Elszállt felettünk egy angyal

Hogyan született meg az ötlet, hogy egy bohócdoktorról készíts filmet?

Már az egyetemi éveim alatt foglalkoztatott, hogy szeretnék filmet készíteni egy bohócdoktorról, közel állnak hozzám azok a témák, amelyek kapcsán komoly kérdésekről lehet szokatlan formában beszélni. Van egy rádióműsorom, ahová pár évvel ezelőtt meghívtam Balogh Lászlót, vagyis Dr. Lalát. Nagyon szimpatikus volt, és emlékeztem rá gyerekkoromból is, tudtam, hogy ő volt Lala bohóc a Cigánykerék című műsorban. Emellett világos volt, hogy ehhez a dokumentumfilmhez olyan alany kell, akinek a színes személyiségén át lehet szűrni a témát. Ez a két dolog találkozott nála, és ezért döntöttem úgy, hogy az ő portréján keresztül mutatnám be a bohócdoktorságot a közönségnek.

Mennyi időt ölelt fel a forgatás?

2012 őszén kezdtünk el együtt dolgozni ? ekkor indultak el a mélyinterjúk Lalával. Sok terepszemle előzte meg a munkát, hiszen meg kellett ismernünk azokat a gyerekeket, akikkel együtt szerettünk volna dolgozni. Az érdemi forgatás 2013 júliusában kezdődött és ősszel ért véget. Az egész összességében másfél éves munka volt.

A Dr. Lala egy komplett egész lett: mind a zeneválasztás, mind a film ritmusa találó. Kik voltak az alkotótársaid a filmben?

A gyártásvezető, Paluska Zoltán volt az első fix ember a produkcióban. Aztán csatlakozott Várnai Péter operatőr, akit az ELTÉ-s csoportvezető tanárom, Szabó Gábor ajánlott. Azért döntöttem mellette, mert úgy láttam, hogy mind a személyisége, mind a tudása megvan ahhoz, hogy erről a témáról filmet készítsen. A vágó Márton Dániel volt, aki most végzett a BKF-en, és nem mellesleg, a Ricsárdgír nevű punk zenekar frontembere. Nagyon fontos alkotótárs, mert egy dokumentumfilm erős túlforgatással dolgozik, a kész filmet ötven órányi nyersanyagból vágtuk meg. Az, hogy a kész film szerkezete, lelkülete milyen lett, abban rendkívül hangsúlyos szerepe volt. Mindenképpen megemlíteném még David Javori zeneszerzőt is, aki sokat hozzátett a filmhez, mert a zenében rátalált arra a kettősségre, ami a témát is jellemzi. Bodnár Péter hangmérnök pedig a Kultúrpart Stúdiónak köszönhetően került a csapatba, akik a hangutómunkában támogattak minket.

Milyen költségvetéssel készült az alkotás?

Nagyon kevés pénzből, nem is számszerűsíteném, mert úgy gondolom, nem ez minősít egy filmet. A FilmJUS Alapítvány támogatásából tudtuk elkezdeni a forgatást, illetve volt még egy támogatónk, a DERTOUR Hungária utazási iroda, akik szintén pénzt fektettek az alkotásba. Emellett nagyon sok olyan hozzájárulást kaptunk, amelyek nem anyagi jellegűek voltak, a már említett hangstúdió és a technikai eszközök kedvezményes bérbeadása is ilyen volt. A büdzsében magántőke is volt, és fontos megjegyezni, hogy a stáb tagjai jelképes tiszteletdíjért vagy ingyen vettek részt a munkában.

Milyen koncepcióval nyúltál a témához?

Azt előre kitaláltam, hogy milyen szituációkban szeretném láttatni Dr. Lalát, és mindenképpen szerettem volna bemutatni azt, milyen küzdelmet folytat az alapítványa életben tartásáért. A film jelentős része kórházi vizitekből áll, ezek természetesen spontának voltak. Szerettem volna egy szereplőt, akit a gyógyulásáig kísérhetünk, rá is találtunk Hubára, aki azóta szerencsére már kikerült a kórházból.

Mennyire írta felül a forgatás a koncepciót?

Nem írta át. Alapvetően olyan lett a film, amilyennek terveztem, és ebből a szempontból teljesen elégedett vagyok vele. A sok óra forgatás jót tett neki, hiszen volt egy mindvégig szem előtt tartott vázlatunk, amit az ötven óra forgatássorán szépen kiszínezett az élet.

Egy ilyen filmnél mindig a vágási folyamat az, amely döntő jelentőségű, hiszen gyakorlatilag ekkor alkotod újra a sok leforgatott anyagból a filmet. Eltelt némi idő a forgatás és a vágás között, ami egészséges is, hiszen így kicsit távolabbról tudtunk tekinteni az anyagra. Az újranézésben az volt igazán érdekes, hogy még a forgatás résztvevőit is úgy megérintették a látottak, mintha nézők lennének.

