000_36XG2C7.jpg

Először kapta megosztva két alkotás a spanyol filmakadémia fődíját

A spanyol filmakadémia által kiosztott Goya-díjak 39 éves történetében először kapta megosztva két alkotás a legjobb filmnek járó kitüntetést a Granadában rendezett, vasárnap hajnalig tartó gálán.

A legjelentősebb spanyol filmes kitüntetés fődíját az El 47 (A 47-es), valamint a La infiltrada (A beépített) készítői vehették át. Előbbi a legtöbb, öt elismerést begyűjtő alkotás lett az ünnepségen.

Marcel Barrena filmjének cselekménye a buszsofőr és szakszervezeti tag Manuel Vidal körül forog, aki a 70-es években azért küzdött, hogy eljuttassa a tömegközlekedést a Torre Baró negyedbe, ahol a legalapvetőbb infrastruktúrát és szolgáltatásokat nélkülöző, saját kezűleg épített házakban éltek a többnyire vidékről érkezett áttelepülők.

Az Arantxa Echevarría által jegyzett A beépített című thriller egy az ETA terrorista csoportot megtévesztő rendőr igaz történetén alapul, akinek szerepe kulcsfontosságú volt a jól ismert Donostia kommandó lebontásában. Spanyolországban tavaly ez a film hozta a második legtöbb bevételt, 1,3 millió néző látta a mozikban.

A legjobb rendezésért járó, Francisco de Goya festőművészt ábrázoló mellszobrot Isaki Lacuesta és Pol Rodríguez kapta a Segundo premio (Második díj) című műért, amely a 90-es évek ismert spanyol rockzenekara, a Los Planetas válságát, tagjainak művészi és személyes összecsapásait dolgozza fel. Spanyolország ezzel az alkotással nevezett az Oscar-gálára, de nem került be az amerikai filmakadémia előválogatásába.

Pedro Almodóvar világhírű, Oscar-díjas spanyol rendező első, angol nyelven forgatott játékfilmje a The room next door (A szomszéd szoba) három díjat nyert, a legjobb adaptált forgatókönyv, a zene és az operatőri munka kategóriákban.

A közelgő Oscar-gála egyik nagy favoritja, Jacques Audiard Emilia Pérez című mozija lett a legjobb európai film.

A granadai kongresszusi központban háromezer vendéggel megrendezett gálán Richarde Gere amerikai filmsztárnak adták át a három éve alapított nemzetközi Goya-díjat, amellyel korábban Cate Blanchett, Juliette Binoche és Sigourney Weaver pályafutását ismerték el. Az életműdíjjal Aitana Sánchez-Gijón spanyol színésznőt tüntették ki.

Ez is érdekelheti

Kucsov Borisz színművész kapta a vajdasági Pataki-gyűrűt

Kucsov Borisz, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrűt október 29-én Szabadkán. A színész a Kosztolányi Dezső Színház Lenz című előadásában a címszereplő megformálásával érdemelte ki az elismerést. Georg Büchner darabját Hegymegi Máté rendezte.

Leslie Mandoki rangos bajor kulturális és művészeti kitüntetést kapott

Leslie Mandoki megkapta a Bajor Szabadállamban a rangos és nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Pro Meritis Scientiae et Litterarum díjat. Markus Söder, a Bajor Szabadállam miniszterelnöke, valamint Markus Blume, a tudományos és művészeti ügyek minisztere október 2-án tüntette ki Leslie Mandokit ezzel a kiemelkedő, a kulturális és művészeti életművet elismerő díjjal.

Lakos Nóra filmje újabb hét fesztiváldíjat kapott

A hétvégén három országban összesen hét díjat nyert a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Véletlenül írtam egy könyvet. A legnézettebb magyar családi film eddig összesen huszonhárom trófeát nyert rangos fesztiválokon, emellett nyolc európai országba vették meg moziforgalmazásra. Ezzel a Véletlenül írtam egy könyvet az egyetlen olyan, a fiatal közönséget megszólító magyar film lett, amely mind a közönség, mind a szakma szeretetét és elismerését kivívta.

Turczi István kapja idén a koszovói albán Nemzetközi Költészeti Díjat

Az Azem Shkreli Nemzetközi Irodalmi Találkozót idén szeptember 10-11-én rendezik meg Koszovó főként albánok lakta, nyugati régiójának székhelyén, Peja városában. A nagy sajtónyilvánosság előtt zajló eseményen a 25 éves díj történetében először magyar költő, Turczi István veheti át a legrangosabb, pénzdíjjal is járó, nemzetközi költészeti díjat.