Mondhatni, Virginia Woolf a modern angol próza és a lélektani regény egyik megteremtője. De számomra ennél is több. Ő tanított meg arra, hogy észrevegyem: egyetlen pillanatban mennyi minden történik körülöttünk ? és bennünk. Regényei tele vannak megható és az élet örömét hirdető pillanatokkal.
Boldog pillanatok
Clarissa Dalloway a fővárosi forgatagban, Londonban sétál. Az asszony estélyt ad aznap barátainak és számtalan hírességnek, melyhez még el kell intéznie pár apróságot, és a virágot is meg kell vennie. Egy pillanatra azonban mindenről megfeledkezik. Jobban mondva: belefeledkezik a pillanatba. Megáll a járda szélén, hogy átengedjen egy autót, a Big Ben pedig felzúg, feje fölött repülő húz el, az emberek pedig haladnak ? ki-ki a maga célja felé. Őt pedig elönti az öröm: hogy él, és részese lehet mindennek. Maga sem érti, mi az oka annak, hogy a város minden lakója, még a tönkrejutott nyomorult is: szereti az életet.
?Az emberek szemében, lendületében, lábdobogásában, vánszorgásában, a zajban és forgatagban, a kocsikban, autókban, autóbuszokban, teherautókban, az utcán végigimbolygó?csoszogó szendvicsemberekben, a cinek és fúvósok csinnadrattájában, a verklinyikorgásban, a magasan fönn keringő repülőgép diadalmas motorberregésében, cérnavékonyka énekhangjában ? mindenütt ott volt, amit ő is szeretetett: az élet, London, ez a júniusi pillanat? ? olvasható Virginia Woolf Mrs. Dalloway című regényben Tandori Dezső fordításában. Ha csak ezt az egy idézetet ismernénk, nem is gondolnánk, hogy a regény ugyanúgy a halál, az elmúlás köré épül, mint a szerző legtöbb műve. Köztük A világítótorony, melyet részletesebben is bemutatunk.
Magányos pillanatok
Mielőtt azonban elmerülnénk A világítótorony szövegében, fontos tisztázni: Woolf alkotásait nem érdemes úgy olvasnunk, hogy izgalmas, lineáris cselekményszövést, fordulatokat, szikrázó párbeszédeket várunk. Regényei különösen nehéz olvasmányok lehetnek, mivel telis tele vannak belső monológokkal, visszaemlékezésekkel. Az elbeszélő állandóan perspektívát vált, és hol egy kisgyermek, hol egy utcán sétáló idegen, hol az anya, vagy nagypapa szemszögéből meséli el, mit láthatunk. Virgina Woolf műveivel megújította a regény műfaját. Alkotásai ? Jacob szobája, Mrs. Dalloway, A világítótorony, A hullámok, Az évek, Felvonások között ? mind a tudatfolyam, a belső monológ, a nézőpont-technika, az időkezelés megújításának és zseniális továbbfejlesztésének bizonyítékai.
Miért érdemes mégis az olvasónak fáradtságot nem kímélve kézbe venni szövegeit? Mert műveiben elmerülve közelebb juthatunk ahhoz, mit érezhetnek, láthatnak, gondolhatnak a körülöttünk élők. Megtanulhatjuk felfedezni, belakni és megszeretni azt a pillanatot, amely csak a miénk. Hiszen regényei mind-mind pillanatokból építkeznek. Bemutatja, hogy amíg az óra mutatója előre lép egyet, sok száz és ezer pillanat sorakozik fel egymás mellett a világban. Hiszen minden szereplő mást él meg ? még akkor is, ha ugyanott van, ugyanazt nézi, hallja, mint a többiek. A pillanatok sokszor otthonosak, egyediek, szerethetőek, ám kis szigetek is egy hatalmas tengeren ? átjárás alig lehetséges egyikről a másikra.
Woolf szereplői saját pillanataikba vannak bezárva, nem tudják azt megismertetni a másikkal, ezért rendkívül magányosak. Különösen, ha olyan érzésekkel kell szembenézniük, mint valakinek a hiánya, elvesztése.
