 |
Magyarországi bemutató helyszíne volt a Pesti Színház, itt adták elő az ortodox zsidó családban, Londonban született, majd 13 évesen családjával Izraelbe emigrált írónő, színésznő művét. Hogy ortodox zsidó neveltetést kapott, az igencsak jelentős ez esetben, mert a Mikvét ez ihlette. A név ismerősebb lehet, mint az írónőé, ez ugyanis az ortodox zsidók számára még a zsinagógánál is fontosabb épület, a fürdő. Nem csupán, mint sokan hiszik, a nőké, de a férfiak spirituális megtisztulásának helye is, itt szabadulhatnak meg a betérők bűneiktől és a kóser konyha eszközeinek megtisztítására is való. Vize részben esővíz kell hogy legyen, ez biztosítja kóserségét. A nők a menstruációjuk után legalább hét nappal, azaz teljes tisztaságban kell hogy alámerüljenek benne, ezzel kóserré téve, beteljesítve a teljes tisztulást, ezek után a halacha, azaz a zsidó törvény előírásának megfelelően haza kell sietniük, teljesíteni feleségi kötelességüket. Az ortodox zsidó férj nem érintkezik asszonyával, amíg az nem merítkezett meg, ám a merülést nem lehet elkerülni, különben az asszonyt az engedetlen feleség kitétellel bélyegzik meg. Mert áru itt a nő, a férj tulajdona, rituálék, törvények kötik, szava nincs, gyakran a szülők döntik el a házasságot, a szerelem nem tényező benne. Ismerős mindez? Az iszlám valláshoz köti mindenki az efféle szörnyűségeket, gyakran elfelejtve a más vallásúak hasonló könyörtelenségét, a nők semmibevételét.
 |
A színház szórólapja rejtélyes okból szemérmesen elhallgatja ismertetőjében, hogy zsidó fürdőről, zsidó asszonyokról lesz szó, pedig a néző is alámerül annak mélyébe a darab során, kulcsfontosságú a zsidó szó, fontos lenne ráhangolódni a témára. Mint ahogy fontos lenne a hangulat szempontjából az autentikus környezet, a mikve bensőséges atmoszférája. Minden előadásban, amit a világban a mű születése óta eltelt öt év alatt rendeztek, ez valósult meg, és az írónő maga is fontosnak tartja ezt. Jan Dusek színpadképe azonban kiábrándítóan szembe megy ezzel, inkább a szocializmus gyári öltözőjének zuhanyzóját látjuk, mint egy hithű zsidó fürdőt, lepukkant bádog öltözőszekrényekkel, fehér műanyag székkel, paddal, rideg világítással. Maga a medence némiképp intimebb egy kicsit tompább fényben, kazettás üvegfalszerűség mögé rejtve. De ezzel ennek az előadásnak minden negatívumát el is mondtam.
 |
Michael Docekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatója rendezte a darabot, és abban nincs hiba. Nyolc kiváló színésznőt igazgatott ebben a női darabban, de tette ezt hitelesen, empátiával, jól építkezve: a lassan kibontakozó jellemektől és helyzetektől a tragédiáig ívelve fokozódó szenvedéllyel, és a csúcsponton hatalmas erővel robbantva és zárva az előadást. Így talán még azokat is elgondolkodtatva, akik szentül eltökélték, hogy vígjátékot látnak, és harsányan kacagtak okkal, de többnyire ok nélkül.
Hatalmas áldozatok, személyes drámák feszülnek a sok kis engedelmes feleség mögött: a megalázottság, kiszolgáltatottság, bántalmazás néma elszenvedői ők. Nem csoda, hogy nagy felháborodás övezte a darabot az ortodox közösségekben, a férfiak tomboltak ellene. Egyensúly nélküli világ ez, ahol a nőknek nincs kitörés a halacha által előírt kötelezettségből, ahol lehet menstruálni, alámerülni, lábat széttenni megtermékenyülés, vágykielégítés vagy szülés céljából, lehet szájat becsukni és főt hajtani, különben megbélyegzés és kiközösítés vár rájuk. Egy bátor és igazszívű asszony, Shira (Eszenyi Enikő) lázad fel, és lázít másik hét nőt a mikvében ez ellen.
Eszenyi Enikőt talán még soha nem láttam ennyire jónak, mint ebben a szerepben. Minden régi hangját, stílusát levetve nemes, igaz, bátor. Minden szava, pillantása, gesztusa hiteles, magával ragadó, egyszerű és mély. Pap Vera kemény alakítása egy árnyalattal hangosabb a kelleténél, és ezt először gondolom róla egész pályafutása alatt. Gyakori hiba, hogy a keménységet, könyörtelenséget, szívtelenséget, erőszakot kiabálással fejezik ki, pedig suttogva is lehet kíméletlennek lenni, sőt. Pap Vera szerencsére nemcsak hangerejével festi le a kemény Shoshanát, míves, szép a játéka, kár azért a két részen átívelő harsányságért.
Börcsök Enikő kiváló Estiként, ő igazi, lelkes engedelmes feleség, aki mégis naggyá tud lenni. Igó Éva szerepe talán a legkevésbé hálás, a hosszas intrikálás, kicsinyes furkálás álarca mögül csak a darab legvégén bomlik ki az esendő nő, megrázóan. Hegyi Barbara ellenkező utat jár be, a szinte néma, tagadó, passzív szenvedésből a darab végére tör ki az elfojtott vulkán. Kiváló alakítás. Kovács Patrícia új oldalát mutatja meg: vagányan, frivolan, pajkosan, csibészesen humoros, minden megszólalása nevetést csikar ki - joggal a nézőkből. Tornyi Ildikó remek a riadt kényszermenyasszony figurájában, és megrendítően szép és finom szinte észrevehetetlen az öngyilkossága. Stefanovics Angéla egyetlen szavas szerepe ellenére nagyon is meghatározóan van jelen az előadásban, és ez nem akármilyen bravúr. Csak a testtel, mimikával, gesztusokkal markánsan hatni, de nem túlzóan, igazán szép teljesítmény. Mint ahogy a darab és az egész előadás is az, igazi színház.
