Emléxel még?

Egyéb

?Az Én meg az Ének személyes projektem, több feldolgozásanyagot nem fogok készíteni, ennyi volt benne, de ezeket a dalokat szerettem volna lemezre rögzíteni, mert sokat jelentenek nekem. Úgy akartam eljátszani őket, ahogy nekem tetszenének. Az első anyaghoz képest annyi a komoly változás, hogy most bekerültek népdalok és néhány versfeldolgozás is a repertoárba? ? mondta Bérczesi Róbert. A zenész, énekes, dalszerző felidézte, hogy sok minden történt vele az Emléxel?-lemez megjelenése, vagyis 2011 óta. ?Sokáig sajnos megint elég mélyen voltam, de most jó ideje minden rendben velem. Lett ugye közben a Konyharegény című hiperkarma-album, ami elég sok energiámat elvitte és tavaly megint hiperkarma-lemezt csináltunk, a Délibábot. Most jött el az idő az Én meg az Ének projekt második részének publikálására.?


enmegazenek_cover_ny_600x519.png
Fotó: recorder.blog.hu

 

Az Emléxel? című CD-n mások mellett a Kex, a Beatrice, Zorán, Bródy János, a Bizottság, a Trabant, a Bonanza Banzai és a Kispál és a Borz egy-egy felvételének sajátos feldolgozása hallható. A mostani folytatáson, az Emléxel még?-en Bródy János ismét megidéződik (vele kezdődik és végződik az anyag), Kispálékat egy mix képviseli, de szerepel az LGT (Annyi mindent nem szerettem még), a Hungária (Várni rád), a Bergendy (Jöjj vissza vándor) és a Bikini (Mielőtt elmegyek) is. Van egy-két kevésbé ismert darab is az anyagon, köztük Bornai Tibor, a KFT tagja szólódala, a Ne gondolj rám, amely negyedszázada jelent meg. ?Az Átvitt étterem című kazettát sokat hallgattam gimnazista koromban, ez a dal is bekúszott most az emlékeim közül.?

 

Kakukktojásként első zenekara, a BlaBla egyik felvételét, a húsz évvel ezelőtti 23:50-et is újragondolta Bérczesi Róbert. Mint elmondta, 2016 szeptemberében a Müpában rendezett 40. születésnapi koncertjén már eljátszották ezt a dalt. Az új lemez hangzása sokkal teltebb, mint a 2011-es albumé volt: hallható rajta vonósnégyes és több figyelem jutott a keverésre. Az anyag húsz hosszabb-rövidebb darabja közül hatban is hallható Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője. ?Nemcsak Vikit hívtam el a lemezre énekelni, a koncerten Koltay Kurszán, a Margaret Island zongoristája fog velünk játszani.? Szintén szerepel a lemezen Palya Bea, akivel a Szelidecske című népdalt adja elő Bérczesi Róbert. ?Kiss Tibi a Quimbyből tanította meg nekem és megszerettem, a kedvenc népdalom lett, jó ideje az egyszálgitáros fellépéseimen is játszom. A népdalok az utóbbi időben annyira befészkelték magukat a fejembe, hogy elkezdtem gitárakkordokat alájuk farigcsálni és az Emléxel még? csaknem fele egy-egy népdal feldolgozása lett? ? fejtette ki Bérczesi Róbert.


560x350_12959_berczesi_robi_40_160929_01.jpg
Fotó: mupa.hu

 

Az Emléxel még? című anyagot egyetlen alkalommal, január 22-én játssza el Bérczesi Róbert zenekari kísérettel. Az alkalmi csapatban több hiperkarma-tag mellett például a basszusgitáros Giret Gábor, Koltay Kurszán zongorista, valamint a Republic Quartet vonósnégyes is színpadra lép a két énekesnő, Lábas Viki és Palya Bea mellett. ?Lesznek számok az első feldolgozásanyagról, de néhány hiperkarma-dalt is eljátszunk. A műsor darabjai a jövőben egyszálgitáros fellépéseimen lesznek hallhatóak, közben meg dolgozunk a hiperkarma új lemezén, amely őszre várható. De hamarosan kijön egy új dalunk, aminek Napsütötte rész a címe. Az új számok egyszerű szerkezetűek, kicsit visszakanyarodtam a régi blablás-időkhöz? ? mondta Bérczesi Róbert.

 

A zenész 1996 és 1999 között volt az egy lemezig (Kétségbeejtően átlagos) jutó BlaBlában, majd megalakította a hiperkarmát, amelynek eddig négy teljes albuma jelent meg.

 

Forrás: MTI