Kagylóból tengert: emlékezés egy csodálatos édesanyára
Az írónő fiatalon veszítette el édesanyját, majd féltestvérét, édesapját és édes bátyját is el kellett búcsúztatnia. Nem csoda, hogy műveiben a családtag, barát elvesztése vagy a halál gondolata központi szerepet játszik. A világítótoronyban édesanyjának állít emléket. A regényben itt is úgy ábrázolja az emberek belsőjét, mintha egy kagylóból mutatná meg az egész tengert. Egyetlen motívumban, a szereplő egyetlen leírt pillanatában benne van minden, amit akkor gondol, érez, lát, hall, tesz, és még a körülötte levők észlelése, gondolatai is. Így bontja ki az egész szövegen át édesanyjáról mintázott főhősét: Mrs. Ramsayt, akiről Virginia Woolf nővére, Vanessa is azt állította: jobban hasonlít anyjukra, mint bármi, amit valaha is lehetségesnek képzelt.
A világítótorony ennek az asszonynak az alakja köré épül, ahogy a többi szereplő gondolatainak is ő áll a középpontjában. Az első rész címe: Az ablak, melyben megjelenik Msr. Ramsay mint anya: aki gyerekharisnyát köt, miközben fiát igyekszik megnyugtatni, és elalvás előtt mesét mesél. Mint háziasszony: aki vendégeit próbálja a vacsora közben összhangba hozni. Mint feleség: aki gyermekeit és ismerőseit is házasságra bíztatja, hiszen másképp el sem tudja képzelni az életet. Ő az, aki a fejezet végén az ablak előtt áll, s nézi a világítótornyot. Rámosolyog a férjére, mert tudja, hogy szeretik egymást.
Woolf itt az anya, a feleség és a háziasszony arcát pillanatokra lebontva és pillanatokba sűrítve, csodálattal mutatja be. Mrs. Ramsay minden pillanatban, minden tettében, gondolatában, minden szerepében teljes és teljes életet él.
?Most az kell, hogy minden még előbbre jusson, tovább. Mrs. Ramsay lába megpihent egy pillanatra a küszöbön, ott állt még egy egészen kicsit, körülvette ez a jelenet, de aztán, hogy ő maga moccant, Mintára támaszkodva ment, megváltozott, új alakot öltött az egész, tudhatta, válla felett hátratekintve még egyszer, utoljára, hogy ez már mind a múlt? ? olvasható az édesanya belső monológja. És a múlt elviszi Mrs Ramsayt. A következő fejezet címe: Múlik az idő. Itt értesülünk haláláról. Az első rész annyira Róla szólt, hogy elképzelni se tudja az olvasó, hogyan lesz meg nélküle, az anya nélkül a regény. Hogyan léphetnek tovább a szereplők? Csakis úgy, hogy nem felejtik, és folyamatosan emlékeznek rá. A harmadik, befejező részben ismét ő: az édesanya áll a középpontban. Mindenhol felfedezhető alakja, mindenben és mindenkiben ő él tovább.
Így fedezhetjük fel egy partra vetett kagylóban a tenger emlékét. Így láthatjuk meg a regényben saját édesanyánkat, szüleinkhez való ragaszkodásunkat.
A szöveg egyetlen motívum és egyetlen alak köré szerveződik. Ez a motívum nem más, mint a címadó világítótorony. A regény elején tervezik hozzá a kirándulást, az első fejezet végén Mrs. Ramsay nézi a fényét az ablakból, a harmadik fejezetben pedig az apa és két gyermeke elhajózik az épülethez. Virgina Woolf azt állította, hogy a világítótoronnyal semmit sem akart kifejezni, a szerkezet központi magjához kellett, és a hozzá fűződő érzéseket rábízza az olvasókra. Nehéz azonban elválasztani a világítótornyot Mrs. Ramsay alakjától. Ahogy a szerkezetet a torony-motívum, úgy a családot, a szereplőket az asszony alakja tartja össze. Virgina Woolf nem is először azonosítja a vágyott női személy és a világítótorony képét egymással. Az Éjre nap című regényben a szerelmes Ralph áll Katharine háza előtt, és figyeli a fényt, miközben arra gondol, ő maga olyan, mint a madarak, melyeket megbűvöl a világítótorony.
Wéber Anikó
Forrás: Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa
Fotó: Wikipedia
