Emlékhelyek napja – Programok Győr-Moson-Sopron megyében

Egyéb

Győrben, Sopronban, Fertődön, Nagycenken, Pannonhalmán és Mosonmagyaróváron is lesznek kulturális programok, megemlékezések a Nemzeti Örökség Intézete által ötödik éve éltre hívott Emlékhelyek napja eseménysorozat részeként szombaton.

A
megyeszékhelyen szombaton több alkalommal is fel lehet menni a Városháza
tornyába, majd a Nagyboldogasszony-székesegyházban a Szent László-hermát
mutatják meg vezetett séta keretében. Szintén vezetett sétát tartanak a
Püspökvárban, majd Kaland a kövek között
címmel térképes nyomozójáték kezdődik a gyermekeknek. Délután Kétezer év történelmi szemtanúja címmel
a Káptalandombon tematikus sétát tart Székely Zoltán művészettörténész. A nap
zárásaként a Várkazamata-Kőtárban a római kori temetkezési szokásokkal és a
túlvilághittel kapcsolatos emlékeket mutatják be.

Sopronban
a Tűztorony lábánál délután tárlatvezetést tart Nemes András művészettörténész
az Időkapu című kiállításban. A
fertődi Esterházy-kastélyban és a nagycenki Széchenyi-kastélyban ezúttal a
Nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódva rendezik a programokat.

A Pannonhalmi Főapátságban a főapátság és a szerzetesközösség működését és életét bemutató filmet vetítenek szombaton, majd tárlatvezetés indul, amely során a Bazilika mellett meg lehet tekinteni a könyvtárat és a kerengőt, valamint az idei év időszakos kiállítását, emellett a látogatók csatlakozhatnak a szerzetesekkel egy közös imára. Mosonmagyaróváron megemlékezést tartanak a Gyásztéren, amely az 1956-os mártíroknak állít emléket.

A programról részletesen itt tájékozódhatnak.

Nyitókép: Nagycenki kastély (forrás: emlekhelyeknapja.hu)