Illés

Ez volt az öt legnagyobb nosztalgiakoncert Magyarországon

Ahogy az unplugged koncertek nagy korszaka a kilencvenes évek volt, úgy az úgynevezett nosztalgiabulik is kötődnek bizonyos időszakokhoz, elsősorban a nyolcvanas és a kilencvenes évekhez.

A legjobb magyar lemezborítók az Illéstől az Edda Művekig

Összeállítottuk minden idők öt legjobb magyar lemezborítójának listáját. Lehet vitatkozni!

Eddig kiadatlan Illés-CD jelenik meg a 60. évfordulóra

Idén hatvan éve annak, hogy a legendás Illés együttes klasszikus felállása kialakult. A kerek évfordulóra, amelyet már csak Szörényi Levente és Bródy János élhetett meg, CD-n is megjelenik a zenekar Goodbye London című lemeze.

Tolcsvay László rockzenével aktualizálta a Nemzeti dalt

Június 24-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Tolcsvay László Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a magyar beat hőskorának meghatározó alakja, a Tolcsvay Trió és a Fonográf együttes alapító tagja, sikeres musicalek komponistája.

Terepasztalra épült Szörényi Szabolcs háza

Szörényi Szabolcs száznyolcvan négyzetméteres vasúti terepasztala a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumhoz kerül.

Az év, amikor Koncz Zsuzsának két lemeze jelent meg

Kerek fél évszázada, 1975 májusában látott napvilágot Koncz Zsuzsa Kertész leszek, augusztus végén pedig a Ne vágj ki minden fát! című nagylemeze.

Az Örkény művészei pop- és rocksztárokká váltak

Egy nagy-nagy élő Csináljuk a fesztivált, ez ötlik fel bennem, ha visszagondolok az Örkény István Színház huszadik születésnapi bulijára.

Szörényi sajátos kelet-európai rockstílust hozott létre

Nyolcvanéves lett a magyar beat/rock talán legfontosabb alkotója, aki a magyar és a Kárpát-medence népzenéjéből, valamint a nemzetközi rockzenéből sajátos kelet-európai rockstílust hozott létre.

Ami a briteknek a Beatles, az nekünk az Illés

Ma hatvan éve, hogy Szörényi Levente és Illés Lajos a Váci utcai Napoletanában egymás tenyerébe csaptak, ezzel lényegében megalakult a „nagy Illés”, amely nemcsak megteremtette a magyar nyelvű beatzenét, de a beatkorszak legfényesebb fejezetét írta.

Elhunyt Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zeneszerző, basszusgitáros

Életének 81. évében elhunyt Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa – értesítette a család szombaton az MTI-t.

Mai sztárok bizonyítják, hogy az Illés örök

Rosta Mária producer ötletét valósítják meg a Papp László Sportarénában, amikor a jelenkor legmenőbb zenekarai adják elő az örök érvényű Illés-slágereket.

Lovasi András: Nem nosztalgia-zenekarként tértünk vissza a Kispállal

A Kispál és a Borz újjáalakulásáról, a Kiscsillagról, az Ördögkatlan Fesztiválról, kreativitásról, filmes szereplésekről és borászatról beszélgettünk.

Fotókiállítás nyílt a tomboló nagyikról

Illés, LGT, Mini, Beatrice – legendás zenekarok, akiknek dalai több generációban is visszhangzanak. Kőbányai János a ’70-es, ’80-as évek beatkoncertjein készült sok tízezres képanyagából látható több mint száz a Szentendrei Régi Művésztelep galériájában megnyílt Beat! kiállításon.

Amikor a gitárzene kötelező leckének számított

A magyar könnyűzenében Szörényi Levente kitörölhetetlen kézjegyet hagyott korszakos rockoperáival, a beatzenét és könnyűzenét összeházasító dalaival. De hogyan látja a kezdeti szárnypróbálgatásokat? Erről is mesélt a Helyőrség.ma oldalán.

A nagy magyar rock and roll svindli

Az ötvenes évek második felében, amikor a legnagyobb energiák a rock & roll táncesteken szabadultak fel, mi, magyarok nem a tánccal voltunk elfoglalva, hanem azzal, hogyan kell szétvágni Sztálin szobrát, és milyen messziről kell elhajítani a Molotov-koktélt. Vagyis a forradalommal. Utána pedig azzal, hogyan tüntessük el 1956 nyomait, a legbiztonságosabb trezorba helyezve az emlékeket: a szívünkbe.

A magyar könnyűzene privát arcai

Az Illés együttes egy romos bérházban, Kóbor János postai levelek kupacán ül, Nagy Feró vízre száll, míg Vikidál Gyula egy plüssmacit szorongat – mintha csak egy furcsa álmot írnánk le. Pedig ez bizony a valóság, amely a Fortepan fotóin kel új életre. Válogatás a magyar könnyűzene kulisszái mögül.