Az első magyar opera-énekesnőre emlékezünk

Édesanyja Riedl Nina volt, aki annak testvérével, Riedl Ferdinanddal együtt a Grassalkovich herceg háziorvosának, Riedl doktornak voltak gyermekei, Hatvan városában. Édesanyja szigorú énekleckékkel "nehezítette" életét, amelyet akkor a gyermek Róza eléggé elutasítóan fogadott, ám később ezeknek az erőltetett énekleckéknek köszönhetően maga az éneklés lett megélhetésének fő forrása. A kis Rózát, amikor tizenhat esztendős lett, Pestre küldte tanulni a család régi barátjához, Rothkrepfékhez.

Többször is zárt kapukra talált, majd egy nap a pesti magyar társulattól levél érkezett, amelyben kérték, hogy amennyiben a kislány továbbra is színész szeretne lenni, most kaphatna lehetőséget, amennyiben a szülői belegyezés is megérkezik a gyerekkel. Hosszas tárgyalások kezdődtek, amely során az édesanyja belegyezésével egy éves szerződést írhatott alá Róza a Pest városában működő Nemzeti Játszó Társasággal.

Nem volt könnyű dolga, segédszínészként első találkozása a színpaddal keserű csalódást hozott. Udvari dámaként lépett színre, Shakespeare: Hamlet-jében, de ez a színpadra lépés inkább színfalak mögötti ácsorgássá vált. Az idősebb kolléganője, Murányiné vette pártfogásába a gyereklányt. 1810. április 8-án került sor első igazi szerepére. Pajkos kis szobalányt alakított Spiess: Egyiptomi út, vagy így fogják az egeret - című vígjátékban.

Róza jól tudta szövegét, de a fényre nem számított, amely a színpadon várta. A nagy világosság hatására a közönségnek hátat fordítva elhadarta szerepét, úgy, hogy senki mást nem engedett szóhoz jutni. Amikor elérkezett az utolsó mondathoz, súgva kérte a kollégákat, hogy kezdjék a jelenetet előröl. Róza ekkor megfordult a közönség felé, és a lehető legtermészetesebb hangon, jól tagoltan, és hangsúlyozva, a párbeszédek szövegeire, figyelve eljátszotta ezúttal jól a szerepét. A közönség többször is megtapsolta Rózát, aki ezt követően több mint harminc éven keresztül szerepelt estéről estére nagy sikereket aratva színpadokon.

A kisszámú pesti közönséget mindig újabbnál újabb darabok bemutatásával lehetett megtartani, és csekély mértékben gyarapítani, amely állandó és megfeszített munkát rótt a tagokra nézve. Róza szorgalmas igyekvése, hamarosan meghozta gyümölcsét, egyre másra sikert aratott. Tudását folyamatosan csiszolták kollégái, partnerei.

1812-ben a Rondella épületét a magyar színészek vették birtokba, azonban 1815-ben lebontották, ezért a társulat tagjai szétszéledtek. Déryné Pestről való távozásával lezárult pályájának első korszaka, a társulat feloszlása után Egerben és Miskolcon játszott. 1819 őszén Kilényi Dávid vándor színtársulatához szerződött, fellépett Székesfehérváron, Szombathelyen, majd Komáromban. Már ebben az időszakban is közkedvelt volt.

1813-ban férjhez ment Déry Istvánhoz, de mivel férje gyakran bántalmazta, nem váltak el törvényesen, de külön éltek. 1823 decemberében elfogadta a kolozsvári meghívást, és érkezése utáni napon, az előadás első szünetében, a Magyarhűség című kompozícióból áriát adott elő. Amikor megjelent a színpadon, senki nem tapsolt. A tapsot a helyi szokás késleltette, mivel csak a gubernátorné kezdhette el.

Déryné így emlékszik vissza az eseményre: ?A gubernátorné kihajolt a páholyából, leeresztette két kezét a publikum fölé s úgy kezdett erősen tapsolni! Ekkor mintegy jelszóra valamennyi páholy, zártszék, galéria... szóval borzasztó tapsvihar következett. A muzsika természetesen megszűnt, mert a háromszoros taps sokáig tartott. A zene újra kezdődött és én elkezdettem, énekeltem. Azt kellett volna aztán hallani, midőn felszabadult mindenkinek tetszése szerint érzését vagy helyeslését nyilváníthatni! Minden szóra, mely által érdekelve volt a haza, hősiesség, hűség mind megannyi gátat tört vihar hangzott a taps mindenfelől. Ének után többször kihívtak. Ez itt ritkaság volt.?

A művésznőnek sok rajongója volt, készültek róla portrék, versek, ráadásul a jobb alkotásokat megvásárolták.

1837-ben a pesti Nemzeti Színházhoz szerződött, de a kritika játékát elavultnak bélyegezte, ezért elhagyta a várost októberben, és Kassába ment, majd Nagyváradon is fellépett. Később visszatért Nagyváradra. 1840 márciusában a társulat újra Kolozsváron játszik, májusban tizenháromszor lépett fel Déryné. December 10-én átvette a belkormányt, de nem sikerült jelentős művészeket szerződtetnie. 1841 májusában otthagyta Kolozsvárt.

Újra Pestre ment, a játékát elfogadhatónak minősítették, viszont nem találtak hozzá az úgynevezett ?fájdalmas, elkeseredett? szerepek. Később megjelent több csipkelődő cikk, egyik azt írta, hogy Déryné azért játszotta egyik szerepet, mert dicsérték benne.

1847-ben búcsúzott a színpadtól, visszatért férjéhez. Déry István 1862 januárjában hunyt el, akkor Róza húgához költözött. Utoljára 1868-ban lépett fel, Egressy Ákos jutalomjátékán, ölben vitték fel a színpadra.

Déryné 1872. szeptember 29-én, 78 éves korában hunyt el miskolci otthonában.

Forrás: wikipedia