Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából jubileumi előadás-sorozat indított csütörtökön a Habsburg Történeti Intézet Budapesten.

A Kertész Intézetben havonta jelentkező sorozat első előadást Gerő András történész, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója tartotta Budapest sikertörténetéről. Az igazgató az előadásában beszélt egyebek mellett az intencióról, amely Budapest létrejöttét elindította, valamint a későbbi Budapest képéről a világban és Magyarországon, továbbá arról, hogy a főváros most milyen helyet foglal el, meddig jutott a világban.

A nemzetteremtés sokágú folyamat volt: Budapest éppúgy egy nemzetté válási folyamat része volt, mint az, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelv legyen – hangsúlyozta Gerő András, kiemelve: az 1830-as években Széchenyi István vetette fel azt a gondolatot, hogy a főváros nevét Budapestre változtassák.      

Az előadás előtt elhangzott, hogy Budapest létrehozásáról egy 1872. évi törvény rendelkezett, amelyet az uralkodó Ferenc József 1872. december 22-én írt alá, majd másnap kihirdették. A város létrejöttének hivatalos időpontja így 1872. december 23-ra esik. Az első közgyűlés 1873. november 17-én ült össze, amit a főváros rendszerint születésnapként szokott megünnepelni.

Gerő András beszélt arról is, hogy Ferenc József soha nem írta le egyben azt a szót, hogy Budapest, a főváros nevét mindig kötőjellel írta. A történész szerint ez amiatt lehetett, hogy az uralkodó fejében megragadhatott a márciusi ifjak azon követelése, amelyben azt írták, hogy felelős minisztériumot akarnak Buda-Pestre. Ez jelzi azt is, hogy az uralkodó miként viszonyult a fővároshoz – mutatott rá.    

Az intézet honlapja szerint a jubileumi tematikus sorozattal a Monarchia Magyarországának, a magyar polgárosodásnak az egyik legnagyszerűbb vívmányát, Budapest városát ünneplik. Budapest a magyar nemzetteremtés, a magyar kultúra, a magyar gazdaság és társadalom egyik csúcsteljesítménye, amely világszerte segített ismertté tenni az országot. A 150 év során valóra vált Széchenyi István gróf vágya: legyen az országnak szíve, ez legyen a főváros, és hívják Budapestnek – olvasható a honlapon.

Nyitókép: Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója dedikál az Ünnepi Könyvhéten (2019). Forrás: Habsburg Történeti Intézet