A Lajtha László (1892-1963) zeneszerző és népzenegyűjtő tiszteletére rendezett ünnepség a zeneszerző emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődik a budapesti Váci utca 79-es számú ház előtt. A zeneszerző 1923-ban költözött ide családjával és egészen 1963-ban bekövetkezett haláláig ez volt az otthona. Itt alkotta meg művei nagy részét, és itt nevelte fel két nemzetközi hírű tudóssá lett fiát is.

Az emléktáblánál beszédet mond Árendás Péter, a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívumának tárvezetője, majd a Tükrös zenekar vezetésével közös zenés sétával indulnak Lajtha László Károlyi-kerti szobrához. Itt Pálóczy Krisztina, a Néprajzi Múzeum Népzenei Gyűjteményének munkatársa, Lajtha-díjas muzeológus emlékezik meg a zeneszerzőről.

Lajtha Lászlót a népzene, és általában a népi hagyományok iránti szenvedélyes szeretete, és elhivatottsága vezérelte. Még csak 18 éves volt, amikor Bartók nyomán népzenegyűjtő útra indult Erdélybe, édesanyja szülőhelyére. Számos elismerésben részesült már életében is, többek között – Liszt Ferenc után másodikként – a Francia Szépművészeti Akadémia tagjává választották. Népzenekutatóként főként a hangszeres népzene és a vallásos népének gyűjtésével vált kiemelkedővé, emellett az 1972-ben megindult magyar táncházmozgalom alapvető forrásanyagául is Lajtha széki gyűjtése szolgált.