Harvey Milk az első nyíltan meleg férfi volt, aki választások során nyert politikai tisztséget Amerikában. Negyvenéves koráig nem különösebben érdekelték a közügyek, szexuális érdeklődését is privát témának tekintette. Ekkor azonban New Yorkból San Francisco Castro-negyedébe költözött, amely ekkoriban alakult át munkásnegyedből a melegek lakókörzetévé. A második világháború óta ugyanis egyre több, homoszexualitása miatt a seregből kizárt férfi inkább letelepedett a nagy kikötővárosban, minthogy szembe kelljen néznie szülővárosa esetleges megvetésével. Amikor az amúgy is elnéptelenedőben lévő Castro-negyedben megnyílt az első melegbár, a környék lakói pánikszerűen eladták lakásukat, vagyis egyre olcsóbban lehetett beköltözni ide - és hamarosan kialakult a bohém- és meleg városrész. A San Francisco-i polgármester és a rendőrség azonban szigorúbb és konzervatívabb volt, mint a New York-i. Nemcsak a bárokban, de a bérlakásokban is szigorúan büntették a szexuális aktust, így egyre többen a parkokba szorultak - ahol úgyszintén megbüntették őket. Mindezt csak azért érdemes ilyen részletesen tárgyalni, mert ezek a jelenségek voltak azok, amelyek arra késztették Harvey Milket, hogy belevesse magát a politikába. 1977-es győzelmétől kezdve mindössze tizenegy hónapja maradt a városi felügyelő bizottságban, hogy melegjogi aktivistaként elkezdje alaposan átalakítani San Francisco politikai éghajlatát. 1978. november 27-én egykori kollégája és barátja, az állását visszaszerezni nem tudó Dan White (mellesleg valószínűleg titkolt homoszexuális) agyonlőtte a hivatali épületben.
A film Milk életének 1970-től 78-ig tartó időszakát mutatja be, és legnagyobb erénye, hogy szemet gyönyörködtetően pasztell látvány- és színvilágban idézi meg a hetvenes éveket. Mintha abban az időben készült, kissé megfakult filmfelvételeket néznénk, melyekbe tökéletesen illeszkedik a számtalan dokumentumbejátszás. Sajnos, keveset látunk azonban a kor mindennapjaiból: a jelenetek többsége füstös szobákban, félhomályos lakásokban vagy politikai megmozdulásokon játszódik. Pedig érdekes lett volna látni, hogyan teremti újjá ez a kitűnő ízlésű csapat a kor számos vizuális ismertetőjegyét. De hát Milk politikus lett, s ennek következtében az opusz képi világa és dramaturgiája olyan filmekéhez hasonlít, mint például Az elnök emberei, a Good Night and Good Luck, vagy A jelölt. Sean Penn kiváló színész, nem is meglepő, hogy elenyészően kevés eszközzel mi mindent mutat meg a karakter személyiségéből. Fölösleges tehát, hogy dagályosan szentimentális mondatokban fejezze ki elhivatottságát az ügy iránt. Hang nélkül sokkal többet tudna mondani. A mellékszereplő-gárda is jó, a legifjabb generáció kedvenceiből áll össze (James Franco, Emile Hirsch, Diego Luna), és bár a merénylővé vált kolléga szerepét végül nem az eredetileg kiválasztott, nagyszerű Matt Damon játszotta el, Josh Brolin alakítása semmilyen hiányérzetet nem hagy bennünk.
