Egy kortárs mű elsősorban a mának szól, és jó, ha nem első pillantásra érthető, kódolható – véli Majoros Áron Zsolt. A szobrászművész szerint egy szobor legyen jó, mondjon valamit, vessen fel kérdéseket, hogy pusztán szép, az kevés. Az alkotó egyik munkája novemberben 40 ezer angol fontért kelt el a Sotheby’s árverésén.
Mikortól számít egy szobrász befutott alkotónak? Vannak mérföldkövek, mint egyéni kiállítás, köztéri szobor?
Nehéz ezt pontosan meghatározni. Az első köztéri szobromat az egyetem alatt készítettem. Az önkormányzati felkérés úgy szólt – mint általában a köztéri szobroknál –, hogy hasonlítson az ismert személyre, koszorúzható legyen. Az ilyen kritériumok letörik a kortárs ambíciókat, mégis felemelő érzés volt, hogy valakinek emléket állíthattam.
Azóta már van olyan köztéri szobrod is, ami a saját művészi elképzeléseidet tükrözi.
Ez mindig küzdelem a megbízóval. Korábban évi egy-két köztéri pályázatra beadtam a jelentkezésem a rám jellemző kortárs szemlélettel, ám kevés sikerrel.
Az állami-önkormányzati megrendelők a hagyományosabb szobrokat részesítik előnyben?
Inkább azt mondanám, hogy többnyire vizuális képzés híján lévő politikusok döntenek a pályázatokról, azok kiírásáról, és ezzel már meghatározzák a lehetséges alkotások küllemét. Szerintem viszont egy kortárs mű elsősorban a mának szól, és jó, ha nem első pillantásra érthető, kódolható. Szerintem előny, ha egy szobor jelentésrétegeit meg kell fejteni. Ettől lesz izgalmas, különben populárissá válik. Szerencsére egyre több pozitív példát látok, de küzdünk azért, hogy a döntéshozókban is megszülessen ez az igény. Megesik, hogy egy kortárs szobor megbotránkozást vált ki az ott élőkből, aláírást gyűjtenek ellene, el akarják tüntetni, majd húsz évvel később, amikor erre sor kerülne, tiltakoznak, mert az életük részévé vált.
Tudatosan kerested az egyedi stílust, anyaghasználatot, vagy ez az egyetemi évek alatt önkéntelenül kialakult?
Ez egy út, az alkotás mindig az adott szellemi állapotunkat tükrözi. A stílusom is folyamatosan változik, tisztul. Szerencsém volt, hogy rátaláltam egy technikára, ami ma már hozzám köthető.
Ez a technika egymás mellé hegesztett szeletekből adja ki a többnyire figurális formákat, ezzel egyszerre hasít ki teret és közben hagy levegős, átlátható részeket.
A figurális szobrászat alapja az emberábrázolás. A művészet minden korban – más-más szempontok szerint – idealizálta a modelljét. Rengeteg kérdés merült fel bennem ezzel kapcsolatban.
Nem éreztem őszintének, hitelesnek a magam számára, hogy mikor létrehozom a szobrot, csak a felületét tapicskolom. Bele akartam vinni a szellemiségét.
Az alapvető kérdéstől indultam: mi az ember? Hamvas Béla ma már klasszikus felfogása szerint test, lélek és szellem. A test látható, bár mivel állandóan változik, megfoghatatlan, a szellem és a lélek ugyanúgy megmintázhatatlan, akkor viszont egy olyan teret kell létrehoznom, amit meg tudok tölteni mindezekkel. Eleinte fával próbálkoztam, nagyon szerettem az évgyűrűket. Majd vaslapokkal igyekeztem létrehozni ezt az évgyűrűs rendszert, de az túlságosan nehéz lett, és csak kevés fényt engedett be a lemezek közé. Aztán rátaláltam erre a technikára, hogy távtartó lemezekkel nagyobb réseken engedtem be a fényt, így kialakult egy belső térrész. Ezt ültettem át később a figurákra. Egy kalitkaszerű kérget hozok létre, amit meg tudok tölteni például életet adó fénnyel. Ezekbe mindenki – világlátása, tanultsága szerint – beleteheti a saját elképzelésit. Én csak elindítom a szobrot, a befogadó fejezi be az alkotást.
A figuráknak nincs határozott karakterük. Mit gondolsz, így is személyessé válhatnak?
Szerintem igen. Határozottan vezetem a nézőt, a figura neme, kora sejthető. Valóban nincs erős karaktere, de a kompozíció nagyon sokat elmond, érzéseket kelt. A fém szeletelésének iránya sem véletlen. A horizontális vágás inkább kőszerű képzetet kelt, akár a tektonikus rétegek egymásra rakódása, felidézheti a föld, az anyaság érzetét, a befogadó attitűdöt. Nem formázok arcvonásokat, mert azzal beszűkítem az asszociációs lehetőségeket. Mindenkinek eszébe jutna róla egy ismerőse, akire hasonlít, például a volt barátnője, és ez tévútra visz.
Soha nem a forma az elsődleges, mindig a gondolat határozza meg?
