Épp most indultok Erdélybe turnézni?
Igen, ma indulunk, és az első fellépésünk egyből dupla produkció lesz délután és este Nagyváradon az Állami Magyar Színházban. Az öt napos turné alatt összesen nyolc előadást fogunk tartani. Az ország belseje felé haladva a következő nap Marosvásárhelyen a Maros Művészegyüttes előadótermében, majd Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színházban és Kolozsváron a Váróterem Társulat helyén játszunk. Azt hiszem, ez mindenki számára elég intenzív programnak ígérkezik.
A III. Richárd ötlete még az első diplomamunkád megírása idején született. Miért döntöttél úgy tavaly, hogy ismét színre vidd?
A III. Richárd volt a záró rendezésem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, majd jött 2014-ben a Shakespeare-év, én pedig felkerestem a Mannát, hogy érdekli-e őket egy budapesti-erdélyi koprodukció. Azt is elmondtam nekik, hogy szerintem a zsámbéki Romtemplom lenne erre a legmegfelelőbb helyszín. Gáspár Anna nagyon nyitottan és segítőkészen állt a dologhoz, rögtön elkezdte szervezni az együttműködést. Így a Zsámbéki Színházi Bázis és a Manna Produkció közös munkájával született meg a darab, amelynek tavaly július 26-án tartottuk a bemutatóját. Dávid Áronnal, a mű egyik szereplőjével és barátommal évekkel ezelőtt egyébként volt egy beszélgetésünk, amikor elmondta, hogy ez lenne számára az álomszerep, én pedig ígéretet tettem neki, hogy ha lehetőségem nyílik rá, akkor megrendezem.
Mi foglalkoztat a legjobban a darabban?
A kezdő monológban III. Richárd elmondja, hogy az a rendszer és azok az emberek, akik körülveszik őt, egyáltalán nincs ínyére. Majd elhatározza, hogy a saját erejével fog rendet vágni ebben a káoszban. A saját világképére akarja formálni a világot, és mint a darabban is látszik, minden ereje megvan hozzá. Ezzel egy transzcendens hatalmat provokál, hogy megpróbálja elfoglalni a helyét. Szerintem az a legérdekesebb a drámában, hogy közben folyamatosan várja azt a reakciót, ami az ő tetteire érkezik. Az egész előadás azzal telik, hogy miközben ez a provokáció zajlik, azt teszteli, hogy meddig mehet el, közben figyeli azt, hogy mikor csaphat le rá az ég haragja. És egy idő után, amikor rájön, hogy bármit elérhet, amit megtervezett, akkor arra jut, hogy ha nem történik semmi, talán nem is létezik ilyen felsőbb hatalom. Ebben a koncepcióban a közönség az, aki mellette marad. A hosszú monológok eredetileg is a közönség felé szólnak és mi is ezt használjuk. A hallgatás, beleegyezés elve alapján pedig III. Richárd úgy gondolja, hogy a közönség egyetért vele abban, amit csinál. Majd a negyedik felvonásban egyszer csak megjelenik az a bizonyos felsőbb hatalom, hogy tovább fordítsa a történelem kerekét és a közönség védelmét kéri. Szerintem ez is érdekessé teszi a darabot, hogy ennyire építünk a közönségre, mint a történet részeseire, ami jó játéklehetőséget ad.
Miért pont négy színészre komponáltad meg?
Egyrészt praktikus okokból, mert mindenki egy időben záróvizsgázott. Benedek Botond öt, Vass György szintén öt, Szabó Erika három szerepet játszik, egyedül Dávid Áron van csak Richárd szerepében. A színészek kiemelik a főbb szereplők alakját, illetve párhuzamot vonnak azok az emberi sorsok között, akik valamilyen módon segítik, vagy megpróbálják visszatartani Richárdot.
Milyen aktualitások vannak még a tarsolyodban?
Amit már elárulhatok, hogy a III. Richárd szerepel a gyulai Shakespeare Fesztiválon. Illetve van egy Hamlet-előadásom is, amit tavaly mutattunk be Londonban, és most áprilisban eljátszhatjuk Shakespeare szülővárosában, Stratford-upon-Avon-ban. Az előadást meghívták az Alexandriai Nemzetközi Színházi Találkozóra is Egyiptomba, ahol májusban két alkalommal fogunk megjelenni.
