A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata idén is meghirdeti nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építészek számára.

A kiíró Lantos Múzeum Pécs 2022 címmel olyan épületterv készítését tűzi ki a pályázat céljául, amely Lantos Ferenc (1929–2014) Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, művészpedagógus, az MMA néhai tagja és a természet erős kapcsolatát egy épületben megformálva, természeti, környezeti utalásokkal, viszonyokkal mutatja be, és méltó emléke lehet a pécsi kötődésű művésznek.

A teljes pályázati kiírás a kapcsolt dokumentációkkal a Magyar Művészeti Akadémia honlapján található.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. december 12.

Lantos Ferenc
képzőművész Pécs 20. századi művészeti világának egyik legjelentősebb alakja.
Festőként, grafikusként, köztéri zománcfrízek alkotójaként, porcelán
dísztárgyak tervezőjeként egyaránt ismert, szisztematikusan építkező
életművével összhangban végzett művészetpedagógia tevékenysége több egymást
követő generáció gondolkodását határozta meg. Lantos mindent a természetből
eredeztetett, minden arányt, léptéket a természet sejtjeiig lebontott, majd a
saját belső rendszerében átértelmezve építette vissza képekké, szavakká,
gondolatokká, tettekké. Rendkívül fogékony volt a természet ritmusára, a
zenében is fellelhető arányokra. Ez az organikus szemlélet és a szakadatlan
kísérletezni vágyás volt az alapja minden művének. Ezt a szellemiséget kell
tükröznie az építendő épületnek, ezzel a lélekkel kell megtölteni a házat.

A pályázatokat az MMA tagjaiból és a Pécs városa által delegált tagokból álló bizottság bírálja el. A pályázók és a pályaműveik díjban, elismerésben, illetve kiemelt elismerésben részesülhetnek. A díjazás keretösszege bruttó 5 millió forint.

Az ünnepélyes eredményhirdetés várhatóan 2023. február 9-én lesz, a pályaművek a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar aulájában megnyíló kiállításon kerülnek a látogatók elé.

A képen Lantos Ferenc.