Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Édesapja, Kodály Frigyes MÁV-tisztségviselő a következő évtől Szobon, 1884-től pedig Galántán volt állomásfőnök, fia itt szerette meg a nép dalait. Apja és lengyel származású anyja (Jalovetzky Paulina) egyaránt rajongott a zenéért. Kodály alsóbb tanulmányait a galántai népiskolában és a nagyszombati érseki főgimnáziumban végezte, 1900-ban jelessel érettségizett. Tanulmányai mellett, szinte teljesen a maga erejéből megtanult hegedülni, gordonkázni és zongorázni, s a partitúrákból megismerkedett a zeneirodalommal.
Budapesten a bölcsészkar magyar-német szakán tanult, emellett beiratkozott a Zeneakadémia zeneszerzés szakára is, ahol 1904-ben szerzett diplomát. A következő évben kezdte el a népdalgyűjtést és megismerkedett Bartók Bélával, - közös kiadványuk 1906-ban jelent meg Magyar népdalok címmel. Első zenekari darabját, a Nyári estét is ebben az évben mutatták be, s ekkor kötött házasságot Sándor Emmával.
Külföldi tanulmányútja és újabb népdalgyűjtő körútja után a Zeneakadémia tanárává nevezték ki, ahol zeneelméletet, majd zeneszerzést tanított. A modern zene népszerűsítésére és népdalgyűjtésre irányuló Bartókkal közös törekvései azonban rendre elakadtak a közönség közönyén és a hivatalos körök ellenállásán. Kodály 1917-1919 között a Nyugatban megjelent cikkeiben a népzene jelentőségét hirdette és lefektette a Bartók-esztétika alapjait. Az 1918-as polgári forradalom idején a Zeneakadémia aligazgatójává nevezték ki. 1919-ben részt vett a zenei direktórium munkájában, ezért később fegyelmi eljárás indult ellene, kinevezését érvénytelenítették és hét évig nem taníthatott.
Elszigeteltségéből a Psalmus Hungaricus nemzetközi sikere emelte ki 1923-ban, 1926-ban pedig Háry János című daljátéka is világsikert aratott. 1932-ben mutatták be a Székelyfonót, operai méretű népballadáját, amely hamarosan a milánói Scalában is színre került. Sorra születtek jelentős művei: a Marosszéki táncok (1927-1930), a Galántai táncok (1933), a Buda visszavételének 250. évfordulójára írott Budavári Te Deum (1936), a Fölszállott a páva (1939), a Concerto (1940).
Nevelői tevékenysége egyre szélesedett, ének- és olvasógyakorlatokkal, műveivel segítette a magyar kórusmozgalmat. Zeneelméleti tevékenységének jelentős állomása volt A magyar népzene című monográfiája (1937). Kodály rokonszenvezett a népi írók mozgalmával, a Márciusi Front tevékenységével, tiltakozott a faji megkülönböztetésen alapuló törvények ellen. 1942-ben, hatvanadik születésnapján a zenei élet ünnepelte, s a kormánytól is kapott kitüntetést, egy évvel később az MTA levelező tagja lett.
A II. világháború alatt mentette az üldözötteket, majd neki is bujkálnia kellett, de közben befejezte Missa brevisét - ez lett 1945-ben a főváros második világháború utáni első zenei bemutatója. Részt vett a demokratikus megújulásban, ő lett a Zeneakadémia igazgató-tanácsának elnöke, 1946-1949 között pedig az MTA elnöke, de maradt ideje külföldi hangversenykörútra is. 1948-ban mutatták be a Czinka Panna című daljátékát (a szöveg Balázs Béla műve), 1951-ben a Kállai kettőst a Magyar Állami Népi Együttes előadásában. 1951-től jelentek meg a Magyar Népzene Tára kötetei - a kiadásra Bartók és Kodály még 1913-ban tett javaslatot, a megvalósítást 1934-től Bartók, majd az ő Amerikába távozása után Kodály irányította. Az ötvenes évek elejétől a zeneoktatásban is érvényesültek Kodály elképzelései.
Utolsó nagy művei a Mohács (1965) és a Laudes organi (1966). Első felségének halála után, 1959-ben vette feleségül Péczely Saroltát. Háromszor kapta meg a Kossuth-díjat (1948, 1952, 1957), a Magyar Tudományos Akadémia három emlékkönyvet adott ki tiszteletére, számos egyetem avatta díszdoktorává és 1965-ben megkapta a Herder-díjat is.
Kodály Zoltán halálának 40. évfordulóján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak kedden a zeneszerző síremlékénél Budapesten, a Farkasréti temetőben. "Kodály Zoltán gyűjtői, zeneszerzői és pedagógiai munkásságával valóban megváltoztatta hazánk szellemi arculatát. Visszaadta mindannyiunknak a megelőző évszázadokban elvesztett, eltékozolt népzenei kincset, visszaadta a zene fontosságába, a zene társadalomformáló és -megtartó erejébe vetett hitet" - hangsúlyozta Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára.
Úgy értékelte, hogy a 20. század két nagy magyar zenei óriása, Bartók Béla és Kodály Zoltán munkásságának nincs párja a magyar folklorisztikában. Arató Gergely kijelentette: "Kodály zenei nevelési koncepciója ma is a magyar zenei köznevelés alapja. A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható." "Hogyan sáfárkodunk a kodályi örökséggel?" - tette fel a kérdést. Mint mondta, ez az örökség nincs biztonságban, a közöny, a hozzá nem értés, a pénzhiány és a napi kényszer pusztítja Kodály szellemi hagyatékát. Az államtitkár kiemelte: ebben az évben meg kell találnunk azokat az eszközöket, amelyek átviszik Kodály Zoltán örökségét a 21. századba; ez közös feladatunk, nem csak egy minisztérium dolga.
Bónis Ferenc, a Magyar Kodály Társaság elnöke a negyven évvel ezelőtti temetésre emlékezett, Szabolcsi Bence zenetudós gyászbeszédének egy gondolatát idézve Kodály Zoltánról: "amit vállalt, nem kevesebb volt, mint Magyarország újjáteremtése zenében." A szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy Kodály Zoltán számára a zene a nemzet fennmaradásának eszköze volt. A zene eszközei az életre készítenek fel nemzedékeket, ezért szentelte a zeneszerző munkássága jelentős részét az "éneklő iskola fölvirágoztatásának" - tette hozzá.
A megemlékezésen a felszólalókon túl számos zenei szervezet - köztük a Nemzetközi Kodály Társaság, a Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógia Intézet, a Kórusok és Zenekarok Országos Tanácsa, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete és a Magyar Zenei Tanács - képviselője helyezte el az emlékezés virágait a síremléknél. A koszorúzáson megjelent a zeneszerző özvegye, Kodályné Péczely Sarolta, aki Sólyom László köztársasági elnök mellett a jubileumi év védnöke.
A jubileumi évet Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója tiszteletére hirdették meg. A magyar zeneszerzés, népzenekutatás, zenepedagógia és művelődéstörténet kiemelkedő jelentőségű alakja 1882. december 16-án született és 1967. március 6-án hunyt el.
(Múlt-kor/MTI)
