Hogyan találkozott először ezzel a művel?

Für Anikó: A tavalyi könyvfesztiválon találkoztam először ezzel a művel. Maga az írónő is jelen volt, amikor Seress Zoltán kollégámmal részleteket olvastunk fel a Park Kiadó gondozásában megjelent könyvből. Ebbe a történetbe azért szerettünk bele Lőkös Ildikó barátnőmmel, mert rengeteg benne a humor és egyszerre tud ironikus és önironikus lenni, és olyan indirekt módon pengeti a szerelmi szálakat – mindig megkerülve, körbe járva, vagy kellő fűszerrel ízesítve a belső történéseket -, amitől nagyon emberivé válik a történet.

A jó mű sajátja többek között az, hogy képes kívülről látni saját magát, és megkérdőjelezhető. Az, ami úgy aposztrofálja önmagát, hogy ez tökéletes, ez nagyszerű – az rögtön hiteltelen. Az alkotásban a hangsúly mindig a hogyanon van, mert amit ábrázol, az tulajdonképpen mindig ugyanaz. Egy profán hasonlat az jut eszembe: a Rómeó és Júliában illetve egy brazil szappanoperában nagyjából ugyanarról van szó. De az egyik ez a minőség, a másik meg az. Tehát ebbe a történetbe Ildikóval a hogyanok miatt szerettünk bele.

Hogyan jellemezné az Ön által megformált karaktert? Mennyiben hasonlítanak, mennyiben különböznek?

 

Für Anikó: Én sokszorosan tudathasadásos vagyok. Minden szerepemmel, amit meg tudok szeretni, azonos vagyok. Ezt a nőt pedig már az első pillanattól szeretem. Ez a lány nem az élet császárnője. A maga kis szűk körében mozog, néha-néha találkozik csak ismeretlen, legalábbis az ő figyelmére méltó vagy az ő figyelmét felkeltő emberekkel. Magányos. Ez a kulcsszó. És akkor egyszer csak történik vele valami olyasmi, ami utoljára talán tinédzser korában fordult elő, vagy még soha sem, amit csupán elképzelt, hogy megtörténhet vele. Amiben különbözünk az az, hogy én csodaváró ember vagyok és történnek is velem csodák, gazdagon. Az már persze más kérdés, hogy ki mit nevez csodának … Desirée nem csodaváró, mégis megtörténik vele az a csoda, amit egy igazi szerelem jelenthet az ember életében.

De ők ketten nagyon különböző emberek. Ez a két világ hogyan tud találkozni?

furaniko03
Für Anikó (Fotó: Rózsavölgyi Szalon)

 

Für Anikó: Ez a színpadon tud találkozni. Megkockáztatom, hogy talán az életben is tud találkozni olykor-olykor, ha speciális a csillagok egybeesése. Két emberben dolgozni kezd az ösztön. Valljuk be őszintén, bár ragaszkodunk ehhez a papír vékony civilizált és nagyon comme il faut létezésünkhöz, és kénytelenek vagyunk magunkat formákba szorítani, mert másképp nem lehet élni, de azért ösztönlények vagyunk. És azt gondolom, hogy abból származik a legtöbb konfliktusunk, hogy a tudatunk és az értelmünk veszekszik az ösztöneinkkel meg az érzéseinkkel. Itt is két teljesen egymáshoz nem illő emberben ébred fel ez az elemi ösztön, és itt kezdődnek a bonyodalmak.

 

Hisz abban, hogy két ennyire különböző ember boldog lehet együtt? Nekem az a tapasztalatom, hogy azért egy idő után ez a nagyon erős testi kötődés kioldódik, és akkor ott van, hogy de miről beszélünk tovább?

 

Für Anikó: Igen, ez pontosan így van, én is így gondolom, de ne lőjük le a darab poénját, hogy mire is fut ki ez az egész. Addig viszont sok olyan dolog történik, ami egy életre megmarad, akár mint megtanult, megélt dolog, akár mint semmihez sem hasonlítható szép emlék. Azt gondolom, hogy biztosra menni nem érdemes. Ha nincs valamiféle kockázat, akkor nincs semmi értelme nekiindulni valaminek. Még ha körülményesek és kicsit nehézkesek is bizonyos dolgokban, mint én, akkor is érdemes kockáztatni. Én szeretek kockáztatni. Ha visznek az érzéseim, nagyon bele tudok ugrani dolgokba. És ezeket érdekes módon soha nem szoktam megbánni. Amit agyon agyalok és elméletezek magamban, és próbálok mindenféle oldalról megindokolni, azok közül jó pár volt, ami nem úgy sült el, mint szerettem volna, de amit mertem tényleg az ösztöneimre és a megérzéseimre hagyni, az valahogy mindig, pro és kontra, bejött.

 

Mivel gazdagszik, mivel lesz több ez a nő a kapcsolat által?

 

Für Anikó: Egy jó kapcsolattól az a legtöbb, amit kaphatunk – ami csak első hallásra tűnik önző dolognak -, amivé válunk közben, tőle, általa. Tudják az emberek egymást repíteni és előre gurítani és tudják egymás életét marcangolni, marni, mint a sav. Ez a két ember az élet egy olyan dimenziójába pillanthat, amibe ha nincs ez az elementáris kémiai vonzódás, egyikük sem láthat bele. Mindketten nyernek vele, még akkor is, hogyha ez nem ásó, kapa, nagyharang. Ha nem mernének belemenni, vagy nem történne ez meg velük, akkor szegényebbek lennének. Sokkal-sokkal szegényebbek.

Remélem, hogy akik megnézik majd az előadást, jól fognak szórakozni, és amellett hogy a szívüket megérintjük, a rekeszizmaikra is hatni tudunk. Legalábbis erre törekszünk partneremmel, Schneider Zoltánnal, és a rendezővel, Valló Péterrel.

Forrás: Rózsavölgyi Szalon