Philadelphiai művészcsaládban született 1924. június 25-én, apja színész, anyja táncosnő volt. A kis Sidney már négyéves korában a New York-i Zsidó Színház előadásain szerepelt és rádiósorozatokban is foglalkoztatták. 1935-től a Broadway számos darabjában is fellépett, a filmvásznon 1939-ben a One Third of a Nation című filmben mutatkozott be.

A II. világháború idején, Amerika hadba lépése után jelentkezett a seregbe, 1941 és 1946 között Indiában és Burmában szolgált egy radarállomáson. Hazatérve saját színtársulatot alapított azoknak a színészeknek a közreműködésével, akik elégedetlenek voltak a Sztanyiszlavszkij-módszert követő Lee Strasberg stúdiójával. 1950-ben hátat fordított a színháznak, a CBS televíziós társaságnál kezdett dolgozni, kezdetben segédrendezőként, később önálló rendezőként. E minőségében mintegy kétszáz műsor fűződik nevéhez, és producerként is tevékenykedett.

1957-ben lehetősége nyílt arra, hogy a mozivásznon is bizonyítsa rendezői rátermettségét.

Első filmjét, a Tizenkét dühös embert Reginald Rose forgatókönyvéből, Henry Fonda főszereplésével készítette. A mindvégig zárt térben játszódó, rendkívül feszült atmoszférájú film nem várt sikert aratott, több Oscar-jelölést is begyűjtött, és elnyerte a berlini filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. Már ebben a filmben megfigyelhetők azok a motívumok, amelyek Lumet későbbi pályáját is jellemzik: az érzelmi töltés, amely sosem csap át szentimentalizmusba, a hatásos meseszövés, az intim hangulatok ábrázolása, az erős drámaiság, a gondolatiság, a markáns színészi játék és a kamarajellegű színterek. Nem mellékesen precizitása is megmutatkozott: egy centtel sem lépte túl a 350 ezer dolláros költségvetést, a forgatás az előírt húsz nap helyett csak 19-ig tartott.

A sikeres kezdetet még sikeresebb folytatás követte, hiszen megnyílt előtte az út Hollywoodba.

Színházi múltját nem tagadva kezdetben irodalmi műveket adaptált vászonra: Marlon Brando főszereplésével Tennessee Williams Orfeusz alászáll című drámáját, majd Arthur Miller Pillantás a hídról és Eugene O’Neill Utazás az éjszakába című darabját.

A hatvanas-hetvenes években számos, máig emlékezetes film került ki műhelyéből.

Háborús témához nyúlt A domb című Ray Rigby-regény feldolgozásával, amelyben Sean Connery nyújtott fantasztikus színészi játékot. Majd 1973-ban jött a megtörtént esetet feldolgozó Serpico Al Pacinóval, aki az 1975-ös Kánikulai délutánban ismét nagyot alakított. 1974-ben készült a parádés színészi gárdát felvonultató Gyilkosság az Orient-expresszen, a filmtörténet talán legszórakoztatóbb Agatha Christie-adaptációja, majd a Hálózat, az amerikai média gyilkos szatírája, amely négy Oscar-díjat kapott, Lumet pedig elnyerte a legjobb rendezőnek járó Golden Globe-díjat.

Az Oscar-gálán a film a négy színészi kategóriából hármat elvitt, amire addig csak egyszer, azóta pedig egyszer sem volt példa.

A férfi főszereplő Peter Finch elsőként kapott posztumusz Oscar-díjat, Beatrice Straight pedig mindmáig a legrövidebb, ötperces alakításért vehette át a legjobb mellékszereplőnek járó szobrocskát. Lumet 1977-ben Peter Shaffer Equus című színművének adaptációját készítette el Richard Burton főszereplésével.

A nyolcvanas évektől sem témaválasztásában, sem alkotói módszereiben nem tudott megújulni, ebből a korszakából még így is figyelemre méltó a Családi ügy, az Idegen közöttünk, a Manhattanre leszáll az éj, a Védd magad!, valamint legutolsó filmje, a Mielőtt az ördög rád talál. 2001-ben a 100 Centre Street című sorozat erejéig ismét visszatért a televízióhoz, a legifjabb rendezőgenerációnak Hogyan csináljunk filmet? című könyvében adta át tapasztalatait.

Sidney Lumet és Vin Diesel
Fotó: MTI/EPA/Miguel Villagran

Sidney Lumet pályafutása során több mint félszáz filmet forgatott. Öt alkalommal jelölték a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjra, amelyet egyszer sem kapott meg, ám – mintegy kárpótlásként – 2005-ben életműdíjat adományozott neki az amerikai filmakadémia.

Magánélete nem volt épp unalmasnak nevezhető, négy feleséget „fogyasztott el”, harmadik feleségétől született két lánya, Amy és Jenny, akik mindketten a filmiparban dolgoznak, Amy hangmérnök, Jenny pedig színésznő lett.

Lumet, akit a XX. század második felének legnagyobb filmrendezői között tartanak számon, 2011. április 9-én hunyt el rákbetegségben manhattani otthonában.

Nyitókép: Sidney Lumet, fotó: MTI/EPA/Luc Skeudener