A formalitás szerintem elavult megközelítés. Mindig van egy kérdés, egy társadalmi probléma, ami foglalkoztat, és ez alapján készítek egy koncepciót.
Nem szólhat egy szobor egyszerűen például a szenvedélyről?
Szerintem egy műalkotásnak ma már ennél árnyaltabb gondolatokat kell hordoznia. Az egyetemen bizonyos értelemben szitokszó volt, hogy szép. Egy szobor legyen jó, mondjon valamit, vessen fel kérdéseket, hogy pusztán szép, az kevés.
Sokat dolgozol megrendelésre?
Általában saját kedvemre dolgozom, ami szerencsés helyzet. Egy szobrász az egyetem után több út közül választhat. Akad, aki megrendelésre dolgozik, köztéri szobrokat készít, ez elég behatárolt mozgásteret jelent. Van, aki szerződést köt egy galériával, amely építi őt, nemzetközi vásárokra viszi a munkáit. Sokan pedig alkalmazott szobrászként dolgoznak díszleteken, filmes munkákon.
Te épp most bontottad fel a szerződést a Faur Zsófi Galériával.
Ez közös megegyezés volt, a galéria kicsit más irányba tart. Én is keresem az utam, egyelőre újabb galéria nélkül. Magyarországon a szobor kimondottan drága műfajnak számít, a megkeresések jelentős részénél az árajánlat vízválasztó. Azt szokták mondani, hogy öt-hét találkozás kell egy műalkotással vagy alkotóval a vásárlásig. Először csak megtetszik neki, a következő vásáron már kicsit utána érdeklődik, legközelebb árajánlatot kér, drágállja, majd ahogyan megismeri a nemzetközi piacot, elkezdi érezni, hogy ez mégsem kerül olyan sokba, és végül eljut oda, hogy szeretné megszerezni.
A Sotheby’s novemberi árverésén az egyik szobrod jóval a becsérték felett, 40 ezer angol fontért kelt el. Ez meghatározza a későbbi árszabást?
Igen, ez felveri az árat. A nemzetközi hivatkozások mérföldkőnek számítanak. 2012-ben egy életnagyságú szobrom volt kint a budapesti Art Marketen másfél millió forintért, és – bár sok pozitív visszajelzés érkezett – nem kelt el. Faur Zsófi később elvitte Londonba, Spanyolországba, és megesett, hogy egy vásáron egyszerre két múzeum vásárolt tőlem. A mai árszabással már nehéz magyar megrendelőket találnom, egy igazán jómódú műgyűjtő is meggondolja, hogy ennyi pénzért vásároljon-e. Nekem most a nemzetközi piac az elsődleges.
Figyeled a nemzetközi trendeket?
Valamelyest igen, de nem azért, hogy direkt módon beépítsem a munkáimba, inkább csak töltekezem. Nem hiszek abban, hogy elég, ha egy művész csak önmagából táplálkozik,
figyelmesen kell szemlélni a világot.
Megtaláltad ezt a vizuális világot. Látsz még ebben potenciált?
Mindig alakítom, fejlesztem kicsit. Most különböző kortárs tárgyakkal – például bokszkesztyűvel, mentőmellénnyel – kombinálom a figurákat, kísérletezem. A magam szórakoztatására készítek acél tárgyakat, képeket is, például fűrészlapokból. Izgalmas, ahogyan ebből a roncsoló szerszámból műalkotás lesz. De elsősorban továbbra is az ember érdekel.
Zavar, ha ezeket a gondolatokat nem látják az alkotásaidban?
Nem, és nem is akarom senkire ráerőltetni. Annak örülök, ha a szobor érzéseket, gondolatokat kelt a szemlélőben, de ezeknek nem kell feltétlenül egyezniük az én gondolataimmal; jó, ha mindenkinek saját megfejtése van.
A járványügyi helyzet mennyire vetette vissza az alkotókat?
Az utóbbi időben az emberek egyre nagyobb nyitottsággal fordulnak a kortárs művészek felé. Ezt segítik a különböző rendezvények, műteremlátogatások. Nem látok a jövőbe, de nekem is sok programom elmaradt az elmúlt hónapokban, és úgy sejtem, sokak vannak hasonló, vagy az enyémnél nehezebb helyzetben. Érdekes módon a járvány bizonyos tekintetben összekovácsolta a társadalmat. Az egészségügyben dolgozók iránti tisztelet kifejezése, az előadóművészek megsegítéséért indított akciók mind szép kezdeményezések, de a képzőművészek ebből valahogy megint kimaradtak. Talán azt gondolják, hogy egy szobrász egyébként is otthon alkot, mi gondja lenne? Miközben a nemzetközi vásárok elmaradása sokaknak jelent komoly kiesést, mások pedig a napi betevőért küzdenek. Van olyan szobrász ismerősöm, aki most vidéken fugázik. Ezért fontosak az olyan kezdeményezések, mint a most induló K galéria jótékonysági vására, ahol a bevétel egy részét jótékonysági célra ajánlják fel, a fennmaradó 95 százalékot pedig teljes egészen az alkotó kapja.
Fotók forrása: aronmajoros.com
