486f5ff1-e831-4680-ab44-5bd33f945633.jpg

A Citromízű banántól a legújabb Skorpióig – Frenreisz Károly 80

November 8-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Frenreisz Károly rockzenész, basszusgitáros, énekes, dalszerző. A Kossuth-díjas művész pályafutása során többek között a Benkó Dixieland Bandben, illetve a Metró, az LGT és a Skorpió együttesben játszott, de filmzeneszerzőként és színészként is bemutatkozott.

A híres Gundel család leszármazottja: anyai dédnagyapja Gundel János, nagyapja Gundel Károly, a magyar vendéglátósszakma és gasztronómia mestere, testvére Bujtor István színész, rendező, féltestvére a színészzseni Latinovits Zoltán volt. Ötévesen kezdett el zongorázni, és kiderült: abszolút hallása van. Kamaszként nagy hatást gyakorolt rá a jazz, ezért szaxofonozni akart, de a konzervatóriumban köztes megoldásként a klarinétot választotta. A szaxofont nyaranta a balatonszemesi Vigadóban fújta esténként egy alkalmi zenekarban. 1963–64-ben a Benkó Dixieland Bandben és Vukán György zenekarában is megfordult, s végül a zenélés kedvéért egy év után félbehagyta a fogorvosi egyetemen megkezdett tanulmányait.

Tizenkilenc évesen lett a Metro tagja. A legendás együttes legjobb időszakának volt részese 1965 és 1970 között, közben másfél évet külföldön is vendéglátózott. A Sztevanovity testvérek alapította együttes a beatkorszak „szentháromságának” (Metro, Illés, Omega) egyike volt, különösen népszerűek lettek a lányok körében. Frenreisz a formációban basszusgitározott, szaxofonozott, énekelt, dalokat szerzett,

legnagyobb slágere, a bohókás Citromízű banán az együttes első albumán jelent meg 1969-ben.

Az egy évvel későbbi Egy este a Metro Klubban… a magyar könnyűzene történetének első koncertalbuma, amelyen a dalok többségét Frenreisz írta.

Fővám (Dimitrov) tér, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (később Corvinus Egyetem) aulája. A felvétel az 1979. december 15-16-án tartott Közgáz Rockfesztiválon készült. Új Skorpió együttes: Tátrai Tibor, Papp Tamás, Frenreisz Fortepan / Kanyó Béla
Fővám tér, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (később Corvinus Egyetem) aulája. A felvétel az 1979. december 15-16-án tartott Közgáz Rockfesztiválon készült. Új Skorpió együttes: Tátrai Tibor, Papp Tamás, Frenreisz Károly. Fotó: Fortepan/Kanyó Béla

Az együttest 1971 tavaszán az első magyar szupergrup, a Locomotiv GT kedvéért hagyta ott, a kezdeményezést Frenreisznek tulajdonítják. A „zenészek zenekarába” a billentyűs Presser Gábor és a dobos Laux József az Omegából, a tragikus sorsú gitárfenomén, Barta Tamás a Hungáriából érkezett. Zeneszerzésben Presser vitte a prímet, de Frenreisznek is komoly tere nyílt, már a bemutatkozó kislemez egyik számát (Boldog vagyok) is ő jegyezte. A szélesebb közönség elé 1972. május 1-jén léptek, a tabáni koncertek nyitányaként, még a Gellérthegy oldalában több tízezer fiatal ismerhette meg a mára már szintén legendás Syrius után fellépő LGT zenéjét.

Az LGT világszínvonalat képviselt, a New Musical Express című szaklap munkatársa zenéjüket hallva egyenesen azt írta, hogy „az új rock-szenzáció Keletről jöhet”. Sikert arattak a tokiói Yamaha fesztiválon, majd az angliai Lincolnban 1972 májusában megrendezett fesztiválon is, ahol világsztárok mellett egyedül ők léptek fel a kontinensről. Londonban vették fel második albumukat, idehaza Zalatnay Saroltának készítettek lemezeket.

Frenreisz 1973-ban vált ki a zenekar színházi szerepvállalása, a Képzelt riport… című musical miatt.

A dobos Fekete Gáborral (helyére 1976-ban érkezett Németh Gábor), a billentyűs Papp Gyulával és a gitáros Szűcs Antal Gáborral létrehozta a Skorpió együttest, amely rengeteget koncertezett, évente legalább 400 koncertet adott. Az angolul és németül is kiválóan beszélő Frenreisz külföldi kapcsolatainak köszönhetően felléphettek több amerikai és kanadai városban, bejárták szinte egész Európát, különösen Lengyelországba hívták gyakran a pozitív életérzést sugárzó „bandát”. Albumaik a hard rock jegyében készültek, a hangzásában újat hozó zenéjükre a rendkívül feszes basszusgitár-dob alap volt jellemző, első nagylemezük A rohanás címmel 1974-ben került a boltokba. Frenreisz méltán érdemelte ki 1974-ben és 1981-ben is Az év basszusgitárosa címet.

