Az 1970-es években elrabolt, majd eladott műkincseket ad vissza az Amerikai Egyesült Államok Kambodzsának.

A vörös khmerek rémuralma idején elrabolt 30 műtárgyat egy brit műkereskedő adta el nyugati gyűjtőknek és intézményeknek. – Kultúránk lelke tér vissza a műkincsekkel – fogalmazott Keo Chhea, Kambodzsa washingtoni nagykövete azon az ünnepségen, ahol más műtárgyak mellett kiállították a páván lovagló, a hindu mitológiában szereplő Skanda hadisten szobrát is.

A műtárgyak a bronzkortól a 12. századig terjedő időszakból származnak. Damian Williams amerikai ügyész jelezte: néhány alkotás, köztük a 10. századból származó, Ganesha hindu elefántistent ábrázoló, több mint háromtonnás szobor túl nehéz volt ahhoz, hogy elvigyék az ünnepségre.

Williams szerint szervezett hálózatok – köztük a vörös khmerekkel kapcsolatban álló fosztogatók – juttatták el a szobrokat Douglas Latchfordnak, egy ismert brit régiségkereskedőnek és csempésznek, aki aztán nyugati kereskedőknek, gyűjtőknek és intézményeknek adta el azokat. Latchford még azelőtt meghalt, hogy kiadhatták volna az Egyesült Államoknak – jegyezte meg az ügyész.

Williams elmondta: a homokkő és bronz műtárgyak egy részéről a tulajdonosok lemondtak, amikor az amerikai hatóságok közölték velük, hogy azokat ellopták Kambodzsából. Voltak viszont olyan műtárgyak is, amelyeket bírósági úton követeltek vissza.

Nyitókép: MTI/AP/Seth Wenig