mark_hollis_talk_talk_600x318.png
Mark HollisFotó forrása: brooklynvegan.com

A Talk Talk 1981 és 1991 között létezett, és öt stúdiólemezt készített, közülük a legsikeresebb az 1984-ben megjelent It's My Life volt. Ennek címadó dala, valamint a Today, a Talk Talk, a Such a Shame, a Dum Dum Girl, illetve a Life's What You Make It voltak a zenekar legnagyobb slágerei. Az együttesben az énekes, gitáros Mark Hollis mellett Paul Webb (basszusgitár) és Lee Harris (dob) jelentette az alappillért.

Webb (aki nemrég jelentkezett szólólemezzel Rustin Man néven) az Instagramon ezt írta: ?Zenei értelemben zseni volt és megtiszteltetés volt egy zenekarban lenni vele. Markot évek óta nem láttam, de mint sok más zenészre a generációmból, rám is komoly hatással voltak úttörő zenei ötletei".


talktalk_rockbook.jpg
Talk TalkForrás: rockbook.com

Mark Hollis egy évekkel ezelőtti interjúban elismerte, hogy különc figura volt, de csak azért, mert nem akart megfelelni azoknak a játékszabályoknak, amelyeket egy reflektorfényben lévő zenésztől elvártak. A szakma által mesterműnek tartott Spirit of Eden című 1988-as Talk Talk-lemez kapcsán úgy vélekedett, hogy az csak mai szemmel tűnik radikálisnak, ?amikor megjelent, a lemezkiadónál az embereknek a szemük se rebbent".

A zenész a Talk Talk után egyetlen szólólemezt készített (1998-ban), utána a koncertezéstől is visszavonult. Mint mondta, a családja fontosabb, nem tud egyszerre turnézni és jó apa lenni.

Az Elbow énekese, Guy Garvey egy interjúban így fogalmazott: ?Mark Hollis olyan időtálló, bonyolult és eredeti zenét írt, ami hatását tekintve számomra felér a holdraszállással".

Forrás: MTI