- Az És a nyolcadik napon című, 2005-ben bemutatott darabodból viszonylag gyorsan született film. Te kerested ezt a lehetőséget, vagy a lehetőség talált meg téged?
- Már a kezdetektől fogva akartam ezt a dolgot. Egyrészt mert bár a barátaimmal kerestünk, de nem találtunk ilyen témájú darabot, másrészt pontosan emiatt azt gondoltam, hogy ez egy egyedülálló téma, és azért a színházon keresztül nem lehet mindenkihez eljutni. A 2001-es statisztika szerint 600 ezer hivatalosan bejelentett, fogyatékossággal élő ember van Magyarországon, így ez, hogyha a családtagokat összeadom, egy 2-3 milliós érintettséget jelent. Nem gondoltam, hogy e téren ilyen szinten van még Magyarország, de - amit a darabom játszása során is megtapasztaltam - iszonyatosan nagy félelem van az emberekben. Ezért gondoltam, hogy mindenképp el kell készülnie ennek a filmnek. Gyakorlatilag a darab bemutatója óta kotorásztam pénzért, így lett kész a negyedik év végére: egy low-budgetes tévéfilm kerekedett belőle, de az a lényeg, hogy megvan. Szerintem ennek a filmnek feladata van itt Magyarországon.
- A film alapjául szolgáló darab megírásakor sokat merítettél a saját tapasztalataidból. Mikor jött el az a pont, amikor úgy érezted, hogy ezt mindenképp meg kell írnod?
- Orvosi műhiba eredményeként az én gyerekem a születéskor valamilyen szintű sérülést szenvedett, visszamaradt a fejlődésben, ezért fejleszteni kellett; azt a diagnózist kaptuk, hogy értelmi fogyatékos lesz. Ennek ellenére talpra tudtam állítani, de ez többéves természetgyógyászat és mindenféle módszerekre való rátalálás eredményeképpen történt meg. Amit ekkor megtapasztaltam és megfogalmaztam magamban, hogy az ember nem véletlenül kap feladatokat. Nem véletlenül találunk rá dolgokra, és ezek emelhetnek, nemesíthetnek is minket. Ezt mindenképpen meg akartam írni és ezzel erőt akartam adni az embereknek. Azt is akartam, hogy segítséget nyújtson az érintett családoknak, ugyanakkor a másik oldalról pedig nyissa ki az emberek lelkét. Mert ezek az emberek, ha 2-3 millióan is vannak Magyarországon, nagyon egyedül vannak, tele szorongással és félelemmel. Van egy kulcsmondata a darabnak: mi lesz ezekkel a gyerekekkel, ha meghalnak a szülők. Ezek a szülők folyamatosan úgy nevelik a gyerekeiket, hogy rettegnek ettől az állapottól. Ehhez kell egy nyitott társadalom. Egyébként azt gondolom, hogy ha az emberek megnézik a filmet és a lelkük megmozdul, akkor már a saját életüket is máshogy élik, a saját gyerekük felé is sokkal nagyobb szeretettel fordulnak. A film forgatókönyvének megírásakor arra törekedtem, hogy ne legyen didaktikus és ne legyen érzelmes, szorítkozzon szigorúan az életre és a történésekre.
- Ötletgazdája és aktív szervezője vagy a Kapcsolda nevű programnak, amelynek során fogyatékkal élő és egészséges gyerekek iskolai keretek között töltenek együtt egy napot.
- A Kapcsolda szót az óvodából, gondoskodásból és a kapcsolódásból állítottam össze, és gimnáziumokat kerestem meg, hogy megvalósíthatnánk-e együtt ezt a programot. Tavaly még iszonyatos félelem volt a pedagógusokban, három helyen jött létre a program, ezután egy országos tervet dolgoztam ki. Hál' Istennek a Mosolyország Alapítvány mellém állt, és körülbelül tizenöt iskolában valósították, valósítják meg a programot ebben az évben.
- A filmmel is hasonló jellegű céljaid vannak?
- Az a vágyam, hogy az összes iskolában, iskolai könyvtárban ott legyen, legyen az osztályfőnöki óra anyaga, nézzék meg együtt a filmet. Szerintem a tanárokban, az én generációmban ugyanolyan félelem van - ha nem nagyobb -, mint a gyerekekben. Ha ezzel közösen foglalkoznának, akkor ez egy egészen más társadalom lenne. A film számomra nemcsak a fogyatékosság elfogadásáról szól, hanem saját magunk elfogadásáról. Ha magunkat képesek vagyunk szeretni, akkor leszünk képesek másokat is.
