Pénteken tartják Athénban a görög rendező, Jorgosz Lanthimosz fekete-fehér némafilmjének premierjét, amelynek női főszerepében az Oscar-díjas Emma Stone látható.

A Bleat című 30 perces kisjátékfilmet még 2020-ban forgatta Lanthimosz a görögországi Tinosz szigeten. A filmben, amely az élet és halál körforgását egy görög pár életén keresztül ábrázolja, Emma Stone és a francia Damien Bonnard alakítja a főszerepet. A többi szerepre a szigeten élők közül válogattak amatőr színészeket. 

A filmet a Görög Nemzeti Operában vetítik május 6. és 8. között élő zenekari kísérettel, akárcsak a némafilmek aranykorában.

A 48 éves Lanthimosz 2018-ban együtt dolgozott Emma Stone-nal A kedvenc című kosztümös vígjátékában, amely a 18. századi angol királyi udvarban játszódott. Már egy újabb produkciójuk is született: a Poor Things című filmet, amelynek már az utómunkái zajlanak, Frankenstein-variációként jellemezték.

„A személyiségünk számos szempontból különbözik, de éppen ez jelent számomra egy olyan egyensúlyt, ami miatt biztonságban érzem magam mellette, és egyúttal nagyon inspirál” – mesélte a pénteki bemutató előtt Stone a közös munkáról.

A Bleat a Görög Nemzeti Opera és a NEON kulturális szervezet megbízásából készült, amely élő zenekari zenével kapcsolja össze a művészek munkáit. A film Bach művein alapuló zenéjét Knut Nystedt és Toshio Hosokawa szerezte.

Nyitókép: Emma Stone. Forrás: IMDB