának tekinti, hogy az igényes zenei kínálatot ne csak a hangversenyévad során, hanem az év minden pontján biztosítsa? ? mondta, majd hozzátette: az OrgonaPont Sorozat célja, hogy a nyári pihenések ideje alatt a kikapcsolódást kereső közönség is nívós élményeket jelentő, egyben szórakoztató muzsikát találjon. Tihanyban, Balatonlellén, Balatonbogláron, Sopronban, Egerben, Győrben, Pécsett, Miskolcon, Nyíregyházán és Békéscsabán szólalnak meg így az orgonairodalom klasszikus darabjai éppúgy, mint ősbemutatók, bravúros, különleges művek is. Katolikus, református és evangélikus templomok adnak majd teret a hangversenyeknek, így a pécsi vagy az egri bazilikában, a soproni Szent György templomban vagy a békéscsabai evangélikus nagytemplomban is hallgathatóak majd barokk, klasszikus, vagy épp romantikus zeneszerzők darabjai mellett a könnyűzenébe hajló szórakoztató művek, jazz-feldolgozások is.

A Filharmónia Magyarország jövő évadának kínálatára is igaz a cég szlogenje: élmény+érték. ?Szeretnénk a folytonosságot megőrizni, és tovább ívelni felfelé a minőségi programokkal és neves előadókkal? ? szögezte le Szamosi Szabolcs, majd ismertette a 2015/2016-os évad felnőtt bérleteit. A Filharmónia Magyarország a jövő évadra több mint 20 felnőtt bérletet hirdet az ország 17 városában: e bérletek kiemelt zenekarai a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Budapesti Fesztiválzenekar, de az országszerte megrendezett több mint 100 koncert szereplői között található tíz másik szimfonikus zenekar, így például a MÁV Szimfonikus Zenekar és az MR Szimfonikus Zenekar is.

A 2015/16. évad budapesti Unikum bérlete oratórium bérlet, mely a legnagyobb budapesti koncerthelyszínekre, az Erkel Színházba, a Művészetek Palotájába és a Zeneakadémiára invitálja a közönségét. A bérlet ?unikum?, hiszen az egyetemes zenetörténet négy jelentős oratóriuma kerül egymás mellé, négy különböző zenei világ, a jól ismertek és a ritkán hallhatók, a lehető legavatottabb művészek és karmesterek előadásában. Szamosi Szabolcs a bérletek közül kiemelte a pécsi Mesterbérletet is, melynek vásárlói idén ?a legeket? kapják: a legkiválóbb zenekarok és előadók Strauss, Beethoven, Bartók és Dvořák darabjait is előadják majd a Kodály Központban.

További információk: filharmonia.hu