Dal

Dallal hívja fel a figyelmet a frontvonalban dolgozókra a Déryné Társulat

Dallal hívja fel a figyelmet a frontvonalban dolgozókra a Déryné Társulat, amelynek tagjai a Gondolok rád című alkotással köszönik meg a járványhelyzet enyhítéséért harcolók munkáját.

Tenki Réka a Mörk zenekar klipjében

Vadonatúj EP-vel jelentkezik a négytagú Mörk zenekar október 31-én. A The Death of Mörk című, kissé komorabb hangvételű lemezt 2019 áprilisában a The Resurrection of Mörk című, fesztelenebb hangulatú EP egészíti ki: a kettő 2019 tavaszán áll össze egy nagylemezzé. A zenekar legújabb, Doubt című videóklipjében Tenki Réka és Keresztes Tamás színművészek szerepelnek.

Életműkoncertre készül a zenész

Jenei Szilveszter gitáros, énekes, zeneszerző kétszeres jubileumra készül október 13-án este a Stefánia Palotában. A koncertre több olyan sztárvendéget is elhív, akik fontos szerepet játszottak a pályafutásában, amely korántsem volt egyhangú: 150 lemezt, illetve 300 dalt készített, és mintegy 30 előadóval dolgozott együtt. A zenésszel beszélgettünk.

Négyszámos EP-vel jelentkezett Ákos

Hazatalál címmel új EP-t jelentetett meg Kovács Ákos. A négyszámos anyag a zenész 2019-re várható új stúdióalbumának előfutára. Kovács Ákos az EP megjelenése alkalmából az Akvárium Klubban tartott szeptember 27-ei sajtótájékoztatón kiemelte: a négyszámos anyagot jelenlegi zenekara tagjaival, Lepés Gábor (Lepe) billentyűssel, Madarász Gábor (Madi) gitárossal és Bánfalvi Sándor dobossal készítette, ahogy korábban is.

Elveszni a zenében

A Minimyst zenekar az NKA Hangfoglaló Program 2017/2018-as Induló Előadói Alprogramjának egyik támogatottja. A dalorientált, elektronikus hatású popzenét játszó együttes jelenleg két lemezen is dolgozik, amelyekkel szándékosan szembemennek a hazai trendekkel. Az indulásról, a Hangfoglaló Programmal való kapcsolatukról és további terveikről Benedetti Péter basszusgitárost kérdeztük.

Braindogs a Kobuciban

Örömzenélésként indult, de azóta is amikor lehet összeállnak, hogy eljátsszák annak a fickónak a dalait, akit mindannyian csodálnak. A hazai koncertélet legnagyobb nevekből álló tribute-zenekara, a Braindogs július 18-án a Kobuci Kertben Tom Waits-dalokba illő estére készül! Avagy ez az a buli, amelyet kár lenne kihagyni!