Pedig a beszélgetés szinte szokványos módon kezdődött. Horváth Csaba irodalomtörténész kifejtette, hogy ő Bánki Évát először irodalomtörténészként ismerte meg. Tréfásan felvetette: nem hamiskártyás-e a kritikus, mikor szépirodalmi műveket ír? Bánki Éva meglepő őszinteséggel válaszolt: soha nem írt a ?90-es években a kortárs irodalomról, mert idegennek érezte a korabeli magyar szépirodalmat, ezekben az években csak a középkorral és latin-amerikai irodalommal foglalkozott. Az irodalmi elbeszélések elválaszthatatlanok a nyelvtől, ám ő mégis inkább ?időképeknek?, nem ?szövegműveknek? látja őket. Akkor fogott regényírásba, mikor a társadalmi témák újra hangsúlyosabb szerepet kaptak a magyar irodalomban.
Az ?időképek? kapcsán adódott a kérdés: egy írott szöveg, egyáltalán az irodalmi megformálás mikéntje meghatározhatja-e a múltunkat és a jövőnket? Vajon az fog velünk történni, amit ?megírunk?? A kérdés releváns: Bánki Éva második regényének, az Aranyhímzésnek a hőse, Sebe tulajdonképpen megalkotja a magyar történelem kezdetét, mikor választ a Gellérttel kapcsolatos hagyományok közül.
Bánki Év szerint az irodalmi fikciónak tényleg nagy a hatalma, amit egy tréfás anekdotával érzékeltetett: Tolsztoj Kutuzov helyett megnyerte a borogyinói csatát ? egy irodalmi elbeszélés is képes a történelmi emlékezetet átalakítani. De egy író se hitethet el bármit. A valóságot nem lehet mágikus módon megváltoztatni. Ráadásul egy irodalmi elbeszélésnek, de még egy legendának is az ad nyomatékot, hogy a szerzője az elnyomottak, az írni nem tudók hangját is közvetíti. Hogy nekik is ?nyelvet ad?.
Nem természetes-e, hogy a világképünkbe nem illő magyarázatokat elfelejtjük, a tudatalattinkba vagy a mesékbe száműzzük? ? kérdezett vissza Horváth Csaba. Bánki Éva szerint így születtek meg a lovagregények szörnyei, torzszülöttjei, tündérei, melyek mind olyan hagyományokat és népeket jelenítenek meg, amelyekkel a kor uralkodó kultúrája nem tudott mit kezdeni.
A következő kérdéssel Horváth Csaba visszakanyarodott Bánki Éva életművéhez: hogy jutott el a legelső regény, az Esőváros realizmusától, lineáris történelemszemléletétől a ?fordított időig?, a történelmi regény, történelmi idő időfantasybe hajló átstrukturálásáig? Bánki Éva válasza meglepő volt: 2004-ben, a regény születése évében még nem volt nyilvánvaló, hogy a rendszerváltás nem igazolja a társadalmi reményeket. Az ő parasztregénye nem a föld, hanem a gépek körül forog, ezért is zárulhatott a határtalanság, az internet, a technikai lehetőségek dicséretével. De az internet ? Bánki Éva szerint ? nem járt a nyugati társadalmak igazi átalakulásával, hiszen nem hozott több szabadságot vagy nagyobb esélyegyenlőséget. Az online kommunikáció a mohamedán világ történelmi struktúráit változtatta meg, hasonlóan ahhoz, ahogy a könyvnyomtatás sikerre vitte a reformációt. Ez pedig elgondolkodtatta a szerzőt: egy csallóközi vagy akár a hagyományos európai nézőpont alkalmas-e arra, hogy belássuk az emberi történelmet? Európa még mindig a világ közepe? Ez pedig elvezette őt a kora középkorba, amikor Európa a maihoz (vagy inkább talán a jövőhöz) hasonló marginális szerepet töltött be.
De mielőtt eljutottunk volna a Fordított időhöz és az Elsodort időhöz, sok érdekes felvetést hallottunk egyén és tömeg, közösségi oldalak és középkori városok, egyáltalán történetírás és szépirodalom kapcsolatáról.
Horváth Csaba meglepőnek tartotta, hogy művelt és komoly író a fantasy világába ?téved?, mire Bánki Éva kifejtette, hogy a populáris kultúra ? bár a fantasyk egy része szerinte is átgondolatlan és nyelvileg igénytelen ? manapság az eposz funkcióját tölti be: a nagy, közös történetekhez próbál közös nyelvet találni. Ahogy minden nagy detektív előképe, Oidipusz sem csak saját identitását, múltját keresi, hanem a városát, a közösségét akarja a járványtól megszabadítani. Bánki Éva szerint a mai populáris kultúra alkalmas arra, hogy körbejárjuk korunk félelmeit.
A Fordított idő-sorozat hősnője, Riolda inkább királynő vagy szemlélődő értelmiségi? Milyen esélyei voltak a nőknek a népvándorlás korában? Hatalom nélkül nem lehetünk igazi értelmiségiek? Hogyan viszonyulnak a nők a közösségi cselekvéshez? Miért rabszolgalányokból épül fel a regénybeli ? Bánki Éva bevallása szerint Sade-inspirációkat tükröző ? Tökéletes Város? ? merültek fel a kérdések.
Mielőtt a szerző felolvasta volna ezt a középkori falansztert bemutató remek részletet, Horváth Csaba egy gyönyörű, szabadságról és megismerésről szóló Tolsztoj-idézettel zárta a beszélgetést.
Benes Krisztina
Fotó: Szöllősi Mátyás
