együttes
Énekelsz egy régi nótát
Megtörtént, hogy a zenekar tagjait rendőri őrizetbe vették; ugyanezt az együttest 1989-ben George Bush akkori amerikai elnök hívta meg játszani a budapesti nagykövetségre. Az övék minden idők legnagyobb példányszámban eladott magyar lemeze. A 70-es, 80-as években rendkívül népszerű eastern country stílusban játszó Bojtorján együttes történetéről Vigyázz magadra, fiam! címmel jelent meg könyv, amelyet január 23-án mutattak be a fővárosi Rockmúzeumban.
Volt egyszer egy Fekete Lyuk
A legendás szórakozóhely a magyar alternatív és független zenei élet központja volt, de divatbemutatóknak, betiltott filmeket játszó filmklubnak, kiállításoknak, színházi előadásoknak is helyet adott.
Huszonegy zenekar kap támogatást
Az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramja ebben az évadban huszonegy feltörekvő formációt támogat 2-2 millió forinttal. A 309 pályázó közül kiválasztott zenekarokat november 5-én mutatták be az A38 hajó nagyszínpadán. A most kihirdetett formációkkal együtt eddig száznegyvenen kaptak támogatást.
Életműkoncertre készül a zenész
Jenei Szilveszter gitáros, énekes, zeneszerző kétszeres jubileumra készül október 13-án este a Stefánia Palotában. A koncertre több olyan sztárvendéget is elhív, akik fontos szerepet játszottak a pályafutásában, amely korántsem volt egyhangú: 150 lemezt, illetve 300 dalt készített, és mintegy 30 előadóval dolgozott együtt. A zenésszel beszélgettünk.
Elveszni a zenében
A Minimyst zenekar az NKA Hangfoglaló Program 2017/2018-as Induló Előadói Alprogramjának egyik támogatottja. A dalorientált, elektronikus hatású popzenét játszó együttes jelenleg két lemezen is dolgozik, amelyekkel szándékosan szembemennek a hazai trendekkel. Az indulásról, a Hangfoglaló Programmal való kapcsolatukról és további terveikről Benedetti Péter basszusgitárost kérdeztük.