Az április 27. és május 12. között első alkalommal megrendezendő JazzFest Budapest célja az, hogy a műfajnak megfelelő megjelenést, fórumot biztosítson, és felhívja a figyelmet a világszínvonalú hazai előadókra, valamint meghatározó, nemzetközi művésztalálkozásoknak adjon helyet.

A Budapesti Tavaszi Feszivállal együttműködésben olyan helyszíneken szól majd a jazz, mint a BJC, az Eötvös10, a Fonó, a Gödör, az IF Café, a Jedermann, a Lumen, a Mixát, a MOMkult, az Olasz Intézet vagy a Turbina, ahol sor kerül különleges, egyedi fellépésekre és spontán közös zenélésekre. „A Jazzfest Budapest életre hívásával az is célunk, hogy a régi jazzkedvelők mellett a műfaj számára új közönséget szólítsunk meg, ezért műfajilag tágra nyitottuk a kapukat” – fogalmazott Kleb Attila fesztiváligazgató.

A programok alakításába több kulturális intézet becsatlakozott, a fesztiválon magyar, amerikai, lengyel, szlovák, osztrák, bolgár, román, olasz, spanyol, francia, norvég, svájci zenészek lépnek fel, akik közül többen kifejezetten erre az alkalomra életre hívott koprodukciókkal mutatkoznak be. Az április 30-i nemzetközi jazznapon szabadtéri ingyenes koncertekkel várják a közönséget.

A fesztivál részletes programja itt böngészhető végig.

Nyitókép: a Santa Diver is fellép a JazzFesten. Fotó: JazzFest/Santa Diver