Életműkoncertre készül a zenész

Mindenkit nem hívhatott meg erre a koncertre, de így is színes a vendégek névsora, hiszen ott lesz Fenyő Miklós, Friderika, Fehér Adrienn, Varga Miklós, Szabó Csilla, Tóth Renáta, a Kormorán zenekar, a Kormorán Memory Band és Koltay Gergely is. Hogyan született meg a vendéglista?
Nem volt egyszerű, mert amikor összeállítottam a koncert anyagát, rájöttem, hogy három óra is kevés lenne, ha mindenkit meghívnék, akit szeretnék, vagy minden dalomat eljátszanám. Az általam kedvesnek tartottakból ki kellett húzni néhányat, az előadóknak pedig csak töredéke fért bele a koncert időtartamába. Azokat hívtam meg, akik valódi mérföldkövei voltak a pályámnak. Így került be például Fenyő Miki is, akivel talán sokan nem tudják, de egy évet dolgoztam, amikor a break-korszaka volt. Szikora Robit is meghívtam, de nem tudott eljönni. Vele is volt nagyon sikeres korszakom, az R-GO Proletars, ami viszont nem volt túl sikeres, mert a rendszerváltás idején a közönség nem volt erre annyira fogékony.

Fenyő Miklós és a Miki Team valóban kakukktojásnak tűnik. Nem volt ez a zenei világ és főleg az ezzel járó külsőségek ?testidegenek? önnek?
Nagyon jól éreztem magam és nagyon sokat tanultam ebben a produkcióban. Abból persze, volt egy kis feszültség, hogy mindenkinek ?breakesen? kellett öltözködnie, és persze, mi ? főleg a dobos Pálmai Zolival ? nem akartuk hordani ezeket a ruhákat, főleg nem az utcán. Volt olyan, hogy a Kormoránnal játszottam az Ifiparkban, és ez Fenyőnek nem nagyon tetszett, illetve úgy engedte csak, ha break- felszerelésben játszom. Fel kellett vennem egy napellenzőt, ami persze, nagyon röhejes volt, de túléltem. Sajnos aránylag hamar vége lett ennek a kezdeményezésnek, ami persze nem véletlen, hiszen a magyar break kissé fura gondolat. Pálmai Zoli azt mondta, ez olyan, mint az Empire State Building tetején a matyóhímzés.

Az igazi szakmai és közönségsikert valóban Friderika és az euróvíziós sikerdal hozta el Dublinban, ahol negyedikek lettek a Kinek mondjam el? című számmal.
Onnantól kezdve valóban megváltozott valami. Elkezdett nekem visszaköszönni például Presser Gábor és Tolcsvay László, meg felhívtak olyan zenészek, akiket addig nem ismertem és gratuláltak, és ez jól esett. Sajnálom, hogy ennek a sikernek végül nem lett folytatása, mert Friderikát az akkori kiadója nem engedte külföldre vagy más producerhez. Ők maguk viszont nem tettek érte semmit.

Az Illés együttest a mai közönség nagy része Szörényi Leventéékhez köti, mégis volt egy olyan, nagyon sikeres időszaka az újjászerveződött zenekarnak 1977-től, amelynek ön is tagja volt.
Igen, ez a Metronóm ?77-hez köthető, amikor megnyertük a fesztivált a Hogyha egyszer majd dallal. Sokat turnéztunk itthon és külföldön is. Volt olyan, hogy két-három hónapig nem is voltunk az országban. Nekünk volt a leghosszabb szovjet turnénk, bejártuk az egész kontinenst, szóval nagyon sikeres korszak volt, valóban.

Szörényi Leventével is jó volt azért a kapcsolata?
Inkább érdekes. Ő volt a zenei rendezője az első Kormorán-albumnak, én pedig a fia, Szörényi Örs albumát készítettem ugyanebben a szerepben. Igazán közel azért soha nem kerültünk, mindig volt egy kis távolságtartás köztünk, megtartottuk a három lépés távolságot. Köszönünk és nevetgélünk, ennyi. Nagyon nagy példakép, zeneileg kikezdhetetlen, igazi zenei ikon.

Annyi dalt szerzett, hogy azon sem csodálkozhatnánk, ha nem emlékezne mindegyikre. Volt már olyan, hogy rácsodálkozott egy dalra, hogy ezt ön írta?
Persze, volt, hogy nem emlékeztem egy-egy dalomra. Amit én játszottam fel a stúdióban is, azt az első taktus után megismerem, de amelynek csak a szerzője voltam, ott már nem lennék biztos benne. Tegnap éjjel felmentem a netre, meghallgattam Friderika lemezét és egészen meglepett például, hogy milyen jól szólnak a dalok. Néha, amikor a jogvédő elszámolását megkapom a játszott szerzeményeim listájával, sokszor nagyon meg kell erőltetnem magam, hogy eszembe jusson, melyik is az.

A sok zenésztárs közül voltak olyanok, akikkel életreszóló barátság is köttetett?
Talán a Kormorán volt a legmeghatározóbb az életemben, hiszen közel 35 évig voltunk együtt. Sok közös projektünk volt, írtunk rockoperákat, színészlemezeket. Ha nincs szigorú összezártság egy zenekarban, akkor nem lehet nagy probléma emberileg, de ha a tagok túl sok időt töltenek együtt, természetesen lehetnek feszültségek, hiszen nem mindenki ugyanazon a hullámhosszon rezeg. A Kormoránból Koltay Gergővel nagyon jóban vagyunk, Gál Péter, Margit József lettek nagyon jó barátaim. Az utóbbi néha kibírhatatlan kis hörcsög, de aranylelke van, és nincs olyan, amiben ne segítene. Koltay Gergely pedig zseniális író, zeneszerző. Gál Péter pedig a legzseniálisabb szervező.

Volt olyan megható pillanat az elmúlt 50 év alatt, amely beleégett az emlékezetébe?
Friderikával sokat jártuk az országot, és nagyon megható volt, amikor az első sorban nyolcéves kislányok teli torokból énekelték a refrént, hogy Kinek mondjam el vétkeimet? Ez persze, vicces is volt, hiszen ennyi idősen valószínűleg fogalmuk sem volt, hogy miről szólt, csak úgy tetszett nekik, és ez nagyon szép volt. Az is érdekes volt, hogy sok helyen jelezték vissza, hogy esküvőkön ezt játsszák, ami azért elég morbid a szövege miatt, de mindentől függetlenül nagyon jó érzés.

A zenei tehetsége édesanyjától ered. Az ön gyerekeinek is művészi vénájuk van, vagy ez annyira nem fontos önnek?
Édesanyámnak nagy vágyálma volt, hogy zenészek legyünk, mind a két nővérem zenélt, de nálunk ez nem így lett. Hat gyerekem van, de végül egyik sem lett zenész, négy fiúból kettő DJ-körökben szeretett volna mozogni, de nekem ez teljesen idegen világ. Senkinek nem volt nagy vágyálma, hogy engem kövessen. Játszottam koncerteken, színházban, de nem voltam annyira reflektorfényben, hogy ez vonzó legyen egy gyereknek. A mamák sem terelték abba az irányba őket, hogy zenészek legyenek. A legkisebb kislányom 11 éves, neki van művészi hajlama, talán azért is, mert az anyuka táncos volt. Majd kiderül, mit hoz a jövő az életünkben.

Hámori Eszter