Frenreisz Károly rockzenész, zeneszerző az MTV stúdiójában 1981-ben. Fotó: Fortepan / Kanyó Béla
Frenreisz Károly rockzenész, zeneszerző az MTV stúdiójában 1981-ben. Fotó: Fortepan/Kanyó Béla

A kvartett 1979-ben feloszlott, Frenreisz Tátrai Tibor gitárossal és Papp Tamás dobossal alakított új formációt.

A „rohanó” Új Skorpió trióra a „virtuóz-kommersz” szópáros jellemző, előbbi az előadásmódra, utóbbi az alapanyagra vonatkozik.

Ez a formáció 1983-ban szűnt meg, s két év múlva kvartettként újraindult a Skorpió Szűcs Antal Gáborral, Papp Tamás és Pálvölgyi Géza billentyűssel. Bemutatkozó lemezük népszerű címadó dala így szólt: „Azt beszéli már az egész város, hogy újra dübörög a banda”. A zenekar alkalmanként napjainkban is fellép, 2023-ban a Városligetben Skorpió 50 címmel adtak koncertet, Frenreisz mellett Németh Gábor, Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula, Pálvölgyi Géza, állandó vendégként Tátrai Tibor zenélt.

Filmszínészként is megmutatta tehetségét. 1967-ben Dömölky János Mélyrétegben című filmjének főszereplője volt, együtt játszott Zoltán bátyjával. Szerepelt továbbá A nagy generáció, A három testőr Afrikában, a Magyar vándor, a Valami Amerika és legutóbb a Szenvedélyes nők című mozifilmekben, valamint a Tea című tévésorozatban.

Karesz, ahogy barátai hívják, bátyja, Bujtor István filmjeihez is írt zenét,

és bár nem tartja magát üzletembernek, létrehozott egy hang-, fény- és színpadtechnikával, majd egy divat- és formatervezéssel foglalkozó céget is. Kétszer nősült, első házasságából egy fia és egy lánya született.

Frenreisz Károly a Csináljuk a fesztivált! című műsor harmadik középdöntőjében, a kilencedik adás felvételén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2022. október 14-én. Fotó: MTI/ Cseke Csilla
Frenreisz Károly a Csináljuk a fesztivált! című műsor harmadik középdöntőjében, a kilencedik adás felvételén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2022. október 14-én. Fotó: MTI/ Cseke Csilla

2016–2018 között a Magyar Televízió A Dal című műsorának, majd 2022-től a Csináljuk a fesztivált! nyolcadik és kilencedik évadának egyik zsűritagja volt. Tagja lett a 2023-ban megalakult Petőfi Zenei Tanácsnak. A zenészlegenda 2012-ben Budapest, 2021-ben Ferencváros díszpolgára lett, 2015-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, 2016-ban Fonogram Életmű-díjjal ismerték el. 2017-ben vehette át a Kossuth-díjat „klasszikus zenei képzettségét a hazai rock-beat korszak több legendás, külföldön is sikeres zenekarának alapító tagjaként kamatoztató, a magyar könnyűzenei életet népszerű slágerek és filmbetétdalok sorával gazdagító pályája elismeréseként”. 2023-ban a Magyar Zene Házában a Nekünk írták a dalt! című időszaki kiállításon külön tablóval és kiállítási ponttal tisztelegtek előtte, a Popkulturális Klubkönyvtárban pedig felavatták a Magyar Poptörténet Legendáinak falát, amelyen ő is helyet kapott.

Címlapfotó: Frenreisz Károly énekes, basszusgitáros, szaxofonos a Skorpió együttes koncertjén a Szent István-napi rendezvénysorozathoz kapcsolódó Retro Bulin a Tabánban 2021. augusztus 22-én. Fotó: MTI/Kovács Attila
 

Ez is érdekelheti

Az Indián, aki minden hangot ismer a gitáron – Karácsony János 75

Augusztus 19-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Karácsony János gitáros, énekes, dalszerző. A James és Indián néven is ismert zenész a Ferm együttesben kezdte pályafutását, majd a Generál után az LGT következett, ahol többek között a Rajongás, az Engedj el, A síneken és az Ellenfél nélkül című dalok fűződnek a nevéhez.

Hetvenéves lett Besenyő Pista bácsi, a KFT lelke

Bár Laár András otthagyta a KFT-t, illetve bő három éve másik lényegi közegéből, az abszurd humort játszó L’art pour l’art Társulatból is kilépett, ezekben a formációkban alkotta életműve legjavát.

Pásztory Zoltán már kisdobosként tudta, hogy dobos akar lenni

Nyolcvan éve, 1944. október 31-én született Pásztory Zoltán, a Kossuth-díjas Illés-együttes dobosa. A már kisdobosként is doboló zenész 1965-ben került a legendás zenekarba, ahol a formáció feloszlásáig játszott. A „nagy csapat” 40 éves jubileumi koncertjein már nem tudott ott lenni, 2005-ben, nem sokkal az esemény bejelentése után meghalt.

Nélküle nem mehetett tovább az LGT zenevonata – 10 éve halt meg Somló Tamás

Tíz éve, 2016. július 19-én hunyt el Somló Tamás zenész, énekes, a Locomotiv GT tagja, az Álomarcú lány, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című LGT-slágerek zenéjének szerzője.