Dalok csendből

Az idei Művészetek Völgyében az ék zenekar is fellép, és mint kiderült, Lee Olivért igencsak különleges érzelmek fűzik a fesztiválhoz. Ha van olyan, hogy az embernek „dolga van valahol", hát az ő viszonyuk ilyen.

Idén 5 éves a zenekar, eddig két lemezetek jelent meg. Milyen érzés visszahallgatni az elsőt?
Én nem tudom meghallgatni az első lemezt, de szerintem ez természetes jelenség. Kicsit olyan, mint amikor tinédzserkori fotókat kell nézegetned. Szeretem a dalokat, de ma már máshogy csinálnék meg egy csomó mindent. Amikor befejeztük, azt éreztük, hogy ennél jobbat most, 2014-ben nem tudunk. Ez megnyugvással és némi büszkeséggel tölt el mindamellett, hogy hallom az album hibáit, amik valószínűleg nem olyan durvák, mint ahogy én érzem. A Whatever It Takes lemezzel és az EP-vel már könnyebb, ezek kiforrottabb arcát mutatják a bandának. Az első lemez minden szempontból „első lemez", jó lenne, ha külső fülként tudnám hallgatni.

Pedig már a kezdetektől fogva nagy sikereket értetek el, az NKA-tól kezdve a Fülesbagolyig sokan felfigyeltek rátok.
Szerintem ez annak is köszönhető, hogy egyikünk sem nulláról indult, játszottunk egy csomó zenekarban az ék előtt. Szerencsénk volt, mert valamennyire már ismertek bennünket ebben a szcénában. Az NKA-s támogatás persze nagy löketet adott, anélkül kábé most készülne el az első albumunk.

Mennyiben tér el az ék hangzása a korábbi formációktól?
Teljesen új az, amit most csinálunk. Annak ellenére, hogy mindigis ez a műfaj vonzott bennünket, sok dologban kipróbáltuk magunkat. Én jó darabig teljesen más vizeken eveztem, sok mindenbe belekóstoltam a poptól kezdve a jazzen át a sessionzenélésig. Talán death metál és free-jazz bandám nem volt még, de nagyjából minden más igen. Egyébként szívesen kipróbálnám magam egyszer ezekben is. Mindenből és mindenhol lehet tanulni, ha mást nem, hát azt, hogy hogyan ne zenéljünk.

Hogy néz ki az alkotói folyamat az ék esetében?
Ez egy nagyon intuitív folyamat, mindig együtt alkotjuk meg a dalokat, néhánynak még a szövegét is közösen írtuk. Az énektémák többsége tőlem származik, de a zenei alapötlet általában közös. Egy dolgot tudok biztosan kijelenteni: nincs recept. Izgatottan várja mindenki, hogy vajon mikor, honnan pattan ki a következő dal ötlete. Ádinak van egy szép mondása, hogy csendből írjuk a dalokat. Szerintem találó.

Angolul vagy magyarul írsz szívesebben?
Mindkettőt nagyon szeretem. Angolul könnyebben írok, a magyarban rutintalanabb vagyok. És teljesen már érzés játszani is őket, mégiscsak az magyar az anyanyelvem, amit nem érzek pótolhatónak. Egy magyar dalnál a magyar hallgató mindenképpen érti a szöveget, és egy kicsit zeneileg is kötöttebb. Általában előbb jut eszembe dallam, mint a szöveg, és angolul könnyebb ráírni a sorokat. A Sigur Rós egyébként halandzsázik és úgy facsarja ki a szíved, szóval nem reagálom túl a témát.

Milyen témák foglalkoztatnak mostanában?
Általában a gyötrelmes élet, természetesen. A saját tapasztalataim adták az első két lemez gerincét, de olyan dal is volt, amit egy könyv, a Narziss és Goldmund kapcsán írtam. Mostanában új hatások is érnek, nem csak a saját életem történetei hatnak rám. Talán furcsán hangzik, de sokszor utólag értem meg, miről szól egy szövegem. Ez történt a Whatever It Takes esetében is. Nemrég jöttem rá, hogy teljesen másról írtam, mint amit akkor sejtettem. A dalszövegírás számomra terápiás jellegű, azt hiszem.

Te is részt veszel a Hangfoglaló Youngary programján, és Izraelbe utazol a magyar delegációval. Milyen elvárosokkal játszol egy idegen közeg előtt?
Teljesen más itthon és egy idegen országban játszani. Külföldön inkább a kíváncsiság dominál, míg a szülővárosomban egy olyan közeg vesz körbe, akik már ismernek és várnak tőlem valamit. Idegen környezetben játszani valahogy „tisztább" dolog. Úgy értem, hogy tiszta lappal indulsz mindenki előtt, neked is és a közönségnek is kevesebb elvárása van. Nagyon frissítő élmény, nagyon várom.

Ismered az Izraeli Magyar Évad többi zenekarát?
A Szeder zenekart olyannyira, hogy amikor nem duóban játszanak, én szoktam gitározni benne, Czeglédi Szasza pedig szintén hasonló közegben mozog itthon. Ohnody-t nem ismertem korábban, de tetszettek a dalaik, amiket eddig hallottam.

Izrael után pedig belecsapsz a hazai fesztiválszezonba. Melyik helyen játszol legszívesebben?
Megyünk a Művészetek Völgyébe, a Malomfesztre és a Hello Ugarra is. Az ék mellett a Trillionnal, Egyedi Petivel, a szólóprojektemmel és Szederrel is turnézom, egész jó kis nyár áll össze ezekből.

Tinédzserkorom óta minden évben megyek a Völgybe, mindig is az egyik kedvenc fesztiválom volt. Ráadásul ott álltam először mikrofon mögé. Palya Bea hívott meg egy szólókoncertre, ott indult el minden. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy énekléssel szeretnék foglalkozni, enélkül talán nem is lenne ék, és én sessionöznék csak.

Nagyon emlékezetes este maradt ez az életemben. Amikor mentem hazafelé, találtam egy égő autót, amiben sajnos pont meghalt valaki, másnap pedig letört a gitárom feje. Nagyon intenzív élmény volt, nem tudtam elmenni csak úgy mellette.

Milyen terveid vannak még az idei évre?

Jelenleg a szólólemezemen dolgozom, már csak fel kellene vennem normálisan a dalokat. Remélem, hogy még idén elkészülök velük. Rajtam múlik.

A fotók forrása az ék Facebook-oldala.