1983_bojtorjan_600x399.png
Szula Miklós, Buchwart László, Pomázi Zoltán és Kemény Győző 1983-ban a Bojtorjánban 1983-banFotó: Facebook

?Engem elsősorban az érdekelt, milyen volt a zenekar viszonya a hatalommal, a kor hivatalos kultúrpolitikájával. A Bojtorjánnak a tiltott és a tűrt határmezsgyéjéről sikerült eljutnia az abszolút támogatott kategóriába. Nagyon izgalmas volt utánajárni, hogy ez miként sikerülhetett" ? nyilatkozta Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala által gondozott kötet szerzője.

A Bojtorján sikereihez nélkülözhetetlen volt a zenekar vezetője, a produceri vénával megáldott Kemény Győző menedzseri képessége, emellett az együttes kompromisszumkészsége. A későbbi sikeres formációt megalapozó zenekar 1972-ben alakult, 1974-ben vette fel a Bojtorján nevet.


bojtorjan_csavargodal1.jpg
Fotó: zeneszoveg.hu
A klasszikus ötös felállás 1977-től 1988-ig működött, ebben Pomázi Zoltán (gitár, ének), Vörös Andor (steelgitár, bendzsó, mandolin, ének), Kemény Győző (hegedű, konga, ének), Buchwart László (akusztikus gitár, mandolin, ének) és Barna Zoltán (dob, ének) szerepelt - ők (Szenes László basszusgitárossal kiegészülve) a szerdai könyvbemutatón újra összeálltak és eljátszottak öt régi slágert.

?A hangzásunkban talán a vokál szerepe volt a legfontosabb, négy-öt szólamban is jól tudtunk működni. Első lemezünk, az 1981-ben megjelent Csavargódal producere Szörényi Levente volt, az anyagot egy pestlőrinci házi stúdióban vettük fel, Levente szerencsére minden vadhajtásunkat levágta? ? idézte fel Kemény Győző.

A Csavargódalból több mint kétszerannyi példány fogyott, mint a szintén country stílusban játszó Fonográf akkori lemeze, a Bojtorján 1984-ben megjelent Karácsonyi albuma pedig minden idők legnagyobb példányszámban ? a becslések szerint több mint 300 ezer darabban ? eladott magyar lemeze.

A csapatot a nyolcvanas évektől Európába és Amerikába egyaránt többször meghívták játszani, fesztiválokra és turnékra. Felléptek Nashville-ben a világ legnagyobb countryzenei fesztiválján, ahonnan BMI-nagydíjjal tértek haza. Az Egyesült Államokban éveken keresztül ismert volt a Bojtorján, zenéltek a legnépszerűbb televíziós showműsorban, a David Letterman Show-ban, de játszottak együtt Jerry Lee Lewisszal, Carl Perkinsszel, és Johnny Cash-sel is. A Bojtorján az egyedüli magyar együttes, amely koncertet adott a londoni Wembley Arenában.

?Itthon a Bojtorján nagyon jó viszonyt alakított ki Harsányi Lászlóval, a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetőjével. A könyvben is szerepel, hogy ő volt az, aki gyakorlatilag megmentette frankfurti fellépésüket, amikor Jerry Lee Lewis előtt zenéltek. Az együttest ugyanis nem engedték volna ki az akkori NSZK-ba, de egy telefon a megfelelő helyre segített? ? mesélte Csatári Bence. A kor viszonyait jól mutatja, hogy a Bojtorján tagjai rendőri őrizetbe kerültek, amikor a jugoszláv?magyar határon lett volna fellépésük, ám nem tudták igazolni magukról, hogy zenészek. Ugyanezt a zenekart az 1989-ben Magyarországra látogató George Bush akkori amerikai elnök meghívta játszani a budapesti nagykövetségre.

A Bojtorján klasszikus felállása a nyolcvanas évek végén széthullott, Pomázi Zoltán a kilencvenes évek végétől Új Bojtorján néven zenélt különböző társakkal. 2015-ben egyetlen koncert erejéig újra összeállt, és nagy sikerrel lépett fel a Müpában

Legnagyobb sikerei közé tartozott a Csavargódal; az Ahol a lusta folyó...; a Vigyázz magadra, fiam!; az Összetartozunk; az Úgy szeretném; az Énekelsz egy régi nótát és a Búcsúzó.

?A hazai könnyűzene kutatása kezd bekerülni a történettudományi kánonba. Ebben sok más mellett szerepe van a Hangfoglaló Programnak is, amely alprogramban tárja fel a könnyűzenei örökséget" ? mondta Csatári Bence.

Forrás: MTI