Jimmy Hard balladája_still.jpg

A Fekete pont színésznője egyetemi vizsgafilmben is látható

Száznál több nevezés érkezett az idei ELTE Szemlére, ezekből közel hetvenet a közönség is láthat majd április 29. és május 2. között a Stúdió K-ban. A programban szereplő filmek közül vannak, amik az elmúlt időszakban nagy sikereket arattak a Friss Húson és a Filmszemlén is, de érdemes lesz odafigyelni az első Moha- (ELTE Mozgókép Hallgatók) diplomafilmekre is.

A szakmai zsűri – Pálos Gergely, Sós Bálint Dániel, Dér Asia, Csuja László, Stork Natasa – a fődíj odaítélésénél idén közel hetven versenyfilmből válogathat, amelyeket a közönség tizenhárom blokkban tekinthet majd meg.

A programban szerepelnek a Magyar Filmszemlén is sikerrel vetített alkotások. Ilyen többek között Nagy Dániel diplomafilmje, a Budapest 10 óra 25 perc, amely egy szürreális utazáson keresztül beszél a mai Magyarországról, S. Papp Mátétól a Jimmy Hard balladája, amelyben Vizi Dávid karaktere az Ördöggel köt paktumot, valamint Kékes Kiara Hazug disznók az álmok is című kísérleti filmje, amely azzal a gondolattal játszik el, hogy mi történik, ha betiltják a halfogyasztást.

Számos ígéretes hallgatói film az idei ELTE Szemlén kezdheti meg sikeres fesztiválkörútját. Szabó Dávid András a Csak hogy végre valami (sikerüljön) megtörténjen című filmjében Árpád apja nagy becsben tartott csokijának az ellopásával próbál lenyűgözni egy lányt, Fárizs Mihály Ide-oda című munkájának központi kérdése, hogy hol ér véget a barátság, és hol kezdődik a szerelem.

Komoly fesztiválszereplések várhatnak az első Moha- (mozgókép szakos) diplomafilmekre is. Kapás Tibor szatirikus hangvételű alkotásában, a Mobil Kisállat Hamvasztásban a kissé mizantróp Tamás kényszerül átvenni a családi vállalkozást, amelynek üzemeltetése során a nem várt helyzetekben elkezd magára találni. Albert Virág Kétoldali közelítésében a 11 éves Jázmin szüleivel új városba költözik, az új osztályában pedig kiközösítik, így a képzeletbeli barátjánál, Rozinál keres vigaszt.

Látható lesz Ascher Károly Clairvoyance című filmje, amelyben feltűnik a Fekete pont főszereplője, Mészöly Anna is, Kisházy Esztertől a Ne nézz a Napba, ami két egykori barátnő újbóli találkozását ábrázolja, valamint a Cordis című pszichológiai dráma, amelyben egy karrierje csúcsán lévő orvosnak kell szembenéznie sötét múltjával.

Az idei fesztivál különlegessége az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem vendégblokkja lesz, amelyben Kozma Katica a Filmszemlén vetített Én testem című filmje mellett Kovács Mátyás letaglózó drámája, az Ádám fél is helyet kap.

A szakmai programok a korábbiaknál is nagyobb szerepet kapnak az idei ELTE Szemlén. Lesz többek között animációs workshop, az érdeklődők részt vehetnek Veszelák Bori intimitáskoordinátor által tartott workshopon, de érkezik Ruttkay Zsófia és Pálfi György is, akik a Nem vagyok a barátod című filmjük kapcsán tartanak egy mesterkurzust. Lichter Péterrel, Kránicz Bencével és Nagy V. Gergővel beszélgetnek az elméleti és gyakorlati munkák összefonódásáról.

Idén egy plakátbörzével is készülnek a szervezők, ahol a Cinema Niche, a Mozinet, a Magyarhangya és a Cirko Film plakátjaiból válogathatnak az érdeklődők. Az ebből befolyt összeggel ELTE-s vizsga- és diplomafilmek elkészülését támogatja majd a fesztivál. A legjobbak közé bekerülő filmek előreláthatólag az év végén a Cinego streamingfelületén is láthatóak lesznek.

Az ELTE Szemle hosszú távú együttműködési partnere lesz a jövőben a Budapest International Film Festival (BIFF).

A négynapos fesztivált a hagyományok szerint a Best Of vetítés zárja május 2-án, az afterbuli a Könyvtár Klubban lesz. A fesztivál minden programja nyitott és ingyenesen látogatható.

A részletes program és további információk elérhetőek az esemény weboldalán.

Ez is érdekelheti

Stork Natasa, Dér Asia és Csuja László zsűrizi az ELTE Szemle filmjeit

Az első kiadás sikere után visszatér az ELTE hallgatóinak filmfesztiválja. A második ELTE Szemle április 29. és május 2. között zajlik majd a Stúdió K-ban és a Puskin Moziban.

Öt magyar filmes is bekerült a Berlinale tehetséggondozó programjába

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon február 15. és 20. között megrendezendő Berlinale Talents a világ egyik legrangosabb tehetséggondozó programja, amely kivételes lehetőséget kínál a szakmai fejlődésre, nemzetközi együttműködésekre és kapcsolatteremtésre.

Három díjat nyert a Fekete pont Locarnóban

Szimler Bálint filmje nagy sikert aratott a filmfesztiválon.

Mészöly Anna: Gyakran megtalálnak azok a karakterek, akik valamilyen titkot rejtegetnek

Tizennégy éves korában megszólalt és soha többé nem halkult el a belső hang, mely kérlelhetetlenül duruzsolta neki: a színészet az ő útja. Ő hallgatott rá, pedig nem lebegett előtte példakép, nem kapott ez irányban családi támogatást, és még a felvételire is félig titokban kellett ellógnia Budapestre. Aztán jött a Csipkerózsika-álom. A Soós Imre-díjas Mészöly Annával randiztunk.