A 25. évforduló alkalmából a Fonó 2020-ban szavazást indított a közösségi médiában. Összesen 25 kategóriában lehetett szavazni, több százan vettek részt az izgalmas folyamatban. A közönségszavazást követően a számos kategóriát 10+1 szekcióvá vonták össze úgy, hogy egyetlen szavazat se vesszen el. A 11 kategórián belül a korábbi közönségszavazatokat összesítve egy szakmai zsűri segítségével 3-3 jelöltet állítottak fel.

A kategóriák győzteseit, akik a legtöbb zsűriszavazatot kapták, a vasárnapi online ünnepélyes díjátadón jelentik be nyilvánosan a Fonó Selection online minifesztivál záróakkordjaként.

A Fonó Selection – immár hagyományos – sorozata idén az egymásra való odafigyelésről, együttlétről, kapcsolódásról szól. Hétfőtől szombatig ezen a héten minden reggel 8 órakor különböző podcast-beszélgetésekben találkoznak művészek, intézményvezetők, újságírók (a beszélgetések itt itt érhetők el), esténként pedig duó formációban különleges művészek találkozásaira kerülhet sor, így együtt lép fel Dresch Mihály és Tóth Viktor, Bede Péter és Unger Balázs, Kacsó Hanga és Szabó Dániel, Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza, Varga Veronika és Réti Benedek, ifj Szerényi Béla és Fekete Márton. A koncerteket itt lehet visszanézni. A Fonó Selection tartalmai ingyenesen érhetők el a Fonó online felületein.

Nyitókép: Varga Veronika és Réti Benedek, forrás: a Fonó Facebook-oldala