A német legyőzhetetlenség mítosza 1941 végén Moszkvában dőlt romba, amikor Sztálin megállította Hitlert. Az elhúzódó ütközetben mindkét oldalon több mint 7 millió ember vett részt, a szovjetek közel egymilliós embervesztesége pedig meghaladta a britek teljes első világháborús emberáldozatát is. Ez volt az ára a Wehrmachtra mért első, valódi csapásnak. A hatalmas jelentőségű diadal mégis szégyent, és kollektív emlékezetkiesést idézett elő a szovjet nemzeti tudatban. Vajon miért?
Sir Roderic Braithwaite, korábbi orosz nagykövet szerint a titkolózás oka az önbecsapás volt. A Barbarossa-hadművelet megindulása felkészületlenül találta a Vörös Hadsereget, s a két ország között érvényben lévő megnemtámadási szerződés miatt Sztálin egyébként sem számított a német agresszióra. Bár papíron az oroszok minden harci alakulat terén túlerőt mutattak, a szovjet katonai vezetésben zűrzavar keletkezett. A tisztek nem hittek a civil lakosság támadó erejében, pedig a hullámzó embertömeg szinte kifogyhatatlan katonai muníciót jelentett, és a németek számára elviselhetetlen orosz tél mellett éppen ez okozta a szovjet győzelmet. De a sztálini felső vezetés kezdeti szakmai felkészületlensége és pánikhangulata örök szégyenfoltja maradt a világháború utáni orosz öntudatnak.
Braithwaite hamarosan megjelenő könyve, a Moscow 1941: A City and its People at War (Moszkva, 1941: egy város és lakossága a háborúban) a csatában résztvevőkkel készített mélyinterjúkon keresztül rekonstruálja az eseményeket.
