Részlet a Kár a benzinért című filmből (1964)
Pályafutását a Mediterrán (1962) és a Balassa (1963–1964) együttesekben kezdte, egyik korai szerzeménye a Rohan az idő volt (szövegét a slágergyáros S. Nagy István írta), amelyet elsőre elutasított a Kádár-rendszer cenzúrájának egyik szimbóluma, a Táncdal- és Sanzonbizottság. Miként az 1965. március 2-án kelt levélben írták, ezt azért tették, mert szerintük „az kevéssé jelentős, jellegtelen, nem szerencsés alkotás” volt. A dal végül Koncz Zsuzsa előadásában lett közismert, akivel Szörényi a hetvenes években rengeteg nagylemezt készített.
Koncz Zsuzsa: Rohan az idő (1966)
Szörényi Levente e levél kézhezvételekor bátyjával, Szabolccsal együtt már az Illés tagja volt, és néhány hónappal később, 1965 nyarán a nógrádverőcei táborban Bródy Jánossal megírták az első magyar nyelvű beatdalokat (Légy jó kicsit hozzám, Ó, mondd, Az utcán, Mindig veled). Az Illés fellépésével pedig nemcsak a zenében, hanem a szórakoztatásban is új időszámítás kezdődött: a zenekar egy nemzedék arculatát, gondolkodását, értékrendjét, életről, eszményekről való felfogását változtatta meg. Szörényi pályafutása, karrierje elválaszthatatlan a hatvanas évek történetétől; életműve, minden megnyilvánulása a korszak lenyomata.
Illés – Ne gondold! (1967)
Illés – Good Bye London (1972)
Szörényi 1973 őszén jelentette meg első szólóalbumát (Utazás), amely szakított az illési hagyományokkal, mintegy megelőlegezte a Fonográf későbbi, nemzetközi zenei trendeket követő zenéjét.
Amúgy e lemez pszichedelikus borítója volt az, amely a magyar poptörténet első betiltását eredményezte. Bors Jenő, az állami monopolszervezet, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezetője 1997-es visszaemlékezése szerint „engem ez a letiltás alapjában váratlanul ért. Az osztályvezető asszony a minisztériumból felhívott telefonon, és megkérdezte, hogy tudom-e egyáltalán, hogy mit jelent az utazás. Először azt hittem, hogy a Nyugat felé utazás ellen van kifogása; mondtam, mi a baj ezzel, hiszen nálunk szabad utazni. Csak ekkor derült ki, hogy az ő megítélésük szerint az utazás ebben az esetben a kábítószerre vonatkozik, hiszen, lám, Levente is párnák között ül a borítón, ráadásul az egyik számban valaki »füvet« ajánl neki. Így hát az ominózus borítót azonnal ki kellett vonni a forgalomból.”
Szörényi Levente – Zazi (1973)
Szörényi Levente – Utazás (1973)
Az Utazás alig néhány órán át maradt a boltokban (Szörényi Levente sem tudta megvenni), mert felsőbb utasításra begyűjtötték, aztán hónapokkal később új, Bányai István által készített borítóval árulták tovább.
Szörényi szólópályáján fordulópontot hozott ez az amúgy roppant erős nagylemez (ahogy hét évvel később a Hazatérés is). Ezen összegezte korábbi – elsősorban filmzenékben (Hajdúk, A trombitás) megnyilvánuló – zenei kísérleteit, amelyek dallam- és szövegvilága, hangszerelése már új magyar rockzenei stílus jegyeit hordozta magán. Ez aztán a Kőműves Kelemenben (1982), majd még inkább az 1983 augusztusában bemutatott István, a király (1983) című rockoperában teljesedett ki.
Kőműves Kelemen: Ébredés - Munkadal - Alkotni születtünk - Munkadal (1982)
Az István, a király minden szempontból korszakos mű, értelmezése pedig szükségképpen plurális – ki-ki a maga érzelmei, elképzelései, bűnei és vágyai szerint közelít hozzá. Így vált az idők folyamán politikai értelemben is önjáróvá: mindenki azt gondolt róla, azt vetített bele, amit akart (illetve amit nem szégyellt). De ebbe a konfliktusba legalább minden belefért: pogány és keresztény, tettes és áldozat, ősi és új, függetlenség és idegen hódítók ellentéte egyaránt. Noha a (rock)opera műfaja nehezen viseli el a roppant összetett jellemeket és konfliktusokat.
Szörényi, Bródy és az alapdrámát író Boldizsár Miklós igyekezett jó és tisztességes, művészi képességeiket maximálisan tükröző darabot írni. Érezték, hogy a mű konfliktusa a magyar történelemben kisebb módosulásokkal újra és újra megismétlődik. És a sokféle ember akkor, ott, 1983 augusztusában, a Királydombon mind a maga igazát ünnepelte. És bár azóta jószerivel ahányan voltak, annyifelé mentek, akkor e kétségkívül nem hibátlan, de elementáris erejű alkotás kapcsán olyan érzelmi szintézis jött létre, amire azóta sem volt példa.
István, a király – Elkésett a békevágy (1983)
Az István, a király elképesztő sikere is közrejátszott abban, hogy 1984-ben a Fonográf felbomlott, és Szörényi a Budapest Sportcsarnokban három koncerten búcsúzott el a nyilvános színpadi szerepléstől.
Fonográf – A show folytatódik (1984)
A továbbiakban így szabadon kísérletezhetett. Előbb Sebestyén Mártával jelentetett meg közös lemezt (Jeles napok, 1984), majd újabb szólóalbumot adott ki (Végtelen úton, 1986). Még mindig a népzenei kincsből és a magyar folklórból merített a Fehér Anna (1988) című rockballadához, de 1989-ben a sumér-akkád ékiratos szövegekre írt, ötszereplős oratóriummal (Fénylő ölednek édes örömében) már az ősidőkbe, a misztikus múltba repített vissza, s ezzel új szakasz kezdődött az életműben.
A rendszerváltozás után már a magyarság történelmi múltját küldetéses megszállottsággal kutató, felsőbb szellemi körökkel is kommunikáló, olykor médiumként is megnyilvánuló alkotó lépett előtérbe, aki így nyilatkozott magáról: „A történelemről gondolkodó Szörényi Levente szétválaszthatatlanul összefonódik bennem a zeneszerző Szörényivel.”
Atilla – Isten kardja: Európát látok… (2008)
Szörényi ettől kezdve monumentális előadásokban, nagylélegzetű, egymással szoros kapcsolatban álló, történelmi tablóvá formálódó zenés színpadi előadásokban közli hallgatóságával a magyarság sorsához, történelmi feladatához kapcsolódó mondanivalóját. Ennek összefüggő részei az Atilla – Isten kardja (1993), A kiátkozott (1997), a Veled, Uram! (2000), az Árpád népe (2006) és A sziklák meghasadnak (2007) című színpadi művek.
Hatvanéves pályafutása során számos filmhez írt zenét. Ezek többek között az Ezek a fiatalok, a Szevasz Vera, az Eltávozott nap, a Holdudvar, a Bűbájosok, a Petőfi ’73, az Extázis 7-től 10-ig, az Álljon meg a menet, Az oroszlán ugrani készül, a Tigrisugrás, a Szabad lélegzet, a Hajdúk, az Ékezet, a Kabala, a Pókfoci, a Locsolókocsi, a Szép leányok, ne sírjatok és a Egyszeregy.
Munkásságáért 1983-ban Erkel-díjat, 1995-ben Huszka Jenő-díjat, 2000-ben – az Illés tagjaként – Kossuth-díjat kapott.
