A Varázscirkusz groteszk tükörképe a Varázsfuvolának, és éppen az a meglepően üdítő benne, hogy minden látszólagos egyezés és kapcsolódási pont csak csapda. A már ismerős díszletelemek ellentétes funkciót kapnak, minden színlelt hasonlóság csúfondáros kifordítása az előző műnek, a két darab folyamatosan vitatkozik egymással. Én és Énke. Egy nyersanyag, két ellentétes nézőpont: egy tragikus és egy ironikus.
Bozsik Yvette egy pillanatig sem gügyög, a gyerekeknek szóló Varázscirkusz nem egyszerűbb, mint a felnőtteknek szóló előadás, sőt, igazi jelentőségét az adja, hogy folyamatosan a Varázsfuvola problematikus pontjait feszegeti.
Pontosabban: ez az új interpretáció folyamatosan támadja a Varázsfuvola legpökhendibb szereplőjét, Sarastrót. Sarastróval általában nagyon nehéz boldogulni, hiszen nyilvánvalóan az ő figurája a kulcsa minden értelmezésnek, mindig ő az egyik domináns pólus, és az Éj királynője a vele szemben álló, ellentétes erő. Bozsik Varázsfuvolájának számomra éppen az a gyenge pontja, hogy a koreográfus minden figurában meglátta az esendőbb, komikusabb oldalt, de Sarastrót mintha tabu övezné, hozzá nem nyúlt.
Így aztán Hámor József kiváló alakításában Sarastróban egy kegyetlen keleti harcművész kel életre, lenyűgöző, hiperférfias, de ijesztő figura, aki körül klónok (papok) hada kering, arra várva, hogy új pácienseik a hálójukba gabalyodjanak. Végül le is vadásszák őket: Tamino - Gombai Szabolcs - a papok ruháját és gőgösen érzéketlen maszkjukat felöltve teljesen elembertelenedik, hasonul hozzájuk, míg a szerencsétlen Pamina szinte törzsi rítus során áldoztatik fel. A Szent-Ivány Kinga által alakított Pamina - aki női főszereplőként nem is lehet más Bozsiknál, mint csábító áldozat, aki kislányosságát levetkőzve erotikus démonná avanzsál - kiégetté, érzéketlenné válik a sok megpróbáltatástól. Tamino ezzel összhangban könnyen elcsábítható férfi, aki a Taminával való találkozás előtt folyamatosan a felkínálkozó "kis női csukák", az Éj királynőjének udvarhölgyei között válogat, egészen addig, míg végül befogadja Sarastro köre, és szentesíti Taminával való összetartozását (ez a változás tükröződik Tamino ruházatán is: feketére váltja világos öltözetét a naivitás, ártatlanság elvesztésének jegyében). A Bozsik-féle Varázsfuvolában kedvencem az Éj királynője, aki Lisztóczki Hajnalka előadásában hisztérikus, kihívó nagyasszony, tűsarkúban és szűk ruhában vonaglik, széles, elnagyolt, drámai gesztusokkal él, áriáit pedig tátogással követi, parodizálva az operadívák modoros felfokozottságát. Bátor, vicces, eredeti ripacséria! Papagena - Góbi Rita - bájos, üde kócbaba, illő párja a Vati Tamás által alakított, játékmesterként működő, az egész előadást koordináló, szellemes Papagenónak. Monostatos szerepében Gergely Attila nem csúf, torz szörny, hanem felajzott, erőszakos csábító, aki csóklopás helyett egyenesen leteperné Taminát.
Fotó: Gordon Eszter
A szereplőket a Bozsik-féle Varázsfuvolában nem motiválja más, mint a szex és a hatalom; a koreográfus teljesen csupaszon láttatja az emberi mozgatórugókat. Nem véletlen Berzsenyi Krisztina jelmezei között sem a fehérneműk túlreprezentáltsága (úgymint combfixek, melltartók sőt, férfitanga, stb...). Viszont ez a nagyon is tiszta képlet szakrális háttér előtt rajzolódik ki, Khell Zsolt díszlete a szabadkőműves páholyokat idézi, hagyományosan a fekete-fehér szín kettőssége az emberi szerencse forgandóságára figyelmeztet, a kockák az isteni adományok gazdagságát jelzik, a csillagok pedig az ég felé törekvést szimbolizálják, így válik a tér az univerzum másolatává. Bár a Varázsfuvola szabadkőműves vonzatai ismertek, Bozsiknál nem érdemes ezt túlmisztifikálni; számomra éppen az a tény bizonyítja a koreográfus szélsőségesen pesszimista értelmezését, hogy kicsiben az egész világot imitálja ez a színpadkép.
