Ez egy nagyon alapos tudományos mű, amelyben minden benne van, amit erről a témáról tudni lehet, az erőszakos katonáktól és katonanőktől kezdve a megerőszakolt holokausztáldozatokon át, a más országokban erőszakot elkövető katonákig ? emelte ki a kötet bemutatóján Skrabski Fruzsina, az orosz katonák erőszakosságát feldolgozó Az elhallgatott gyalázat című dokumentumfilm rendezője. Kifejtette, hogy tapasztalatai szerint az ilyen kötetek, vagy a témát feldolgozó filmek megjelenése után sorra kerülnek elő újabb áldozatok, ami azt mutatja, hogy az erőszakot átélteknek nagyban segíti a trauma feldolgozását, ha ezek a történetek napvilágra kerülnek. ?Azokban az esetekben pedig, amikor az áldozatok nem tudják felvállalni ezeket a történeteket, akkor a dokumentumfilmeseknek, történészeknek kell beszélni ezekről? ? fűzte hozzá.


1509993_600x855.png
Fotó: lira.hu

 

Kiss Gábor, a Hadtörténeti Múzeum HIM Hadtörténelmi Levéltár vezetője elmondta, hogy a háborús időkben, a katonák által, civil nők sérelmére elkövetett erőszak témáját Magyarországon az 1990-es években kezdték el kutatni, de a nyugati országokban sem sokkal korábban kerültek a történészek elé ezek az esetek. A kötetben Pető Andrea összehasonlítja a más haderők tagjai által elkövetett eseteket is ? fejtette ki Kiss Gábor, példaként említve, hogy az amerikai felszabadító csapatok katonái ugyanúgy követtek el nők ellen erőszakot Németország területén, mint Magyarországon az orosz katonák, vagy akár a Normandiai partraszállás idején, amikor az amerikai haderő szinte ugyanúgy bánt a francia nőkkel, mint a kiszoruló németek. Ezek a történetek is viszonylag későn, csak az 1970-es évek közepén kerültek napvilágra.

 

Kiss Gábor úgy vélte, a téma feldolgozása azért is várathatott magára ilyen sokáig, mert ez ?egy kicsit a senki földje volt? a hadtörténészek és a politika- vagy társadalomtörténészek között, igazán senki nem érezte a magáénak. Emellett a téma kutatását az is nehezítette, hogy a magyar oldalról a katonai levéltári forrásokban igen kevés bizonyító erejű dokumentum maradt fenn, és igazán az érintettek sem beszéltek szívesen ezekről a történetekről. A szerző a környező országokban történt hasonló esetek összehasonlító elemzésével azokat a tényezőket is igyekszik feltárni, amelyek egy háborúban tömeges nemi erőszak elkövetéséhez vezetnek. Az emlékezeti formák mellett részletesen szól a nemi erőszak láthatóvá tételéről és ennek emlékezetpolitikai, jogi gyakorlatáról is, a hozzáférhető szovjet forrásokat feldolgozva pedig kísérletet tesz arra, hogy a másik oldalról is képet adjon.


book_1934675_960_720_600x425.png
Fotó: pixabay.com

 

?Egy történésznek nagyon komoly morális felelőssége van, hogy mit és hogyan mond el? ? vélekedett maga a szerző. Hozzáfűzte: ?szinte minden magyar családnak van egy története ezzel kapcsolatban, ezért szinte kötelesség, hogy ezeket elmondjuk?. A kutató igyekezett olvasmányos stílusban megírni a könyvet, hiszen ? mint mondta ? egy történésznek az a felelőssége és társadalmi feladata, hogy fontos kérdésekről olvasmányos, sokakat megszólító formában beszéljen.

 

A kötet a Jaffa kiadó gondozásában jelent meg.

 

Forrás: MTI