Élőben lesz nézhető a Nemzeti VERSeny döntője október második hétvégéjén a Nemzeti Színházban.

Az idén áprilisban indult
versenysorozaton több százan mutatkoztak be versmondásukkal és versfilmjükkel,
október második hétvégéjén pedig élőben nézheti bárki a döntőt a Nemzeti
Színházban.

A Magyar Versmondók Egyesülete és a
Nemzeti Színház idén hetedik alkalommal hirdette meg a Nemzeti VERSenyt, amelyre
akár a világ másik pontjáról is nevezhettek az érdeklődők.

A tavaszi elődöntőn a nevezők videón
küldték el versmondásukat, közülük előbb a neves művészekből álló zsűri, majd a
közönség döntötte el, kik juthattak tovább a középdöntőbe. Itt már videóklipet
kellett forgatniuk egy újabb vers elmondására a középdöntősöknek, ahol a zsűri
és a nézők kiválasztották a legjobb 25 versenyzőt, aki színpadra állhat a
Nemzeti Színházban október 8-án és 9-én.

A döntő a Gobbi Hilda Színpadon zajlik, ahova a nézők – korlátozott számban – ingyenesen regisztrálhatnak. A regisztráció a Nemzeti Színház műsoroldalán, a Nemzeti VERSeny előadásainál érhető el. A zsűritagok, a művészek helyben kommentálják majd a produkciókat és beszélgetnek a színpadra lépőkkel. Aki pedig otthonról szeretné élőben követni a programot, a Nemzeti VERSeny és a Magyar Versmondók Egyesülete Facebook-oldalán teheti meg.

Az ország minden pontjáról, a Kárpát-medencéből, sőt az óceánon túlról is érkeztek versmondók a Nemzeti VERSenyre: az anyaország mellett Kárpátalja, Erdély, Vajdaság, a Felvidék, Nyugat-Európa és az Egyesült Államok területéről is neveztek versmondók és versklipes alkotók, akik közül a hétvégén 25 előadó lép színpadra – áll a közleményben.

A zsűritagok között van Bakos-Kiss
Gábor színművész, Barta Ágnes színművész, aki a döntőre Szűcs Nellit váltja,
Lutter Imre előadóművész, költő, a VERSeny főszervezője, Szabó László kommunikációs
szakember és Wiegmann Alfréd rendező.

A versenyzőktől három verset hallhat
a közönség, amelyek közül egy Jókai Anna, Nemes Nagy Ágnes, Illyés Gyula vagy
Kisfaludy Sándor verse, tekintettel a költők születési évfordulóira, valamint
egy klasszikus és egy kortárs magyar költő szabadon választott verse.
Reflektálva a 2022. február végén kitört orosz–ukrán háborúra, az utóbbi két
vers egyike a háború és a béke témájához kapcsolódik, és az egyik vers videóklip
formájában látható.

A versklipek között többen Petőfi
Sándor, Ady Endre, Tóth Árpád, Illyés Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Reményik Sándor,
Gyóni Géza, a kortársak közül Csoóri Sándor, Lackfi János és Szabó T. Anna
verseit dolgozták fel, a döntőn emellett József Attila, Kosztolányi Dezső,
Radnóti Miklós, Faludy György, Kányádi Sándor és több kortárs költő verse is
elhangzik majd. A műsort Baranyi Lia versmondó vezeti.

A versklipek most is megtalálhatók a Nemzeti VERSeny YouTube-csatornáján. Az idei döntős versenyzők csatornája ezen a linken érhető el.