Kép11.jpg

Szabadulószoba a könyvtárban

A Széchenyi István Egyetem Könyvtára és Levéltára a megszokott szolgáltatások mellett számos élményprogrammal és családbarát kezdeményezéssel várja az érdeklődőket.

A győri Széchenyi István Egyetem könyvtárának szolgáltatásait nyilvános könyvtárként nemcsak az egyetemi polgárok, hanem minden regisztrált vagy beiratkozott olvasó igénybe veheti. Emellett kiemelt figyelmet szentelnek annak is, hogy kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak tagjaik számára. Többek között szabadulószobák, társasjátékok, baba-mama szobák érhetők el a látogatók számára, valamint hamarosan az újonnan alakuló könyvklub is nyitva áll mindenki előtt.

„A központi campuson kétféle tematikájú szabadulószoba áll rendelkezésre: az egyik reformkori bűnügyi kalandra invitálja a játékosokat, a másikban pedig környezetvédelemmel és fenntarthatósággal kapcsolatos feladványokat kell megoldaniuk a résztvevőknek. Ezenkívül modern társasjátékokat is használhatnak az ide látogatók. Ezek beszerzésekor nagyon figyeltünk arra, hogy az egyetem képzéseihez illeszkedjenek: például az Acélmágnás kimondottan a közgazdasági folyamatokat kedvelőknek való, a Fesztáv elnevezésű stratégiai játék viszont a természet és a madárvilág szerelmeseinek nyújt kikapcsolódási lehetőséget. Mivel társasjátékaink és szabadulószobáink nem nyelvhez kötöttek, így mind a magyar, mind a nemzetközi hallgatóink igénybe vehetik őket” – tette hozzá Hegedüs Péter, az olvasószolgálati és tájékoztató osztály vezetője.

Ez is érdekelheti

Milliomos lett a Széchenyi István Egyetem könyvtára

Első helyen végzett a Kulturális és Innovációs Minisztérium által kiírt Könyvtári Kihívás felsőoktatási és szakkönyvtárak kategóriájában a győri Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltára, amivel tízmillió forintos támogatást nyert el. Az intézmény növelte látogatói, olvasói és kölcsönzési számait, és számos közösségi programmal is népszerűsítette a könyvtárhasználatot a fiatalok körében.

Grammy-díjra nevezték a Győr Symphonic Band felvételét

A Győr Symphonic Band, a Széchenyi István Egyetem fúvószenekara közreműködésével készült album is szerepel a világ egyik legrangosabb zenei elismerése, a Grammy-díj nevezési listáján. Az együttes Peter Cigleris brit klarinétművésszel közösen készített felvételét az angliai SOMM Recordings kiadó nevezte klasszikus hangszeres szólista kategóriában.

Jótékonysági hangversennyel várják a szépkorúakat a zene napján

A zene és az idősek világnapján, október 1-jén különleges, ünnepi jótékonysági programmal várja közönségét a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Széchenyi István Egyetem.

Táncművészeti életpályaprogram létrehozásáról született megállapodás

A Széchenyi István Egyetem, a fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Győri Balett képviselői egyedülálló táncművészeti életpályaprogram létrehozásáról írtak alá megállapodást április 15-én.