Tárlatvezetés és beszélgetés a Beat kiállítás kapcsán Kőbányai Jánossal
Illés, LGT, Mini és Beatrice: olyan legendás zenekarok, amelyek a legtöbb korosztály számára ismerősen hangzanak. Bár a hazai beat-, rock- és punkkultúrának megvoltak a nyugati gyökerei, a lázadás, amelyet képviseltek a regnáló szocialista államhatalom ellen, egyedi színezetet adott nem csak az általuk játszott zenének, de a magyar Woodstockként ismert tabáni koncertek hangulatának is.
Kőbányai János író, szociológus pályája elején, az 1970-es évek második felében gyámügyi előadóként szociográfiákat jelentetett meg fiatal munkásokról, a szocialista nagyvállalatok embertelen struktúrájáról és a társadalom peremén élő csellengőkről. Riporterként fényképezőgéppel járta a koncertek helyszíneit, és több mint tízezer fotót készített. Ebből a gazdag képanyagból mutat meg a Beat! kiállítás mintegy 150 fényképet, amely amellett, hogy fontos zenetörténeti dokumentáció, egyben látlelet is a késői a Kádár-korszakról.