shutterstock_2439778553.jpg

Emlékéremmel és alkalmi bélyeggel ünneplik Brunszvik Terézt

Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét, a Magyar Posta pedig alkalmi bélyeget bocsátott ki.

Brunszvik Teréz 1775-ben született grófi arisztokrata családban. Korának egyik legműveltebb nőalakjaként azok közé tartozott, akik a világon legelőször mutattak rá a kisgyermekek nevelésének fontosságára. Az 1828-ban Budán, családja Mikó utcai házában megnyitott „kisgyermeki őr- és védintézet” nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is az első óvoda volt. Munkásságának köszönhetően az általa működtetett első intézményt hamarosan számos további óvoda követte Pest-Budán és vidéken, de Ausztria és Dél-Németország első óvodái is az ő hatására és közreműködésével nyitották meg kapuikat.

A magyar óvodaalapító közel száz intézetet hozott létre, tevékeny szerepe volt a lányok tudatos szülővé válását is segítő nevelői program kidolgozásában. Közéleti szerepvállalása és fáradhatatlan munkája révén a legnagyobb hatású pedagógusok közé tartozik.

Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából, valamint a magyar nevelésügy területén elért eredményei előtt tisztelegve 20 ezer forint névértékű ezüst emlékérmét és annak 3000 forintos címletű színesfém változatát bocsátja ki a jegybank.

Az emlékérméket, melyeket július 28-tól vásárolhatunk meg, Horváth Andrea iparművész tervezte.

Az emlékérmék elsődleges szerepe az értékközvetítés és a figyelemfelhívás, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő. A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja.

A Magyar Posta szintén megemlékezik a Brunszvik-évfordulóról: a most kibocsátott alkalmi bélyeg a magyar óvodapedagógia megteremtőjének öröksége előtt tiszteleg, aki az első magyar óvoda létrehozásával, fáradhatatlan óvodapedagógiai munkásságával alapvetően formálta a gyermeknevelés hazai intézményrendszerét és elveit – áll a Magyar Posta Zrt. MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A bélyeg 40 ezer példányban készült, kapható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postákon és online itt.

A közleményben Mikecz Pétert, a Magyar Posta Zrt. marketingkommunikációs főigazgatóját idézik, aki a bélyeg bemutatóján a martonvásári Brunszvik-kastélyban tartott megemlékezésen kiemelte: Brunszvik Teréz életútja arra tanít bennünket, hogy a jövőt nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi és nevelési szempontból is építeni kell.

A bélyeg Barabás Miklós Brunszvik Terézt ábrázoló litográfiája alapján készült, mellette az első magyar óvoda helyszínéül szolgáló Brunszvik-ház stilizált ábrázolása kapott helyet.

Az alkalmi borítékon Bezerédy Amália gyermekkönyvének illusztrációja, az elsőnapi bélyegzőn pedig egy felnőtt és egy gyermek keze látható – a nevelés emberi kapcsolatainak fontosságát szimbolizálva.

A Magyar Posta legújabb, 800 forint névértékű alkalmi bélyege – a Magyar Nemzeti Múzeum által biztosított forrásanyag alapján – Kara György grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült.

Ez is érdekelheti

Húszezer forintot ér az ezüst Jókai

Jókai Mór előtt tisztelgő, húszezer forint névértékű ezüst és háromezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki kedden, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója születésének kétszázadik évfordulóján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Beethoven tanítványa volt az első óvodaalapítónk

Kétszázötven éve, 1775. július 27-én született Brunszvik Teréz, az első magyarországi óvoda megalapítója, a magyar nevelés- és oktatásügy úttörője, a reformkor egyik legismertebb nőalakja.