Fotó: MTI
Visszatérve a támadható pontokra: furcsa, hogy ennek a Varázsfuvolának csupán három valóban érdekes szereplője van, Papageno, Papagena és az Éj királynője, a három komikus figura (hiszen Bozsiknál ez utóbbi is az), a többiek egydimenziósak. Márpedig az a patetikus máz, ami például Sarastrót is jellemzi, bosszantó és hamis, és ezt a Sarastro-féle kvázitökéletességet rúgja fel végre Bozsik a Varázscirkuszban; ezt az értelmezést különben számtalan, a zenében pontosan kódolt bizonyíték is alátámasztja.
A Varázscirkuszban a szereplők egy vándortársulat tagjai: vannak köztük légtornászok, bohócok, műlovarnők és akrobaták. Minden figura bábszerű, stilizált, elrajzolt. Papageno - Vislóczki Szabolcs - csupasz műfeneket riszáló bohóc, Papagena - akit ismét Góbi Rita alakít - hajlékony, gumitestű légtornász, az Éj királynője - Lisztóczki Hajnalka személyében - nadrágkosztümös, verekedős, maszkulin állatidomárnő, Tamino - Gombai Szabolcs - és Tamina - Szent-Ivány Kinga - pedig légtornászok, akik egy zenedoboz pörgő-forgó párjára emlékeztetnek. Vati Tamás kampókezű, félszemű Monostatosa nem mentes némi Hook kapitányos beütéstől, Sarastro - Kalmár Attila -, a tökéletes Sarastro pedig cilinderes, mészfehér arcú, rejtélyes illuzionista. Ez ám a fricska!
VARÁZSCIRKUSZ
- A Varázsfuvola alapján táncjáték gyerekeknek-
Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Fény: Pető József
Dramaturg: Török Tamara
Koreográfus-asszisztens: Vati Tamás
Sarastro, bűvész - Kalmár Attila
Tamino, légtornász - Gombai Szabolcs
Pamina, légtornásznő - Szent-Ivány Kinga
Az éj királynője, állatidomár - Lisztóczki Hajnalka
Papageno, bohóc - Vislóczki Szabolcs
Papagena, kötéltáncos - Góbi Rita
Első hölgy, műlovarnő - Balkányi Kitty
Második hölgy, műlovarnő - Fülöp Tímea
Harmadik hölgy, műlovarnő - Samantha Kettle
Első fiú, akrobata - Kopeczny Kata
Második fiú, akrobata - Hasznos Dóra
Harmadik fiú, akrobata - Nemes Zsófia
Monostatos, rabszolga - Vislóczki Szabolcs
Sarastro szolgái - Csere Zoltán, Vida Gábor
Mivel igencsak elkedvetlenített a koreográfus Varázsfuvola-beli Sarastro értelmezése (függetlenül Hámor József igazán szuggesztív szerepformálásától), ezt igazán elbűvölő megoldásnak érzem. Bozsik Yvette azzal, hogy Sarastrót bűvészként állítja elénk, egészen eredeti és sajátos értelmezést ad a figurának. Az illuzionista ugyanis nem mágus, nem szent, nem pap, még csak nem is bölcs, egyszerűen csak a megtévesztés, a látszat ügyeskedő nagymestere. Az illuzionista csal, és becsapott áldozatai által tesz szert hatalomra. Jelen esetben Sarastro még meglehetősen gonosz is, a hozzá érkező artistákat mind torz, vénséges manókká varázsolja. Ez a halálközeli jelleg különben szerves része Sarastro eredeti zenei karakterének is, a koreográfus egyszerűen direktebbé teszi, kiemeli ezt a vonulatot.
De a sötét oldal (és ebben az esetben nem kérdéses, hogy ezt Sarastro jelenti) természetesen nem győzhet, a szerelmesek, Tamina és Tamino, Papageno és Papagena kettős esküvőt csapnak, Sarastro pedig fekete frakkját fehér selyem bohócruhára cserélve piros krumpliorrot kap, és bárgyú vigyorral áll be az ünneplő artistacsapat fényképezéshez pózoló társaságába.
Így aztán a Varázscirkusz a nagy manipulátor leleplezésével, a gonosz kinevetésével zárul, míg a Varázsfuvolában Sarastro szadista szigora győz.
Bár a Bozsik-féle Varázsfuvolával kapcsolatban annak idején komoly hiányérzetem volt, a Varázscirkusz kitöltötte a hiányzó űrt. A két - szinte ellentétes - interpretáció együtt igazán kreatív, izgalmasan gondolkodó alkotót mutat, aki bármely pillanatban képes tiszta lappal indulni, és fejre állítani akár saját elképzeléseit is.
