Élő és online események is lesznek a csíkszeredai Régizene Fesztivál hétvégi programjában.

Július 18-án, szombaton kerékpártúrán vehetünk részt a Mária-úton. A családos túra útvonala közel 20 km hosszú lesz, és a kikapcsolódás mellett megismerkedhetünk Kájoni János életével és a régizenéhez kapcsolódó munkásságával is.

Este 18 órától a közönség újból találkozhat a zenészekkel a Mikó-vár udvarán. A Concerto Spiralis Kájoni és kora című előadása egy nagyszerű körképet mutat Kájoni János korának zeneirodalmáról. A koncerten a Kájoni Codexben szereplő vokális egyházi és hangszeres művek csendülnek fel.

18-án este 40 év címmel kezdetét veszi a már hagyományossá vált borkóstoló, amely alkalmával megismerkedhetünk a Vinkli borszaküzlet kifejezetten erre az alkalomra összeállított kínálatával.

Július 19-én, vasárnap a fiatalabb korosztálynak is kedveskednek a szervezők. 17 órától kezdetét veszi a Codex együttes A sárkányölő deák című zenei mesejátéka. Az elsősorban gyerekeknek szóló előadás a 17–18. századi erdélyi, magyar és nyugat-európai királyi és főúri udvarok világába kalauzolja a hallgatóságot.

A fesztivál záróeseményeként Simó József és a Barozda együttes Virágom, virágom című online előadását kísérhetjük figyelemmel. Simó József a Barozda együttes alapító tagja, aki Svédországból kapcsolódik be a fesztiválba, és kapcsolja be az együttes budapesti és csíkszeredai tagjait. 

A fesztivál ideje alatt ingyen látogatható a Csíki Székely Múzeum A csíksomlyói ferences nyomda és könyvkötőműhely állandó kiállítása.

A Csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetem tanárai idén arra vállalkoztak, hogy 10-15 perces online bemutatókban népszerűsítik szeretett hangszerüket. A hangszerbemutatók a nyári egyetem és a fesztivál Facebook-oldalán kísérhetők figyelemmel.

Az idei évben újdonságnak számít, hogy a fesztivál szervezői egy zenei tehetségprogramot is létrehoztak, hogy a helyi fiatal zenészek szakmai fejlődéséhez hozzájáruljanak. Ennek érdekében a jegyeladásokból származó bevételt egy ösztöndíjalapba gyűjtik az idei fesztivál és a fesztivál égisze alatt a következő hónapokban szervezett koncertek során. Az ösztöndíjalapba befolyó összeget nyilvános pályázat útján fiatal zenészek, vagy zenei pályára készülő diákok továbbtanulására, szakmai képzéseken való részvételére fordítják.

A teljes program elérhető Facebookon.

Nyitókép forrása: a fesztivál Facebook oldala