A film jelentős részét kórházi vizitek teszik ki, amelyek minden esetben csupa szívszorító pillanatot eredményeznek. Hogyan emlékszel vissza az első látogatásodra?

Amikor elmentem az első vizitre a két helyszín közül ilyen szempontból talán megrázóbb Tűzoltó utcai Gyermekklinikára, a hazatértem után két órát ültem könnyes szemmel a fotelben. Ekkor azt gondoltam, hogy ezzel az attitűddel nem tudom megcsinálni ezt a filmet. Meg kellett tanulnom egyensúlyt találni aközött, hogy megőrizzem az empátiámat, az érzékenységemet, de ne haljak bele mindennap a vizitekbe.

Melyik volt a legemlékezetesebb pillanat a forgatásról?

Több ilyen alkalom is volt. Hetente többször is forgattunk, és néha előfordultak olyan pillanatok, amikor úgy éreztük, hogy elszállt felettünk egy angyal. Ilyen volt az, amikor egy fiú, akinek a lába egy részét protézissel pótolták, a gyógytornásza segítségével újra tanult járni, miközben Lala bohóc még ebbe a helyzetbe is képes volt humort vinni. Nagyon megérintett, amikor Lala a halálról, azokról a páciensekről mesélt, akikhez közel került, és elveszítette őket. Kiemelnék még egy dolgot, ez jóval a forgatás után történt, már készen is voltunk a filmmel. Akkor tudtuk meg, hogy az egyik kislány, akinek a jelenete végül nem került be a filmbe, sajnos meghalt. Az édesanyja egy Facebook kommentben tudatta ezt, leírta, hogy a lányának Dr. Lala volt a csúcs, és megköszönte a vidám pillanatokat. Talán ekkor döbbentem rá igazán, milyen hatással van az emberekre, amit Lala csinál.

Hogyan jellemeznéd őt?

Ő egy nagyon karakteres figura, aki talán elég megosztó személyiség is. Dr. House-hoz is szoktam hasonlítani, mert bár mindketten cinikus, néha mogorva emberek, de ennek ellenére szerethetőek. Bohócnak is különleges, mert nagyon önazonos, bohócmaszkja mögött ott van a szomorúság is. Ez azért fontos, mert ebben a szerepében is ember tud maradni. Nagyon tetszett, hogy bohócdoktorként nem produkálja magát, nem ad elő zenés esztrád műsort, hanem odafordul a gyerekekhez és beszélgetni kezd velük, partnernek tekinti őket.

Szimpatikus volt számomra, hogy Lalát az interjúiból és a vizitekből ismerjük meg, és az értelmezés a nézőre van bízva. Mennyire volt tudatos, hogy például mások nem beszélnek róla a filmben?

Teljesen az volt. Ahogyan te is mondod, valóban az volt a cél, hogy a néző maga döntse el, milyen is Lala. Nem akartuk a szájába rágni, hogy ő egy hős. Amit lehetett, azt cselekménnyel szerettem volna bemutatni. Megmutatjuk az esendőségét, a kevésbé pozitív tulajdonságait is, azt gondolom, ettől válik szerethetővé a figurája.

Az alkotásban szó esik arról, hogy Dr. Lala alapítványa nagyon rossz anyagi feltételekkel működik. A filmetek önkéntelenül is egy marketing eszközzé válik, annak ellenére, hogy nem ez volt a célotok. Hogyan alakult azóta az alapítvány sorsa?

Úgy tudom, hogy az alapítvány egyszemélyes működése ma nincs veszélyben, és elkezdődött más bohócdoktorok képzése is. Természetesen nem marketing anyagnak szántuk, de azt is várjuk ettől a filmtől, hogy egy kicsit ráirányítsa a reflektorfényt Lalára és rajta keresztül az alapítványára. Reméljük, ez segíthet nekik abban, hogy több helyen és több vizitet tartsanak, mert szükség van rájuk.

Mit adott neked a film elkészítése?

Más megvilágításba került az életem, vannak olyan magánéleti vagy szakmai szituációk, amelyeket azóta teljesen máshogyan kezelek, a problémákat nem élem meg olyan súlyosnak, mint korábban. Egyébként sem volt rám jellemző a negatív gondolkodás, de ezekből a felemelő történetekből, a gyerekek bátorságából és élni akarásából erőt merítettem. A film fontos üzenete, hogy az emberi lélek erejéről még a legreménytelenebb helyzetekben sem szabad megfeledkezni.