Ki vonattal, ki autóval, más fuvarral érkezett a Velencei-tó partjára, de akadtak bőven sportosabb fiatalok is, akik Budapestről vagy Székesfehérvárról bringáztak a fesztiválra. A kánikula ellenére sokan már órákkal a nyitás előtt letáboroztak a főbejáratnál, ahol kamionból szóló zene segített a hangulat megalapozásában. Az üdvrivalgást és sátorverést egy óriási egyetemi összejövetel követte, ahol az évközbeni versengés helyét a közösségi szellem vette át. Az első este akusztikus koncertezői között színpadra állt a Blahalouisiana és a Magashegyi Underground, aztán közös, óriáskijelzős VB-nézés következett. Az este előbb egy hatalmas tábortűznél tetőzött Gyurácz Tamás zenélése mellett, amelyet a Best of EFOTT welcome party koronázott meg.

 

A tavalyi évben vezettük be a -1., úgynevezett beköltözős napot, amely már akkor is nagy sikert aratott. Szerettünk volna kedveskedni azoknak, akik végigélik velünk az egész hetet és szívesen tartanának egy felkészülő napot az igazi buli előtt ? nyilatkozta Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója. A rendezvényre mindig is jellemző volt a nagy közösség és összetartozás érzése, és szeretjük a fellépőinket is közel engedni a fesztiválozókhoz, ennek jegyében idén több olyan programot biztosítunk, ahol a rajongók kötetlen körülmények között találkozhatnak kedvenceikkel ? tette hozzá.

 

Így lehet lovaskocsis bortúrára menni például a Kozmix-szal, a Hősökkel vagy ByeAlex-szel, vitorlázni Dub FX-szel vagy a Punnany Massif tagjaival, vizibiciklizni a Cloud9+-szal vagy éppen limózni Jumodadyvel és a Depresszióval. A Wellhello, a Honeybeast, a Margaret Island és a The Biebers tagjai koncert előtt, kötetlen informatív bemelegítő beszélgetésre várják az érdeklődőket. A vízparton óriás papírmasé formájában jelenik meg az Anna & the Barbies, a 30Y, a The Biebers és a Kelemen Kabátban, akikkel a szerencsés fotózkodók személyesen is találkozhatnak.


magashegyi_underground_600x399.png
Magashegyi Underground

 

Maszlavér Gábor, a fesztivál igazgatója a rendezvény július 11-ei hivatalos megnyitóján elmondta: az EFOTT-on ad először koncertet Magyarországon a brit Jessie J, de fellép Velencén a szintén brit John Newman, az ausztrál Dub FX, a belga Lost Frequencies és a dán rockbanda, a Volbeat is.

 

A magyar előadók közül színpadra áll többek között a Wellhello, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Majka és Curtis, de Rúzsa Magdi is ad koncertet a fesztiválon. A fesztiváligazgató kiemelte: idén debütál a fesztivál családbarát helyszíne, ahol kézműves programok, gyermekbarát együttesek, gyermekrendezvények és szakképzett felügyelet várja a fiatal családokat. Újdonság az idei fesztiválon az innovatív mobilapplikáció is, amelyben tájékozódást segítő és a programokat áttekintő funkciók is megjelentek.

 

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az EFOTT-on résztvevő felsőoktatási hallgatókat köszöntve elmondta: kreativitásukkal, tudásukkal hivatástudatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az ország, a társadalom tud fejlődni. Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) leköszönő elnöke a fesztivál fejlődéséről szólva elmondta: a diákbérletek számát az elmúlt négy évben harminc százalékkal növelték és összességében egy kistelepülésnyivel többen szórakoznak az EFOTT-on azóta. Hozzátette: a fesztivál területe másfélszeresére nőtt négy év alatt és a programokra fordított összeg is megkétszereződött. Gulyás Tibor az újdonságok közt említette, hogy idén először négy koncerten is jelen lesz jeltolmács.

 

Idén az EFOTT házigazda szerepét az ELTE vállalta, az intézmény kancellárja, Scheuer Gyula úgy fogalmazott: egy egyetemnek mind az oktatásban, mint az egyetemi szolgáltatásokban hallgatócentrikusnak kell lennie. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a hallgatók szava és véleménye egyre jobban megjelenjen a magyar felsőoktatásban. L. Simon László országgyűlési képviselő hangsúlyozta: rendkívül fontos az EFOTT jelenléte a Velencei-tó térségének. A Velencei-tónál önmagában több vendégéjszakát töltenek a turisták, mint Fejér megye egészében. Hozzátette, hogy tavaly csak Velencén 181 ezer volt a vendégéjszakák száma, ehhez az EFOTT is hozzájárult. Koszti András Velence polgármestere arról beszélt: sorozatban negyedik éve Velence ad otthont az EFOTT-nak és ezalatt kiváló együttműködés alakult ki a szervezőkkel.

 

Az idei EFOTT-ot július 16-ig tart, Velence-Sukoró térségében húsz hektáron több mint száz fellépő és kétszáz programlehetőség ? a koncertek mellett számos más program ? várja a fesztiválra érkezőket.

 

Forrás: Kultúra.hu/MTI