Emlékesttel búcsúztatják a Térszínházban a teátrum márciusban elhunyt igazgatóját: a május 2-i esten Bucz Hunor alakját saját verseivel, novelláival és interjúrészletekkel idézik meg.

Bucz Hunor Jászai Mari-díjas színházi rendező, színházigazgató, a Térszínház alapító igazgatója március 3-án hunyt el, 79 éves volt. „Karizmája, lelkisége, tudása és bölcsessége pótolhatatlan, hiánya hatalmas űr a család, a Térszínház és – talán nem túlzás – a magyar kulturális élet egésze számára” – olvasható a család és a Térszínház közleményében, amely szerint Bucz Hunor végakaratának megfelelően a Térszínház folytatja a munkát, éltetik az örökséget, dolgoznak a hagyaték feldolgozásán.

Bucz Hunor temetése április végén lesz gyermek- és ifjú éveinek helyszínén, Debrecenben, ahol – végakarata szerint – a lehető legszűkebb családi körben, puritán módon helyezik örök nyugalomra.

Szeretnének azonban mások számára is lehetőséget biztosítani a méltó búcsúzásra, ezért május 2-án, hétfőn 19 órakor In memoriam Bucz Hunor címmel a Térszínházban emlékestet szerveznek.

Az est végén a művész tisztelői leróhatják kegyeletünket a színházteremben kialakított emlékhelynél. Az elhelyezett virágokat másnap autókonvojjal szállítják Debrecenbe, a sírhoz.

Mint írják, Bucz Hunor szerette volna, hogy nagy létszámú, egyszeri gyászmenet helyett kinek-kinek egy debreceni kirándulással egybekötött, szép és személyes élményekkel teli nap legyen a sírjához való ellátogatás, ezért az emlékesten tájékoztató kártyákat osztanak ki, amelyeken feltüntetik a művész nyughelyét. Ez a tájékoztatás e-mailben is kérhető.

A Térszínház szűkös befogadóképessége miatt a Zichy-kertben felállított sátorban élőben közvetítik a színházteremben zajló eseményeket. A család a Térszínház elérhetőségein az emlékesten való részvételi szándék előzetes jelzését kéri.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor