_d0a7565__copy__600x420.png
The Bluebay Foxes, a tavalyi évad egyik támogatottja

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Induló Előadói Alprogramjára idén pályázó 309 formáció közül 76 előadó és zenekar léphetett fel október közepén a zeneipari szakemberekből és zenészekből álló szakmai zsűri előtt az A38 Hajó nagyszínpadán. Majd november 5-én, ugyanezen a színpadon vehették át az okleveleket azok a formációk, amelyeket a zsűri ajánlását is figyelembe véve az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma kiválasztott.

?A 309-ből benne lenni a huszonegyben igazán jó arány. A 309 pályázó zenekar nemcsak azt mutatja számunkra, hogy van legalább ezerötszáz olyan ember, akik önmagának és másoknak boldogságot akar szerezni a zenéléssel, de azt is megüzeni, hogy volt értelme a Hangfoglaló Program elmúlt öt évének, volt értelme öt év alatt 3,5 milliárd forintot a könnyűzenére fordítani? ? mondta el a november 5-ei oklevélátadó ünnepségen Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője.


_d0a7803__copy__600x415.png
Bajnai Zsolt, Marble Mist és Horváth Gergely

A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) Induló Előadói Alprogramjában a most kihirdetett formációkkal együtt eddig száznegyven zenekar és énekes kapott támogatást. Köztük olyan zenekarok, mint az első évadban támogatott Margaret Island, Lóci Játszik, a második évados Run Over Dogs, a harmadik évadból az USEME vagy a tavalyiak közül ? a mostani oklevélátadón is fellépő ? The Blubebay Foxes.

Az idei támogatottak is ugyanarra vállalkoznak, mint az előttük járók: minimum öt új dalt rögzítenek profi körülmények között, megjelentetnek egy új albumot, elkészítenek egy videoklipet, és a friss anyagukat be is mutatják. A Hangfoglaló Program nemcsak pénzzel, de mentorokkal, és egy éven keresztül fellépési lehetőségek biztosításával, illetve megjelenési lehetőségekkel is segíti a kiválasztottakat. Akik közé idén a Budapest Music Expón rendezett megyei tehetségkutatók országos döntőjének győztese is bekerült, így az alábbi 20+1 formációból áll össze a Hangfoglaló Program 2018/2019-es évadában támogatott induló zenekarai:

Antal Gábor Trio, Árnyéknyúl, Beb-Hop Slammers, Carson Coma, Dánielfy Gergő és az Utazók, Darjeeling, DLRM, Haraszti Ádám Projekt, KASSANDRA, MADRAPUR, Marble Mist, Néhai Bárány, OHNODY, PLASTICOCEAN, Ruby Harlem, Slow Village, Terra Profonda, The Pontiac, The Sharon?s, Tibes, Fangler?s