Emberöltésre készülnek Szombathelyen

„Emberöltő” – ez a hívószó vezeti majd a 2027-es Nemzetközi Textilművészeti Triennálét, amely a műfaj egyik legrangosabb seregszemléje Magyarországon és Európában. Az esemény továbbra is a textilművészet nyitott, univerzális szemléletét képviseli, miközben megújult kategóriarendszerrel hívja párbeszédre az alkotókat.

944ce702-c2e8-4e31-86b5-b4329e67662f.jpg
A szombathelyi 5. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé anyagát teljes egészében bemutató kiállítás részlete a megnyitó napján a Pesti Vigadóban 2016. február 22-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A „textil” ma már nem csupán anyagot jelent: médiumként, gondolati struktúraként is jelen van a kortárs művészetben. A Triennálé célja, hogy a világ minden tájáról bemutassa azokat az alkotásokat, amelyek e különleges eszköztár segítségével reflektálnak az emberi létre, társadalmi kérdésekre, vagy éppen az érzéki és személyes élményekre.

Az új tematika, az „emberöltő”, számtalan értelmezési réteget kínál: az élettartam mértékegységétől az emlékezet hálózatáig, a generációk közötti kapcsolatokról szóló diskurzusoktól az élet fonalának (és öltéseinek) vizuális metaforájáig. Ahogy a varrásban az öltések, úgy öltődnek egymásba az emberéletek is, együtt alkotva az emberiség létének szövedékét. „A fókuszul választott szó tehát az emberről mond el valamit. Az emberről a textillel való beszédre hív meg, és a textilről az emberben megszülető beszédre.”  – fogalmaz Horányi Attila PhD művészettörténész, a MOME oktatója.

Megújult kategóriarendszer

A 2027-es Triennálé különlegessége, hogy három frissített kategóriában várják a pályaműveket, és nincsenek technikai vagy anyagbeli korlátozások, csupán formai irányelvek: a művek készüljenek rostos anyagból, fonással, szövéssel vagy ezekhez kapcsolódó technikával, méretük pedig ne haladja meg a 2,5 × 2,5 × 2,5 métert.

Fal- és tértextil: a klasszikus és kísérleti technikák terepe, alternatív anyagokkal és formabontó megközelítésekkel.

Textildesign: kézműves vagy ipari eljárással készült lakástextilek, öltözékek, kiegészítők, installációk akár kisszériás vagy sorozatgyártásra szánt prototípusok formájában.

Miniatűrtextil: a kísérletezés szabadsága, ahol a méret nem korlátoz, hanem inspirál.

Újdonság, hogy az Európai Unióban élő művészekre is kiterjesztették a jelentkezés lehetőségét a fal- és tértextil és a textildesign kategóriában. A miniatűrtextil továbbra is nemzetközi. A pályázati felhívásban a szervezők kizárólag olyan műveket várnak, amelyek 2024 és 2027 között készültek, és szorosan kapcsolódnak az „emberöltő” témájához, akár közvetlen, akár elvont módon.

„A Triennálé szándéka az, hogy elmosódjanak a képző- és iparművészet határai, és bemutassuk a műfajok közötti átjárhatóságot.” – mondja Söptei Eszter, a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért vezetője. „Ezért nincs alapanyag és technikai korlátozás sem. A textil lehetőséget ad az ezirányú elmozdulásra.” – teszi hozzá.

A világ textilművészei Szombathelyen

A háromévente megrendezésre kerülő seregszemle a Közép-Európai régió egyik legrégebbi hagyományú kortárs textilművészeti gyűjtőkiállítása, melynek immár 50 éve Szombathely városa ad otthont a Szombathelyi Képtárban.

Az elmúlt évtizedek során több száz alkotó számos országból mutatkozott be itt. 2021-ben 3 kontinens 17 országából, 2024-ben 5 kontinens 29 országából érkeztek alkotók és pályaművek. A 2024-es, VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén kiállító hazai művészek alkotásaiból idén októberben Budapesten nyílik válogatás kiállítás – előfutárként a 2027-es eseményhez.

„A kiállítás egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy a művek nem egy irányba mutatnak: a technikai és tematikai szabadság évről évre valódi sokszínűséget eredményez. Ez teszi lehetővé, hogy a látogatók átfogó képet kapjanak majd arról, mit gondol ma a világ textilművészete az emberről, az anyagról és a közös jövőnkről.” – fogalmaz Söptei Eszter.

Ahol a gondolat a textilben testesül meg

A Triennálé nemcsak művészeknek szól, hanem mindenkinek, akit érdekel a kortárs kultúra és a világ állapota. A textilművészet eszköztára talán csendesebb, mint más médiumoké, de mélysége és emberközelisége páratlan.

Akár alkotóként, akár látogatóként: az „emberöltő” témája mindannyiunkhoz szól. Érdemes már most készülni – szellemileg és alkotóként is – a következő, 2027-es Triennáléra, ahol minden egyes mű egy újabb szálat sző majd közös történetünk szövetébe – fogalmaznak a szervezők.

Ez is érdekelheti

Wirth Abigail: Szégyelljük bevallani, hogy emberiek vagyunk

Wirth Abigail a mai generáció szorongásairól – a szerelem ügyetlen ritmusairól, az anyaság kimerítő szépségéről – beszél, miközben művei nem mondanak le az esztétikumról sem. A héten vele randiztunk.

Hegedűs Andrea lett az év textilművésze

Hegedűs Andrea Ferenczy Noémi-díjas textiltervező nyerte az Év Textilművésze díjat, amit a Tűréshatár című, a magyar kortárs textilművek legjobbjait bemutató kiállítás megnyitóján adtak át kedden a Pesti Vigadóban.

A magyar textilművészet legjobbjai mutatkoznak be

A magyar textilművészet kiemelt darabjai lesznek láthatók a Pesti Vigadóban október 28-án nyíló, Tűréshatár című kiállításon, amelyen 130 alkotást tekinthetnek meg a látogatók.

Tíz kiállítás a hőségre való tekintettel

A galériákban főként csoportos kiállítások futnak, sok a fotós és textiles tárlat is, valamint van néhány off-space, különleges helyszín is, ahová érdemes betérni egy-egy alkotó miatt. Nyár van, fedezzünk fel bátran új helyeket, új alkotókat, új műveket!