A rendkívüli helyzetre való tekintettel a Madách Színház egy világszinten is új műfajt teremt a kultúra világában. A „Madách Színház élőben az Ön otthonában” című internetes előadássorozatban az intézmény két vadonatúj darabbal lepi meg a közönséget, melyeket a színészek a saját otthonaikban adnak elő élőben.

Az új, digitális műfaj előnye, hogy minden néző a legjobb helyről nézheti végig a színdarabot, valamint az ülőhelyek korlátozott száma sem jelent gondot. A különleges előadásokat kizárólag a Madách Színház honlapjáról lehet majd elérni, később – ugyanúgy, mint a színházban játszott darabok – ezek sem lesznek visszanézhetők.

Carol Rocamora: Örökké fogd a kezem című művének ősbemutatóját Szirtes Tamás rendezésében, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában június 4-én 20 órakor láthatják először a nézők, Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt című vígjátéka pedig Kovács Lotti és Szemenyei János közreműködésével, Harangi Mária rendezésében június 11-én 20 órakor debütál. A jegyvásárlásra – jelképes áron – a Madách Színház honlapján van lehetőség.

„Ezekben a nehéz időkben az embereknek még nagyobb szüksége van a színház adta egyedülálló impulzusokra. A színház varázsától és az ott megszülető egyedi, megismételhetetlen pillanatoktól senkit sem szeretnénk megfosztani. Ezért született meg az az ötlet, hogy az online térben nyújtsunk kellemes pillanatokat látogatóink számára. Ez azonban nemcsak a nézőknek nyújt majd örömet, hiszen a színészek is nagyon várják már, hogy újra „élőben” kápráztathassák el a közönségüket” – mondta Szirtes Tamás, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas rendező.

A Madách Színház újító
kezdeményezésének további különlegessége, hogy a nézőknek nemcsak az előadások
megtekintésére lesz lehetősége, hanem a színdarabok kezdete előtt, 19:20-tól
részt vehetnek egy virtuális társalgáson is, ahol Nyáry Krisztián és Gálvölgyi
János válaszolnak majd a publikum által feltett érdekes kérdésekre.